Lassan k�zel�tek a temet� kapuj�hoz. Minden l�p�sn�l egy �jabb k�nnycsepp g�rd�l v�gig az arcomon, �s a f�lelmem fokoz�dik. Igen, f�lek. �n, Nymphadora Tonks f�lek. A b�ntudat mardos, �s legsz�vesebben elrohann�k. De nem tudok. B�rmennyire is szeretn�m a h�tam m�g�tt hagyni az eg�szet, egyszer�en nem megy. Be kell mennem…

�vatosan lenyomom a kilincset, �s benyitok. Tal�n csak a k�pzeltem j�tszik velem, de mintha a h�m�rs�klet is fokozatosan zuhanna. Igen, azt hiszem nem �pp az �jszaka k�zep�n k�ne a temet�ben j�rk�lni.

V�gre el�rem a c�lom. P�r m�sodpercig n�m�n figyelem, majd zokogva borulok ap�m s�rj�ra. Kezemmel v�gigsim�tok a hideg m�rv�nyon…

  - Az �g szerelm�re, Dora! Hogy s�rhatsz m�g mindig miatta?

  - Apa! – zokogom. – Te ezt nem �rtheted, szeretem �t.

  - De…

  - Tudom, hogy elhagyott engem �s a picit is. De akkor is… szeretem.

  - Nem �rtelek – r�zza a fej�t. – �r�lts�g, hogy miatta �gy t�nkre teszed magad. Any�dnak igaza van. V�g�l is csak egy v�rf…

  - Ne mer�szeld �gy h�vni! – ki�ltok r� t�bolyultan.

Meg�tk�zve n�z r�m, de �n m�r ismerem. Tudom, ha ilyen arcot v�g, akkor hamarosam d�h�ngeni fog. Ann�l nagyobb a meglepet�sem, mikor von�sai megenyh�lnek, �s szomork�san r�m mosolyog.

   - Most nem veszekedni j�ttem, hanem…

 Horkantva felnevetek �s felrohanok a szob�mba. Hallom, ahogy ut�nam ki�llt, de nem �rdekel. Nem akarom tov�bb hallgatni. �pp el�gszer elmondta, hogy mit gondol Remusr�l. De � akkor is a f�rjem, �s �szhez fog t�rni…

Az ablakhoz l�pek �s feln�zek az �gre. A telihold f�nyesen ragyog. Elszorul a sz�vem, ha Remusra gondolok. Vajon hol lehet most? �l-e m�g egy�ltal�n? M�r k�t hete nem hallottam r�la. Any�m�k nem engednek el a gy�l�sre, mi�ta megtudt�k, hogy terhes vagyok. Ha pedig valaki elj�n megl�togatni, aki esetleg tudna mes�lni r�la ap��k a lelk�re k�tik az illet�nek, hogy m�g v�letlen�l se besz�ljen Remusr�l.

Eszembe jut, r�gen mennyit gy�ny�rk�dtem a Holdban. Az „�r�k tan�”, ahogy sokan nevezik, Nappal vagy �jszaka… � az, akit mindig l�tni. Akinek elmondhatod minden f�jdalmad �s �r�m�d.

De mi�ta bel�pett az �letembe Remus. Az�ta megsz�nt ez az �rz�s. Most ha feln�zek az �gre, nincs bennem m�s csak az aggodalom, a f�lt�s, �s az az �r�lt gondolat, amiben legsz�vesebben leszak�tan�m az �gb�l, hogy soha t�bb� ne szenvedjen miatta senki…

Let�rl�m a k�nnyeimet, beb�jok az �gyba, �s hagyom, hogy elragadjon az �lom.

M�snap reggel kialvatlanul �bredek. Eg�sz este r�m�lmok gy�t�rtek. Belen�zek a t�k�rbe, �s igyekszem rendbe hozni a k�ls�met, miel�tt kil�pek a szob�b�l.

 - J� reggelt, anya! – k�sz�n�k, �s k�zben egy mosolyt er�ltetek az arcomra.

