|
Vasárnap
Vasárnap
A vasárnapban volt valami különös, de Sirius hosszú évek során jött csak rá, mitől olyan különbözőbb a többi naptól: Remus minden vasárnapot lustálkodással töltött, amibe időnként megpróbálta őt is belevonni. Na, nem mintha Siriust olyan sokat kellett volna győzködni, ha lustálkodásról, és nem munkáról volt szó. Remus ezzel tisztában is volt, éppen ezért reggel Siriusra gördült, és miután sikeresen felébresztette egy jól irányzott csókkal, kényelmesen elhelyezkedett rajta, és miután megkapta párjától a puszijait, szuszogni kezdett a fiú fülébe.
- Tudod, mit szeretnék ma csinálni? – kérdezte suttogva, s Tapmancs nyelt egy nagyot.
- Inkább megmondom azt, hogy mit nem szeretnél: kikelni az ágyból.
- Hm, hát, ebben is van igazság. De azért elmondom, mire gondoltam, rendben? – azzal fészkelődött még egy kicsit, majd visszahajolt, és azt súgta: – Szeretni akarlak téged.
- Ez jó program – nyögte Tapmancs, kiszáradt ajkakkal. – Mondhatni nagyszerű. És azt hiszem, én is kellek hozzá, úgyhogy nem küldhetsz el tanulni.
- Arra később is ráérünk. – Sirius ilyenkor sosem akart vitába kezdeni, szóval nem említette, hogy Remus csak és kizárólag vasárnap reggel mond ilyeneket, ráadásnak éppen az ő fülébe.
Sirius tulajdonképpen akkor sem szabadulhatott volna el barátja mellől, ha nagyon akar, hiszen Remus úgy simult hozzá, hogy annak egyszerűen nem lehetett ellenállni. Talán még egy olyan személy sem tudta volna eltolni őt magától, aki nem imádja minden egyes porcikájával, hiszen Remus azon kívül, hogy illatos volt, puha bőrű, és érzékien vonzó, csábító csókokkal ajándékozta meg, mintha csak a heti kimaradásokat szerette volna bepótolni.
Sirius egyszóval kifejezve: elveszett, mégpedig minden vasárnap reggelen. És ő furcsa módon ezt egy cseppet sem bánta, és ezt igyekezett különböző módszerekkel társa tudtára adni, aki halk sóhajokkal, és néhány önfeledt kis nyögéssel jelezte, hogy érti, mit nem óhajt kedvese szavakkal kifejezni.
Vége
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
