Amikor Nagy Sándor még Kis Sándor volt, s anyukája is még csak Sanyikának hívta, a fiú már ekkor is a hódítást tartotta élete céljának.

Először csak a homokozót akarta megszerezni. Hogy tervét végrehajtsa, kellően fellelkesítette a többi gyereket, és közös erővel homokcsatába indultak az ellenséges fiúk és lányok csapatai ellen.

Volt is nagy kavarodás. Homok szállt mindenfele, ameddig a szem ellátott. Jolánka és Erzsike tolták a fából hirtelenjében összeeszkábált katapultjaikat, és a homok közé kavicsot rejtettek, hogy az ellenségben nagyobb kárt tegyenek. Eközben a fiúk, Józsi, Feri, Pisti, Kis Sándor és a többiek, maguk előtt tartva homokozólapátjaikat, és gereblyéiket, a kis vödröcskékkel igyekeztek kivédeni a másik csapat játék-fegyvereinek csapásait.

Sándorka egyszer csak megunta a játékot, és a többiek elé ugrott, hogy végre támadásba lendüljön. Volt is nagy riadalom az ellenséges csemeték hadtestében. Aki meglátta Kis Sándort, aki oly’ vitézül harcolt, mint később Nagy korában, eldobta fegyverét, és hanyatt-homlok menekült. Fellelkesültek ám Sándorka katonái is, és diadalmasan rohantak az ellenség után, egészen addig, amíg ki nem kergették őket a homokozóból.

Persze Kis Sándor nem tudott betelni a dicsőséggel, és hamarosan már a homokozó is kicsinek bizonyult neki. Ekkor elhatározta, hogy az egész játszóteret meghódítja.

Ismét felfegyverkezett a gyereksereg, és elhagyva a homokozót, átkelt annak szélén, és a hinta felé indult, ahol Gáborkáék csapata tanyázott. Az ellenséges gyerekek mit sem sejtve játszottak a hintán. Egymást lökték, és nagyokat kacagtak. Ám amikor meglátták Kis Sándor kis seregét, néma csönd ereszkedett reájuk. Tudták, hogy ilyen felkészületlenül nem szállhatnak szembe a homokozó katonáival, ezért minden ellenállás nélkül megadták magukat.

Gáborka volt az egyetlen, aki nem hagyta annyiban a dolgot. Szót is emelt Kis Sándor ellen, de annak katonái hamar kipenderítették a hinta területéről, Gáborka pedig dúlt-fúlt mérgében, és már indult is Janikához, hogy elpanaszolja neki, milyen rútul elbánt vele Kis Sándor.

Mikor Janika értesült a történtekről, nyomban nekiállt egy erős hadsereg megszervezésének. A játszótér másik részéről motoros zsoldosokat fogadott, s kémeket küldött, hogy azok beszámoljanak neki Sándorka hadi erejéről és terveiről.

Eközben a hintánál bociszemekkel bámuló Iluska, Gáborka kishúga igencsak megtetszett Kis Sándornak, aki azon nyomban játékból feleségül is vette a kislányt. Gyerekük is született volna, ha nem lettek volna kicsik, de mivel azok voltak, ez az epizód kimaradt életükből. Nagy volt a boldogság a hinta és a homokozó környékén. Mindenki Kis Sándort ünnepelte, aki viszont további hódításokon törte a fejét. Amikor a hinta magasra lendült, ő körülnézett, s már ki is választotta a következő célpontot, a mászókát.

Miután Kis Sándor megunta a hintázást, maga mellé rendelte seregét, és tovább indultak a mászóka felé. Az ott játszó lurkók már hallottak a nagy hódtóról, Kis Sándorról, s félelmüket igyekezvén legyőzni, elhatározták, hogy hadba indulnak ellene. A mászóka tetejére kavicsokat hordtak föl vödörszám, hogy majd azzal dobálják meg az ellenséges sereget.

Ám Sándorka számított a támadásra, ezért katonáit fejenként két-két vödörrel látta el, hogy azzal védjék magukat. A mászóka katonái bátran harcoltak az ostromlók ellen, ám lelkesedésük hamar kétségbeesésbe csapott át. Hiába dobálták a kavicsokat, a sereg csak nem tágított a mászóka lábától, s ami még rosszabb, néhány lurkó kihasználta, hogy a kőhajigálók a sereg közepét bombázzák, és alattomos módon felmásztak közéjük a mászóka tetejére, hogy onnan leszórjak a maradék kavicsot.

Amikor ezt a mászóka védői észrevették, kénytelenek voltak belátni, hogy a csatát elvesztették. Megadták magukat, és Kis Sándor diadalmasan vonult be közéjük.

Hamarosan az egész játszótér Kis Sándor uralma alá került. Egyedül a csúszda volt az, ami még ellenállt a hatalmas gyerekseregnek. Az objektum bevehetetlen volt. Nem csak azért, mert körülötte kis motoros gyerekek járőröztek, hanem azért is, mert a csúszdára csak egyfelől lehetett feljutni, hiszen a másik végéről csak lejutni lehetett, s ezt a létrát igen erősen védték Janika seregei.

Persze Kis Sándort nem ejtették a fejére. Furfangos cselt eszelt ki, melyet meg is osztott legfőbb bizalmasával, Ferikével. Amint minden részletet kidolgoztak, Ferike odarohant a játszótér kerítéséhez, és hangosan kiabálni kezdett:

-         Nézzétek, nézzétek, jön a fagyis autó!

S amint ezt meghallották Janika katonái, hirtelen megfeledkeztek a csúszdáról, és ők is rohantak Ferike mellé a kerítéshez, hogy megnézzék a fagyis autót, mely zenélve rótta az utcákat. Azonban akkor egy fia fagyis autó sem volt a környéken. Ez csak elterelő hadművelet volt, ugyanis amíg Janikáék a kerítésre tapadva csorgatták a nyálukat, Kis Sándor diadalmas léptekkel indult el a csúszda felé.

            Már csak ez az egy játék volt, amit még nem tudhatott a magáénak, és talán meg is szerzi, ha az utolsó pillanatban nem lép közbe édesanyja, és jelenti ki, hogy mára elég volt a játszásból, haza kell menni.

            Így történt hát, hogy Nagy Sándor Kis korában a csúszda kivételével meghódította az egész játszóteret.

VÉGE