Nem n�z r�m, csak b�lint egyet. Nem lep�d�k meg. Mi�ta Remus elhagyott, �s visszak�lt�ztem hozz�juk, gyakran viselkedik velem ilyen elutas�t�an. Nem tulajdon�tok teh�t neki t�l nagy jelent�s�get. De ahogy fel�m fordul, l�tom, hogy v�r�sek a szemei a s�r�st�l.

 - Anya! – kezdem. – Mi a baj? �s hol van apa?

 - Elment – feleli sz�razon.

 - Mi? Hova? – k�rdem ijedten. Vad�sznak a muglikra. Apa nem mehet ki a h�zb�l. Azonnal elfogn�k.

 - Elment – ism�tli anya. – Most m�r ott tartunk, hogy h�zhoz j�nnek a mugli sz�rmaz�s�ak�rt. Ha itt marad, azzal minket is vesz�lybe sodor.

 - De h�t el se k�sz�nt! – fakadok ki.

 - El akart. Tegnap. De te nem hallgattad v�gig. Fak�pn�l hagytad, neki pedig sietnie kellett – v�laszol, majd fel�ll, �s kis�t�l az ajt�n, magamra hagyva engem.

�vatosan lerakok egy csokor vir�got a s�rra. Azt�n a kab�tom zseb�b�l el�h�zok egy k�pet.

 - N�zd, apa! – sz�lok. – Ez egy ultrahang k�p. Annyit ny�st�lt�l, hogy v�g�l elmentem. Anya nem �r�lt neki. Tudod, mennyire nem szereti a mugli m�dszereket. De te mindig azt mondtad, hogy �gy kider�l, ha valami baja van a bab�nak. Megnyugodhatsz. Nincs semmi baja. Nem tudom, hogy fi� lesz vagy l�ny. Nem akartam megtudni. Legyen meglepet�s. De egy valamit tudok. Ha fi� lesz, a te nevedet kapja. Ha l�ny, m�g nem tudom. De biztos nem Nymphadora.

Er�t veszek magamon, �s ki akarom mondani azt az egy sz�t, ami�rt val�j�ban j�ttem.

 - Apa… �n annyira…

Itt azonban nem b�rom tov�bb, �jra s�rni kezdek.

Kapkodva gombolom be a kab�tom.

-         Dora, hova m�sz? – j�n fel�m agg�dva any�m.

-         Ap�hoz – felelem. – Dean Thomas is vele bujk�l. Az � n�v�re kapott tegnap egy levelet. Dean �rta. A lev�lben az �llt, hogy apa is vele van. Tudom is, hogy hol. Oda megyek.

-         Nem mehetsz oda! B�rmelyik pillanatban megtal�lhatj�k. Dora, v�rj!

Ki�lt ut�nam, de �n akkor m�r az udvaron vagyok. Gyorsan kil�pek a kapun, �s dehoppan�ltam.

Amint szil�rd talajt fogtam, r�gt�n l�ttam, hogy baj van. Minden fel� �tkok r�pk�dtek. Alig tudtam kivenni, hogy ki-kicsoda. L�ttam, ahogy Dean egy j�l ir�nyzott �rt�st k�ld az egyik hal�lfal�ra. Azt�n megpillantottam.

 - Apa! – ki�ltok r�, de r�gt�n tudom, mekkora h�lyes�get csin�ltam.

Ki�lt�somra felkapja a fej�t, viszont �gy nem l�tja, ahogy az egyik csukly�s alak r�ir�ny�tja a p�lc�j�t.

- Protego! – ki�ltom, de k�sve. B�r az �tok nem tal�lja el ap�t, alig egy m�terre mellette csap�dik be. Iszonyatos robban�s r�zza meg a f�ldet, a k�vetkez� pillanatban pedig csak azt l�tom, ahogy apa elt�nik a t�rmel�kek k�z�tt.

- Ne! – sik�tom, �s vill�mgyorsan apa fel� rohanok, �s lekuporodok mell�.

