|
Add nekem a knnyeidet!
Add nekem a knnyeidet!
Sirius akkor jelentette ki, amikor Remus reszket testtel az vhez simult, fjdalmas zokogst prblva elfojtani.
- Az n knnyeim eltntek, Holdsp – a szavak gyengd fuvallat mdjra hagytk el ajkait, olyan halkan, hogy fl volt, taln el sem jutnak bartjhoz.
Remus felemelte a fejt a mellkasrl; arcn kis patakokknt csordogltak a gyngyhzfny cseppek, s egy kicsit taln mg a megszokottnl is erteljesebb spadtsggal ragyogott selymes bre, ami minduntalan tallkozni szeretett volna a mellette fekv alak brvel.
- rlj neki, Tapmancs – vlaszolt rekedten. – Taln azrt van, mert neked nincs mirt srnod.
- De igen. Te is tudod, hogy lenne mirt, Holdsp. De nem akarnak eljnni. Egyszeren eltntek, s szeretnm, ha lennnek, mert akkor lehet, nem mondogatnd folyamatosan azt a baromsgodat a gyengesgrl…
- Az ers emberek nem srnak, Sirius – rzta a fejt, mikzben barna tincsei repkedtek krltte.
- Ugyan. Te vagy az egyik legersebb ember, akit ismerek. De n akkor sem szeretem, amikor srsz, Holdsp.
Sirius egy pillanatra a szjra helyezte az ujjt, megakadlyozva a visszavgst, aztn lejjebb cssztatta a tenyert, megsimogatva trsa pulverrel fedett karjt, kzfejt, nyakt, utlag a tarkjt, s keze ott maradt akkor is, amikor kzelebb hajolt a msikhoz, meleg leheletvel cirgatva meg a cseresznyeszn ajkakat.
A cskjuk rvid volt, btortalan s esetlen, mgis forrn megnyugtat s rzelmekkel teli.
- Holdsp – sgta nhny pihegssel tlttt perc utn Sirius –, add nekem a knnyeidet, j?
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
