3. fejezet

            Meg kell hagynom, Jézus putrija nem is volt rossz. Sőt, kifejezetten kellemes hely volt a kis jakuzzival, meg azokkal a csinos kis masszőrlányokkal… Ki is próbáltam rögtön.

            Mármint a jakuzzit…

-         No, Lucifer, remélem, jól érzed magad szerény hajlékomban – szólt Jézus.

-         Nem rossz, egyáltalán nem – feleltem hümmögve. – De tudod, hamarosan a Pokol lesz a legtutibb luxuspanzió.

-         Még hogy luxuspanzió! – nevezett fel egy ló nyerítését imitálva a Megváltó. – Elég lesz annyi pénzt összegyűjtened, hogy egy kicsit kibővítsd.

-         Te azt csak hiszed – kacsintottam cinkosan, s közben belecsíptem az előttem elhaladó leányka farába. 

-         Ha tudnál számolni, akkor tudnád, hogy évszázadokon keresztül kéne a Földön raboskodnod és dolgoznod ahhoz, hogy akár csak néhány extra berendezést szerezz.

-         Kiscsíra vagy te még, Isten fia. – nevettem harsányan, majd miután a fejemre omlott vakolatot leráztam magamról folytattam. – Nem csak egy módja van annak, hogy pénzhez jussak.

-         Csak nem azt tervezed, hogy belekeveredsz valami rossz dologba? – vonta fel egyik szemöldökét Jézus.

-         Honnan veszel ilyen butaságot?

-         Nem is tudom, talán onnan, hogy egész eddigi életedben a rosszat kerested.

-         Ugyan már! – legyintettem. – Apád adja elő úgy, hogy én rosszfiú vagyok. Tudod, egy régi sérelem miatt, amit a mai napig nem tudott megbocsátani.

-         Ezt kötve hiszem…

-         Akkor kösd föl magad, és akkor elhiszed!

-         Ne légy gyerekes!

Nem volt kedvem tovább folytatni a beszélgetést, ugyanis az egyik masszőrlány csábos mosolyával jelezte, hogy szívesen megmasszírozná néhány testrészemet. Ugyan Jézus még mindig nem hagyta abba a hegyibeszédet, de azzal én már rég nem foglalkoztam. Fontosabb dolgom akadt…

            Másnap úgy ébredtem, mint akit fejbe vágtak. Nehezemre esett fölkelni a lányról, akit előző este óta matracként használtam. Furcsa volt, valahogy olyan szürke volt az ábrázata… Főleg azokkal a kigúvadt üveges szemekkel, amelyek az ég felé néztek.

            Ekkor eszembe jutott, miért lett ilyen hallgatag. Amikor Isten, és Jézus nevét kiabálta, egyszerűen elkapott a féltékenység, és bosszút álltam a sérelmeimért.

-         Remélem rossz kislány voltál! – nevettem a halott arcába. – Ha igen, akkor nagy mázlid van, mert nem utoljára láttál.

-         Lucifer! – szólt az ajtó felől Jézus hangja. – Indulnunk… Hé! Mit műveltél vele?

-         Meghívtam hozzám vacsorára – vontam meg a vállam. Reméljük nem a másik irányba indult.

-         Te megölted őt? – kérdezte a srác elfehéredett arccal.

-         Attól függ, honnan nézzük…

-         Innen nézve elég halottnak tűnik.

-         Jó. Bevallom. Én tettem.

-         De hát miért?

-         Nagyon megbántott.

-         Mégis mivel?

-         Rosszat szólt.

-         Na jó, hagyjuk! Inkább öltözz föl, mert nem vagy valami szép látvány!

-         Igazán megnyugtató a tudat, hogy nem vagyok az eseted – jegyeztem meg gúnyosan, majd nekiálltam és magamra kapkodtam a ruháimat.

A munka rettenetesebb volt, mint az előző nap alkalmával. Legszívesebben ráborítottam volna a főnökre az egész épületet. De nem tehettem. Ugyanis szükségem volt rá.

Nem. Nem a főnökre, hanem az épületre.

