-         És aztán mi történt? – kérdezte Cissy, amikor Shakgul végre levegőt vett.

-         Visszatértünk a hegyekbe, és úgy döntöttem, felnevelem a fiút – válaszolt Shakgul, és megtörölte a szemét. – Mivel még olyan kicsi volt, hogy alig beszélt, Vardarnak neveztem el.

-         És ő hol van most? – kotyogtam közbe, és legnagyobb meglepetésemre, Shakgul elbőgte magát. Máskor talán nevetségesnek hatott volna, ahogy a behemót szörnyeteg könnyezik, de most senki nem derült rajta.

-         Szegény kicsi Vardar – motyogott közbe Groslag fájdalmas arccal.

-         Mi lett vele? – fogta meg Cissy óvatosan az ork karját. Az felnézett rá, majd összeszedte magát, és folytatta a mesélést.

-         Jól megvoltunk. Nem volt vele semmi baj, hamar beletanult az ork életbe. Vagy egy év is eltelt, amikor újra összefutottunk a bátyámmal. Először meg akart ölni, amiért befogadtam egy embergyereket. Azt mondta, szégyent hozok Gorgaya nevére. Ekkor mondtam, hogy nem érdekel sem ő sem Gorgaya. Badrunt bedühödött, és már emelte a buzogányát, hogy szétloccsantsa a fejemet, ám hirtelen megállt, és elvigyorodott. „ Ha így gondolod” mondta „Soha többé ne merd magadat orknak nevezni!” , azzal az egész csürhe elvonult. Már akkor gyanúsnak kellet volna lennie. De nem törődtem vele – és a nagydarab ork újból elsírta magát.

-         Badrunt és a többiek éjjel visszajöttek hozzánk, amíg aludtunk – folytatta Groslag, mert látta, hogy barátja képtelen folytatni a történetet. – És reggel hiába kerestük a kis Vardart, már csak a fejét találtuk meg egy karóra tűzve.

Shakgulra újult erővel tört a zokogás. Egyikünk sem tudott megszólalni. Hosszú percekig csak ültünk, és gondolatainkba mélyedve hallgattuk az ork keserves sírását.

            Hihetetlenül kínosan éreztem magam, és láthatóan Cissy sem volt jobb állapotban. Egyfolytában mocorgott, és nagy ívben kerülte mindenki tekintetét.

-         Miután Vardar meghalt – folytatta nagy sokára a könnyeit nyeldeső Shakgul -, dühös voltam Gorgaya istennőre, amiért az megfosztott a fogadott fiamtól, és onnantól kezdve nem mutattam be neki több emberáldozatot – ezután rám nézett. – Emiatt rettentem meg, amikor azt mondtad, hogy Gorgaya küldött téged. Azt hittem, úgy kívánja, hogy engeszteljem ki, és ezért kell téged segítenem valami lehetetlen feladatban, ahol könnyen odaveszhetünk. Először arra gondoltam, hogy végzek veled, de tudod, képtelen lennék gyereket bántani. Másfelől viszont féltem az istennő haragjától.

-         Óh – motyogtam meglepetten.

-         Ezért mondtam, hogy jól megtréfáltál – mosolygott az ork, és kezét felemelve összeborzolta a hajamat.