Kora reggel �bredek. Sietve fel�lt�z�m, hogy min�l hamarabb vissza�rjek Silmeumbarhoz. A k�t hobbit m�r az asztaln�l �l, �s a reggelij�ket fogyasztj�k.

-         J� reggelt! – k�sz�n�k r�juk mosolyogva.

-         Neked is! – mondj�k egyszerre.

-         Gyere, csatlakozz hozz�nk! – mosolyog Aranyf�rt.

Odamegyek, �s �n is le�l�k. Az asszony el�m tol egy t�lat, �s az asztalon sorakoz� �telre mutat.

-         Egy�l annyit, amennyit csak szeretn�l! – mondja.

Csak mosolygok, elveszek egy szelet kenyeret, �s megvajazom. A k�t hobbit vid�man besz�lget, de �n nem sz�lok semmit. Igyekszem min�l hamarabb befejezni a reggelit, hogy hamar elindulhassak. Ahogy v�geztem, megt�rl�m a sz�mat, �s f�l�llok.

-         Nem is tudom, hogy h�l�lhatn�m meg… - kezdem, de Faramir k�zbev�g.

-         Nem kell h�l�lkodnod! – mondja kedvesen mosolyogva. – �r�l�nk, hogy itt vagy!

-         Sajn�lom, de nekem tov�bb kell mennem – folytatom. – Min�l hamarabb indulok, ann�l jobb!

-         �rtem – v�laszolt a hobbit. – De vigy�zz magadra! M�g mindig porty�znak n�h�ny helyen az orkok!

-         Azok mik? – k�rdezem csod�lkozva.

-         Ja, h�t igen. Tegnap nem tudtam neked v�gigmes�lni a t�rt�netet! – b�logatott lassan Faramir. – Nem tudom, hogy hol van az a hely, ahonnan j�tt�l, de valami nagyon vid�m vid�k lehet, ha m�g az orkokr�l sem hallott�l.

-         Vid�mnak nem mondan�m – komorulok el. – Van ott el�g borzalom!

-         �s vajon mif�le? – k�rdezi az asszony komoly arccal.

-         Gonosz var�zsl�k – v�laszolok.

L�tom, hogy a k�t hobbitnak leesik az �lla.

-         Nagyon vit�z katon�k �lhetnek ott, ha var�zsl�kkal veszik fel a harcot.

Csak b�logatok. Nem merem elmondani nekik, hogy �n is var�zsl� vagyok. Silmeumbar azt mondta, hogy az nagyon ritka adotts�g ezen a f�ld�n, �gyhogy ink�bb hallgatok, minthogy �n legyek a falu l�tv�nyoss�ga.

-         K�sz�n�k nektek mindent, de most m�r t�nyleg el kell indulnom! – s�hajtok.

-         V�rj! – sz�l Aranyf�rt, azzal felpattan a sz�kb�l. – Vigy�l magaddal �lelmet! �gyis olyan sov�ny vagy!

Az asszony elindul a konyh�ba, azt�n p�r perc m�lva visszat�r, kez�ben egy nagy batyuval.

-         Ebben van az �lelem �s v�z. – duruzsolja. – De raktam m�g mell� egy kev�s bort is neked!

-         Nem kellett volna! – veszem el a csomagot kiss� zavartan.

-         Dehogynem! Enned kell!

-         Merre is vezet az utad? – k�rdezi Faramir.

-         Gondorba – v�laszolom lassan.

-         Az nincs t�l k�zel! – jegyzi meg Aranyf�rt.

Megvonom a v�llam. Nekem �gyis mindegy. Nem tudom, hogy merre van. Mivel nem tudok visszajutni a saj�t vil�gomba, ez�rt ink�bb sodr�dom az esem�nyekkel, �s igyekszem min�l t�bbet megtudni err�l a helyr�l. �gy fogom fel ezt is, mint egy �jabb Tekerg�s kalandot. Legfeljebb majd ki kell b�v�tenem a T�rk�pet. Erre a gondolatra elmosolyodom, �s eszembe jutnak a t�bbiek. Igaz kicsit agg�dom. Olvastam m�r olyan k�nyvet, ahol a f�h�s �tker�l egy m�sik vil�gba, �s mikor k�t nap ut�n visszat�r, akkor veszi �szre, hogy otthon m�r t�bb sz�z �v eltelt. Rem�lem, hogy ott m�g nem telt el t�l sok. Szeretn�m megbosszulni az �sszes borzalmat, ami t�rt�nt...

Kin�zek az ablakon, �s a felkel� nap sugarai el�zik a haragot a sz�vemb�l.  El kell indulnom. F�jdalmas b�cs�t veszek a hobbitokt�l. Nem gy�z�k h�l�lkodni. Aranyf�rt m�g nyom egy puszit az arcomra, azt�n elindulok. Nem r�gt�n a ker�t�s fel� megyek, nehogy valaki megl�sson.  

N�zegetem a h�zakat. El�sz�r mindegyik egyform�nak t�nik, de ha jobban megn�zi �ket az ember, mindegyikben egy k�l�n kis birodalmat l�t. Sok hobbittal tal�lkozok. A legt�bbj�k boldogan mosolyog, amikor megl�t. N�h�nyan r�m is k�sz�nnek, de akad olyan is, aki ellens�gesen mereszti r�m a szem�t. Az utc�kon vid�man szaladg�l� gyereket l�tok. Az �sszes hobbit alacsony. Nem lehetnek sokkal magasabbak egy m�tern�l. Mindegyiknek g�nd�r haja van, �s egyik sem hord cip�t. Ahogy �tmegyek a falun, megl�tom a foly�t. Borbuggyan, vagy mi a neve. A vize k�ken ragyog. M�r j�csk�n benne j�runk a d�lel�ttben, ez�rt gyors�tok. Egy ideig haladok a foly� ment�n, azt�n visszakanyarodom a h�zak fel�.

