Miután visszatértünk az emberek közé, jobbnak láttam, ha nem térek vissza a kőműves szakmába. Helyette egy sokkal kézenfekvőbb megoldás jutott eszembe, így beálltam dolgozni egy szállodába. Persze Jézus most is jött utánam. Ő volt a recepciós.

Ez alkalommal takarítónőnek álcáztam magam, így szinte bárhová bejutottam, és ahová bejutottam, ott megtömtem kötényemnek feneketlen zsebeit. Beszereztem szappant, törülközőket, ruhákat, edényeket, és néhány dolgot még a vendégektől is sikerült megfújnom.

Amikor a konyhában takarítottam, kaját loptam, amikor pedig a vécét, a vécékeféket és a pumpákat, sőt még néhány vécécsészét is elemeltem. A mosdókagylókat a helyükön hagytam, mert úgy voltam vele, hogy ha valamelyik gonosz lélek ráfanyalodik a kézmosásra, nyugodt szívvel használhatja a vécécsészét is. 

Hosszú hónapok teltek el balhé nélkül. Jézussal egész jól megvoltunk. Sőt, mondhatni, haveri viszonyba kerültünk. Esténként együtt jártunk kocsmázni. Isten fia természetesen csakis alkoholmentes italokat fogyasztott, ráadásul, hogy az én pénzem ne fogyjon, ő állt mindent.

-         Ez nagyon szép tőled, Lucifer! – mosolygott Jézus egyik este, és belekortyolt a narancslevébe. – Még nem tettél semmi rosszat. Nem loptál el semmit, és nem borítottad fel a város békéjét.

-         Te azt csak hiszed – morogtam a bajszom alatt.

-         Hogy mondtad?

-         Semmi. Nem mondtam semmit – mosolyogtam sejtelmesen.

-         Lucifer! Csak azt ne mondd, hogy tervezel valamit?

-         Én? Ugyan már! Hová gondolsz?

Már mindent összegyűjtöttem, amire szükségem volt. A látszat, és Jézus kedvéért még vettem pár dolgot, a maradék pénzt pedig elpiáltam.

 Ideje volt visszatérnem a Pokolba. Be kell vallanom, egy kissé fájlaltam, hogy véget ért ez a kis kaland. Megkedveltem Jézust, s nem volt szívem megválni tőle. Egészen a Mennyország kapujáig kísértem.

-         Hát, Lucifer, örülök, hogy sikerült felújítanod a birodalmadat – mosolygott a Megváltó. – Komolyan büszke vagyok rád.

-         Köszi - motyogtam, s aztán intettem neki. Jézus visszaintett, majd elindult a Mennyország Kapuja felé.

-         Várj! – kiáltottam utána, mielőtt még a Kapu bezáródott volna, majd mikor Jézus visszafordult, elvigyorodtam: - Szívesen látlak ám a Pokolban…

-         Majd lenézek néha – kacsintott Jézus, majd elnyelte a fehérség.

A Pokolban nagy volt a vidámság. A lelkek ujjongtak. Nem csak azért, mert egy egész hónapig szüneteltettem a kínzásokat, de azért is, mert nagyon bejött nekik az új részleg. Sokan csak úgy hívták, Lucifer Luxuspanzió. Volt ott minden. Tévé, videojátékok, medence, jakuzzi, vécécsészék, szappanok, törülközök, és ágyak is. Esténként a Pokolba jutott énekesek szórakoztatták őket, délutánonként pedig kézműves szakkörökön vehettek részt.

Csak én voltam egy kissé szomorú. Hiányzott Szentfazék Jézus társasága. Nem tudtam kinek az idegeire menni, és ez engem is bosszantott. De nem hiába várakoztam évekig. Egy szép, kellemesen forró nyári napon beállított a Megváltó.

-         Hello, Jézus! – vigyorogtam szélesen.

-         Szia, Lucifer! Tényleg nagyon szuper lett ez a „luxuspanzió”.

-         Naná, hogy szuper! – nevettem. - Hatszázhatvanhat csillagos!

-         Lehet, a végén még egy új törzsvendéget szerzel – mosolygott Jézus.

Egészen estig szórakoztunk. Jézus kipróbált mindent, amit csak lehetett, később pedig dámáztunk, sakkoztunk, pókereztünk. Na, jó. Valójában a saját szabályaink szerint játszottunk különféle játékokat, amelyeket még a földön ismertünk meg. De azt már nem állítom, hogy ezeknek a pontos szabályait is sikerült volna elsajátítanunk.

Már épp készültünk az alváshoz, amikor fehér köd jelent meg a szobában, majd egy öregember öltött alakot.

-         Szasz, Isten! – köszöntöttem vigyorogva az Urat.

-         Szervusz, Lucifer! – felelt Isten. – Láttam, megdolgoztál ezért a „szép”… izéért. Keményen megdolgoztál érte, még akkor is, ha öhm… a sajátos módszereiddel tetted mindezt.

-         Köszi! – mosolyogtam büszkén.

-         Látod, atyám? – szólt közbe Jézus. – félreismerted Lucifert. Ő egy igazán rendes bukott angyal.

-         Fiam – sóhajtott Isten. – Tudom, hogy nagyon megkedveltétek egymást, de nem hagyhatom, hogy együtt mulassatok.

-         De Uram!

-         Hallgass végig, fiam. – intette le a Megváltót Isten. – A világban mindennek és mindenkinek megvan a maga helye. A te dolgod, hogy a Mennyben uralkodj mellettem, Luciferé, hogy a Pokolban rendet tartson, és megbüntesse azokat, akik kiérdemelték. Ha ti ketten együtt vagytok, átvesztek egymástól szokásokat, és hasonlatossá váltok. Ezt nem hagyhatom. Ha ez megtörténik, felborul a világ rendje. A helyeteken kell maradnotok, hogy a mérleg ne billenjen ki egyensúlyából.

-         Igazad van – hajtottam le a fejem. Már így is túl sok „jó” tulajdonság ragadt rám, amíg Jézus mellett voltam. – Jézus, menj vissza a Mennybe!

-         De Lucifer – nézett rám csodálkozva Jézus.

-         Menj!

-         Ahogy kívánod – komorult el Jézus, s arcát felfelé fordította.

-         Jézus – szólítottam meg még utoljára. – Azért még lehetünk barátok. Tudod, van telefonom.

-         Te mindig kitalálsz valamit – nevetett fel a Megváltó.

-         Rendben van – mosolyodott el Isten. Évezredenként találkozhattok, ha ennyire akartok, de ne feledjétek el, amit mondtam! Ég veled, Lucifer!

-         Igenis uram! – vágtam magam vigyázzállásba, aztán mindhárman elnevettük magunkat.

-         Viszlát! – mosolygott Jézus, majd apjával együtt visszatért a Mennyországba.

És most itt az ideje, hogy visszatérjen a régi Lucifer. Elvégeztem a feladatomat. Már csak az uralkodás, és a lelkek szívatása maradt hátra. Úgyhogy kedves olvasó, nagyon vigyázz arra, mit miként teszel, mert az Ördög sohasem alszik!