-         Hé, Lucifer! Emeld fel a segged’, és hozz egy talicska sódert! – kiabált a legfelső emelet ablakából a főnök.

-         Emelgesse neked az anyád a valagát! – kiáltottam vissza hevesen.

-         Mit mondtál? – nézett le a férfi, s én abban reménykedtem, hogy kizuhan. Sajnos nem volt olyan kedves, hogy megtegye a kedvemért.

-         Azt, hogy jó az anyád segge! – javítottam ki előző mondatomat.

-         Hé! Azt akarod, hogy lemenjek? – üvöltött teljes hangerővel, és lila fejjel.

-         Gyere!

-         Rendben.

Nem sokkal később lihegve jelent meg a földszinten. Arca most is különös pirosas-lilás színben pompázott, kezeit ökölbe szorította, és úgy indult meg felém, mint egy tökön rúgott bika.

-         Mit képzelsz magadról, te kis…

-         De jó, hogy itt vagy! – léptem oda hozzá kedvesen mosolyogva. – Tudod, nagyon hiányoltalak.

-         Igen? – kérdezett vissza a főnök, aki úgy meglepődött, hogy elfelejtette, hogy meg akart verni.

-         Igen – feleltem, és a vállára tettem a kezem, majd elkezdtem a sóderrakás felé terelgetni. – Nagyon megkedveltelek ám. Mondd csak, nem vinnél föl egy kis sódert az emeletre?

-         Hát… - gondolkozott el egy pillanatra. – Miért is ne? – azzal hátba veregetett, és elindult, hogy teljesítse szent küldetésemet, amelyet átadtam neki.

- Ez nem volt túl szép cselekedet – szólalt meg egy ismerős hang a hátam mögött.

- Jaj, Jézus, ne legyél már ilyen szentfazék!

- Nem vagyok szentfazék, csak nem szeretem, amikor olyat teszel, amit nem kéne. Apám azért küldött, hogy féken tartsalak.

- Ne csináld már! Egy kis szórakozás nekem is kijár. Apropó, mi lenne, ha ma este elvinnélek valahova?

Jézus undorodva elhúzódott tőlem.

-         Mármint nem… nem… áh! Ezt ne értsd félre! Csak bulizni megyünk, és lesznek ott nők is.

-         Lucifer, ha nem tudnád, én Isten fia vagyok.

-         Hogyne tudnám! – legyintettem, majd gügyörészve folytattam: - Tudom, hogy nehéz gyerekkorod volt, szegény kicsi Megváltócska. De ne félj, Lucifer bácsi majd segít neked…

-         FIÚK! – kiáltott a fülembe a főnök. Vastag ujjával majdnem sikerült kiböknie a szememet, ahogy rám mutatott. – Neked meg az előző kis tréfád miatt levonom a fizu felét.

-         Nagyszerű – morogtam habzó szájjal.

-         És ha tovább pofázol, egyáltalán nem kapsz semmit!

- Én tudtam, hogy rossz vége lesz… - jegyezte meg fensőbbséges mosollyal az arcán Jézus, miközben nagyban lapátoltunk.

- Akkor miért nem szóltál? – hördültem fel.

- Én szóltam!

 - Nem szóltál!

- De igen!

- Nem, úgyhogy amit tőlem levonnak, azt én levonom tőled – vágtam oda, mert már kezdtem nagyon mérges lenni.

- Ez nem fair! – ellenkezett Isten fia, akinek jelen pillanatban még a bőre alatt is pénz van.

- Szerintem, meg az nem fair, hogy itt kell dolgoznom, amikor ott a sok pénz, amit apádtól kaptál. Ha ideadnád, nem kéne itt kínlódnunk.

- Apám azt mondta, hogy nem adhatok neked belőle.

- Apuci jó kisfia véletlenül se segítené ki a barátját – gúnyolódtam.

- Úgy érzed, a barátom vagy? – hagyta abba a lapátolást egy pillanatra Jézus, és rám meredt.

- Nem, de attól még nekem adhatnád…

- Reménytelen vagy!