B�r m�g nem hallt meg, m�r alig �l. Nagy neh�zs�gek �r�n fel�m fordul.

 - Apa, �n nagyon… - kezden�m, de lepisszeg. K�zelebb int mag�hoz, �s csak ennyit suttog:

 - Med�hoz…

Sietve belekarolok, �s m�r p�rd�ln�k �t, mikor �jabb �tok csap�dik be. De ez�ttal c�lba tal�l. A k�l�nbs�g csak annyi, hogy a c�lpont most �n voltam. �rzem, ahogy felhasadnak a v�gtagjaim, �s �mleni kezd bel�lem a v�r. A f�jdalom elviselhetetlen. M�r �pp k�sz�l�k �sszeesni, mikor ap�ra t�ved a tekintetem. Ett�l er�re kapok, megfogom a kez�t �s megp�rd�l�k. M�g hallom, ahogy any�m ki�lt�s�t sodorja fel�m a sz�l, de azt�n minden els�t�t�l…

 Nem tudom abbahagyni a s�r�st. Elered az es�, kezdek f�zni, de nem b�rok fel�llni. M�g nem. Ki kell mondanom. Ekkor azonban k�t er�s kar �lel �t hatulr�l.

 - Dora! – hallom Remus hangj�t. – Gyere...

 - Nem!

 - Dora… k�rlek…

 - Te csak ne k�rj t�lem semmit, Remus! Elhagyt�l. Fogtad magad, �s szimpl�n kis�t�lt�l az ajt�n. M�g csak h�tra se n�zt�l. Mit keresel itt egy�ltal�n?

 - T�ged – feleli olyan szomor� �s meggy�t�rt hangon, hogy nem b�rom tov�bb, �s r� n�zek.

Az � arc�t is k�nnyek bor�tj�k.

 - Ezt itt Meda adta – mondja, �s el�vesz valamit, amiben r�ismerek az ultrahang k�p m�solat�ra. – Ne haragudj! Nagyon szeretlek, �s a picit is. �n… h�lye voltam, tudom. De k�rlek, bocs�ss meg. �n nagyon… sajn�lom.

Annyira akarom gy�l�lni, �s annyira ki akarom adni magamb�l a d�h�m. R� akarom z�d�tani minden bajomat, el akarom mondani neki, mennyit szenvedte, �s el akarom k�ldeni. De ahogy ott �ll el�ttem… annyira t�r�kenyen, annyira gyermetegen, csak ennyit b�rok kiny�gni:

 - Szeretlek!

Boldogan elmosolyodik �s h�zna fel mag�hoz, de nem hagyom.

- Szeretlek, de nem megyek veled!

- Dora, beteg leszel. Velem kell j�nn�d…

- Te ezt nem �rtheted – zokogom, mik�zben minden er�mmel azon vagyok, hogy kiszabad�tsam magam a szor�t�s�b�l.

 - El kell neki mondanom… az �n hib�m az eg�sz. Miattam hallt meg. Ha nem megyek oda, ha nem kell r�m figyelnie, akkor m�g ma is �lni. M�g csak a temet�s�n se lehettem ott, mert �jultan fek�dtem az �gyamban…

- Jaj, apa… - zokogom. – Annyira, annyira nagyon sajn�lom.

V�gre kimondom azt az egy sz�t, ami�rt j�ttem.

L�gy szell� t�mad, �s gyeng�den v�gig sim�t az arcomon, �s m�r tudom. Tudom, hogy a szell� apa volt. �s nem haragszik r�m…

Hagyom, hogy Remus mag�hoz h�zzon, �s boldogan b�juk hozz�.

-         Menj�nk haza! – sz�l.

-         Haza? – k�rdem. – �gy �rted, hogy egy�tt? A mi h�zunkba?

-         Igen, ha akarod – n�z r�m f�lszegen.

Egy csap�sra felold�dik bennem minden aggodalom, ami eddig k�nzott, �s m�r nem �rdekel semmi m�s, csak az, hogy v�gre cs�kolhatom.