1. mese

K�tmad�r

Sz�rakozottan �lltam a hatalmas festm�ny el�tt, kezeimet h�tam m�g�tt �sszekulcsoltam, �s mik�zben ringat�ztam, halkan d�dolgattam.

-         Kr�n! – ki�ltott egy ismer�s hang valahonnan a f�ld fel�l. – Kr�n!

-         Mit �hajtasz, dr�ga tan�tv�nyom? – k�rdeztem sejtelmes mosollyal az arcomon.

A s�pcsontom fel�ig �r� Kr�nika, az �n kis inasom t�tott sz�jjal b�multa az el�tt�nk �ll� festm�nyt, s k�zben a csizm�m sz�r�t r�zogatta nagy vehemenci�val.

- Kr�n, mi ez a k�p? – k�rdezte.

- A c�me:K�tmad�r. – feleltem.

- Ket mad�r? De h�t ezek nem is madarak, hanem emberek!

- Emberek voln�nak? Dehogy, kicsi Kr�nika, dehogy emberek… � itt K�tmad�r – mutattam a k�t fejjel, n�gy szemmel, k�t sz�jjal, n�gy f�llel n�gy l�bbal, n�gy k�zzel, k�t testtel �s k�t sz�rnnyal rendelkez� figur�ra.

- Mi az a K�tmad�r?

- � az egyik legcsod�latosabb teremtm�ny a vil�gon – mosolyogtam. – Ha akarod, elmes�lem a t�rt�net�t.

- Igen, igen, nagyon szeretn�m! – ki�ltotta vid�man Kr�nika, �n pedig belekezdtem a mes�be…

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy sz�p le�ny, �s egy kedves leg�ny. A fi�t D�rnak, a le�nyt pedig K�tm�nak h�vt�k. M�r sz�let�s�k �ta ismert�k egym�st, hisz egy faluban �ltek, �s cseperedtek fel. Mindig egy�tt j�tszottak, �s soha nem vesztek �ssze semmin. A sz�leik m�r �ssze is boron�lt�k �ket, akkor j�kedv volt a k�t kis ember k�zel�ben. Csak �gy �radt bel�l�k az �rtatlan j�kedv �s a szeretet.

Mire feln�ttek, m�r olyannyira k�zel ker�ltek egym�shoz, hogy egy percig sem b�rt�k a m�sik n�lk�l. Egyszer azt�n elhat�rozt�k, hogy felkeresik az istent, �s megk�rik, hogy tegyen vel�k csod�t. K�tma �s D�r hossz� �vekig gyalogoltak f�lfel� az Ol�mposzra, m�g egy napon el�j�k nem l�pett a vil�gmindens�g ura, Isten.

-         �, istenk�m, k�rve k�rlek, seg�ts nek�nk – vetette Isten l�bai el� mag�t D�r. – K�tmma �s �n nem b�rjuk elviselni, ha elv�lasztanak benn�nket. T�gy minket egyekk�, hogy azt�n soha t�bb� ne kelljen elv�llnunk.

Isten elgondolkodott a k�r�sen. R�ncolta homlok�t, t�rdelte ujjait, simogatta szak�ll�t, m�g v�g�l r�b�lintott a k�r�sre.

K�tma �s D�t olyan boldogok voltak, hogy megfogt�k egym�s kez�t, �s egy�tt ugr�ndozni kezdtek. K�tma bal oldala sajogni kezdett, azt�n egy csod�latos, puha sz�rny n�tt ki a h�t�b�l. D�r elcsod�lkozott, �s szinte �szre sem vette, hogy az � jobb oldali lapock�j�b�l id�k�zben kin�tt m�gy egy sz�rny.

            K�tma �s D�r soha t�bb� nem engedt�k el egym�s kez�t, mind a mai napig egy�tt sz�rnyalnak az �gben, D�r a jobb, K�tma pedig a bal sz�rnyat haszn�lva. Test�kh�z �s lelk�kh�z hasonl�an neveik is �sszeforrottak, s ma m�r csak �gy emlegetj�k �ket, mint a K�tmad�r.