|
A levl
A levl
- Ne, Sirius, tudod, hogy ott nem… – Remus mondata nevetsbe fulladt, s a tovbbiakban inkbb arra koncentrlt, hogy ne fulladjon meg a leveghinytl, vagyis megprblta lelkni magrl prjt.
Termszetesen Black nem hagyta magt: hol a fi vkony csuklit szortotta a paplanhoz, hol az oldalt csiklandozta, s mindekzben hozz hasonlan kacagott, ppen olyan hangosan s lelkesen, mint egy t ves gyerek.
Ez gy ment - Remus szmra rmesen hossz - perceken t, s vgl egy kopogs mentette meg a Tekergt a biztos halltl.
- Valamelyiknk levelet kapott – llaptotta meg Tapmancs, majd kelletlenl lekszldott kipirult trsrl, s az ablakhoz lpve beeresztette a baglyot, ami rgtn a barna hajhoz replt.
Remus leoldozta a pergament, de mieltt kibonthatta volna, Sirius ismt mell telepedett, egy elmebeteg vigyorval. Lupin hamar megtudta, mirt csatlakozott hozz jbl kedvese: az ugyanis egyszer csak kikapta a kezbl a levelet.
- Remlem, nem a szeretd rt neked – szlt, mikzben gondosan kinyitotta a paprt, s anlkl, hogy beleolvasott volna, visszaadta a msiknak.
- n is remlem – vlaszolt Remus, mire Sirius nyomban elkomorodott.
Lupin gyorsan tfutotta a sorokat, majd mrtr arccal sszehajtogatta.
- Na? – srgette bartja.
- Meghvott vacsorzni.
- Mi?! – Sirius kikapta a kezbl a levelet, s most mr maga is elolvasta, de Remus akkor mr nem brta elfojtani szles mosolyt.
- Csak anym rt, te rlt!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
