|
Szombat
Szombat
Rengeteg várakozás után végre elérkezett a szombat, mint mindig. Igaz, többször is át kellett vészelnie az unalmas tanórákat, és el kellett tűrnie, hogy egy bizonyos Remus Lupin nevezetű illető némító bűbájt bocsásson rá, de mindez már a feledett múlté.
A szombat fantasztikus volt, mert Sirius Remus nedves csókjára ébredt fel, és ahelyett, hogy a fiú kipattant volna mellőle, vagy kirángatta volna magával a fürdőszobába, fáradtan rámosolygott, az oldalához simult, és kedveskedő, cuppanós puszikkal hintette be a bőrét, amiket Sirius megkönnyebbülten viszonzott.
- Látod, nem is kellett olyan sokat várnod erre a napra – túrt bele a fekete hajzuhatagba Remus, mire Sirius összeráncolta a homlokát.
- Miért, mikor mondtam én, hogy sokat kell várni rá?
- Olyan hülye vagy! – bökte hasba játékosan párja, s Tapmancs végre vele együtt nevetett.
- Te vagy a hülye – vágott azért vissza bőszen. – Minden napon más fokozaton szeretsz! Ez elviselhetetlen állapot!
- Nem is igaz! Minden nap ugyanúgy szeretlek.
- Ami remélem, azt jelenti, hogy nagyon.
Remus elgondolkozott, végül megrázta a fejét.
- Nem. A „nagyon”-nál sokkal jobban.
- Pontosan erre a válaszra számítottam. – Sirius kedvese fölé mászott, és mielőtt az ellenkezéshez vagy bármi máshoz folyamodhatott volna, egyik kezével megsimogatta selymes arcát, a másikkal megtámaszkodott a teste mellett, az ajkával pedig megkereste az övét, és nem törődve a Remusből kibukott nevetéssel, megcsókolta.
Holdsáp akkor sem lökte le magáról, amikor James és Peter ágya felől mozgást észleltek, épp ellenkezőleg: a hátára csúsztatta az ujjait, és hagyta, hogy a fiú kedvére csókolgassa.
És ez volt olyan csodálatos a szombatban: hogy Remus ekkor érezhetően az övé volt, a szívével és a lelkével, valamint az elragadó mosolyával és kedvességével, és a méznél is édesebb csókjaival együtt.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