V�gre el�rem a ker�t�st. Megkeresem az alagutat, �s �tm�szom a m�sik oldalra. Most �vatosabb vagyok, de �gy sem �szom meg karcol�sok n�lk�l. F�l�llok, �s leporolom a tal�romat. Szomor�an tapasztalom, hogy egy �jabb szakad�ssal lett gazdagabb. A mellkasom m�r �gy is majdnem teljesen kil�gott bel�le, nem volt sz�ks�gem arra, hogy a h�tamat se fedje semmi. Igaz, hogy napk�zben el�g meleg van, de �jszaka viszont h�v�s.

K�rben�zek, de sehol nem l�tom Silmeumbart. Nem merek ki�ltani, nehogy valaki meghallja a Ker�t�s m�sik oldal�n. Ink�bb elindulok befel� az erd�be. Egyed�l kicsit f�lelmetesebb, de nem rettent vissza a f�k suttog�sa.

Hirtelen zajt hallok bal oldalr�l. Odakapom a fejem, �s felki�ltok �r�m�mben. Silmeumbar k�zeledik fel�m. Halkan l�pked, mint egy macska, ez�rt nem hallottam meg kor�bban.

-         Kapt�l enni? – k�rdezi, �s s�rga szemeivel m�regeti a batyut a kezemben.

-         Aha. – v�laszolom vigyorogva, azt�n besz�molok neki a hobbitokr�l. �s elmes�lek mindent, amit hallottam a Gy�r� Sz�vets�g�r�l.

-         H�t ez nem sok minden! – cs�v�lja a fej�t a s�rk�ny. – Ez csak nagyon kis r�sze a t�rt�netnek! Ha akarod, majd �tk�zben elmes�lem az eg�szet.

-         Rendben! – vigyorgok, azt�n elindulunk.

Eg�sz nap az erd�ben gyalogolunk. Silmeumbar szorosan mellettem l�pked.

Est�re elhagyjuk az erd�t, �s megint eljutunk a S�rbuck�khoz.

-         Most minek j�tt�nk ide vissza? – k�rdezem �rtetlenkedve.

-         Mert el kellett menn�nk a Megy�be is – v�laszol t�relmesen a s�rk�ny. – ki akarom ker�lni Br�t, mert ott nem l�tj�k ennyire sz�vesen az idegeneket, �s ott gyanakv�bbak a hobbitok �s az emberek is. Jut eszembe! Csin�ltatt�l magadnak kardot?

-         Hopp�! – mondom, �s a homlokomra csapok. – Tudtam, hogy valamit elfelejtettem!

-         Nagyszer�! – morog Silmeumbar.

-         J�l van! Bocs! Elfelejtettem!

-         H�t akkor k�nytelen leszel puszta k�zzel harcolni, ha �gy alakul!

-         Micsoda? Harcolni? Kivel?

-         H�t orkokkal!

Eszembe jut, hogy a hobbitok is besz�ltek r�luk, de m�g mindig nem tudom, hogy mik azok.

-         Mik azok az orkok? – k�rdezem.

-         �k Szauron szolg�i – v�laszol Silmeumbar. – Egykor t�nd�k voltak. A legnemesebb �l�l�nyek ezen a f�ld�n. A S�t�t �r elfogta, �s megk�nozta, megcsonk�totta �ket. Ezekb�l a t�nd�kb�l lettek az orkok. Gonosz egy n�ps�g. M�r nem is hasonl�tanak a t�nd�kre. Csak a gyilkol�shoz �rtenek. Miut�n legy�zt�k Szauront, ezek a sz�rnyetegek elmenek�ltek, �s az�ta is keser�tik a n�pek �let�t. Eddig ink�bb csak D�len porty�ztak, de az ut�bbi id�ben m�r itt �szakon is. Am�g a Nap fent ragyog az �gen, addig barlangokban, �s odvakban h�zz�k meg magukat. Csak �jszaka indulnak vad�szni.

-         Aha – vigyorgok.

-         �n a helyedben nem nevetn�k rajtuk!

-         Bocs, csak nem tudom, hogy, hogy lehetnek ilyen iz�k vesz�lyesek.

-         Akkor mondd, hogy nem vesz�lyesek, amikor szembetal�lkozol vel�k! �s csak hogy megnyugtassalak, l�tezik egy m�sik fajt�juk is. Ez az Uruk-hai. Szarum�n teremtette �ket Vasudvardban. Ezek m�g a napf�nyt is kib�rj�k, �s sokkal er�sebbek, mint az orkok. Vel�k tal�n �n sem b�rok el.

M�r esteledik. Nem v�gunk neki a Buck�knak, mert nem szeretn�nk, ha ott �rne minket az �jszaka. Az erd� v�delm�t �lvezve lehevered�nk a f�be, hogy aludjunk. Szorosan odab�jok Silmeumbarhoz, aki v�delmez�n az arcom mell� teszi a fej�t. M�g �r�kig nem tudok elaludni, ez�rt unalmamban megpr�b�lok p�lca n�lk�l var�zsolni. Minden er�mmel az egyik mellett�nk hever� kavicsra �sszpontos�tok, �s pr�b�lom r�venni, hogy felemelkedjen. Meg is mozdul, de annyira kif�radok t�le, hogy nem is pr�b�lkozom tov�bb. Elnyom az �lom.