Arafinwe csak �llt, �s b�mult a f�lv�r ut�n. Tudta, hogy most val�ban nagyon megb�ntotta, de eme sikere valahogy sehogyan sem der�tette jobb kedvre. Mindig is szeretett volna bossz�t �llni az �t �rt s�relmek �s megal�ztat�sok v�gett, de most, hogy v�gre egyszer � is olyat mondott, amin Randraug nem csak h�ly�n vigyorog, diadalmas hangulatban k�ne lennie. De nem volt abban… S�t, egy�ltal�n nem volt vid�m.

            Ez is csak azt bizony�tja, hogy neki van lelkiismerete, pr�b�lta saj�t mag�t megnyugtatni. M�r k�zel j�rt hajnal, �s � m�g egy percet sem aludt. Megr�zta a fej�t, mintha ezzel el tudn� �zni a k�nyelmetlen gondolatait, �s lass�, neh�zkes l�ptekkel elvonult, hogy egy k�nyelmes zugot keressen mag�nak, ahol �lomra hajthatja a fej�t.

            M�snap reggel Randraug a szok�sosn�l kor�bban kelt. A Nap els� sugarai m�g �pphogy csak megjelentek a t�voli horizonton, de � m�r kint �llt a haj� orr�ban. Arafinwe b�nt� szavai m�g mindig a f�l�ben csengtek. Az igaz, hogy � az �vek sor�n m�r megb�k�lt saj�t mag�val, �s sz�rmaz�s�val, de az rendk�v�l rosszul esett neki, amikor m�sok ez alapj�n �t�lt�k meg. D�h�s volt �s szomor�, de soha nem mutatta ki. Ha f�lv�rs�g�vel g�nyolj�k, rendszeresen csak r�h�g rajta. Nem tudta, mi�rt zaklatta f�l ennyire, amit Arafinwe mondott, hiszen szinte naponta a fej�hez v�gj�k, hogy � csak egy korcs.

            Biztos csak a pi�t�l voltam ilyen �rz�keny, gondolta, �s n�mik�pp megnyugodott. Nem akart senkivel szorosabb bar�ts�got k�tni, hiszen sosem tudhatja, ki mikor t�madja h�tba. Arafinw�ben sem mert megb�zni, hiszen a f�rfinak minden oka megvolt r�, hogy bossz�t �lljon a s�relmei�rt. Randraug tudta, hogy ha valaki m�s lenne, akkor m�r r�g feln�gyelte volna. Kedvelte �t, nem csak az�rt, mert �vekkel ezel�tt, amikor mag�hoz t�rt, �s semmire sem eml�kezett a m�ltj�b�l, Arafinwe �s k�t testv�re voltak azok, akik seg�tettek neki, �s ki�lltak mellette. Arafinwe volt az, akit�l a nev�t kapta. H�l�s volt neki, �m nem csak a n�v miatt. �gy �rezte, van valakije…

            Egy hang z�kkentette ki gondolataib�l. Valina l�pkedett fel�je. Haja �ssze volt fogva, �s v�kony inget �s nadr�got viselt. Megborzongott a cs�p�s reggeli leveg�ben, de m�gis mosolygott.

-         Hogy aludt�l? – k�rdezte, s k�zben v�gigsim�tott a f�lork karj�n.

-         Eg�sz j�l – felelte f�lv�llr�l Randraug, �s mag�hoz r�ntotta a n�t. – �s te?

Valina el�sz�r nyomott egy cs�kot a f�rfi sz�j�ra, s csak azut�n v�laszolt: – �n is j�l aludtam.

            Egy darabig cs�ndesen �lltak, �s egym�s szem�be n�ztek, majd Valina elmosolyodott, �s �gy sz�lt:

-         Ap�m besz�lni szeretne veled.

-         Mit akar? – k�rdezte unott hangon Randraug. Valahogy semmi kedve nem volt t�rsalogni a kapit�nnyal.

-         Nem tudom – vonta meg a v�ll�t Valina. – Csak annyit mondott, hogy sz�ljak neked.

Randraug b�lintott, majd fut�lag megcs�kolta a n�t, �s siet�s l�ptekkel elindult, hogy eleget tegyen a k�r�snek.

Roquen a szok�sos hely�n tr�nolt, �s egy pip�t tartott a sz�j�ban. Amint megl�tta a f�lv�rt, elmosolyodott.

-         �r�l�k, hogy ilyen hamar ide�rt�l – sz�lt vid�man csillog� szemekkel. – Nem gondoltam volna, hogy �bren vagy.

-         Nem tudtam tov�bb aludni – vetette oda laz�n Randraug.

-         Hagy mutassak be neked valakit, fiam – �gy a kal�zkapit�ny, majd a s�t�tbe burkol�z� sarok fel� biccentett, mire egy �sz haj�, rongyos alak l�pett el� a hom�lyb�l.

Alig volt magasabb �llva, mint az �l� Roquen, �s Randraugnak tal�n m�g a derek�ig sem �rt. Olyan p�pos volt, mintha szakadt rongyai alatt h�tizs�kot viselne, �s szemei teljes eg�sz�ben feh�rek voltak. B�re r�ncos volt, �s olyan v�kony, hogy szinte hallani lehetett, ahogy a csontjai z�r�gnek.

-         Mi a fene ez? – k�rdezte az udvariass�g minden form�j�t mell�zve a f�lork.

-         � itt Rotfug, a vak l�tnok – mutatta be az �regembert Roquen.

-         Vak l�tnok? – t�rt ki Randraugb�l a r�h�g�s. – Hogy lenne m�r l�tnok, ha vak? M�g az orr�ig se l�t el.

-         T�vedsz, fiam – mosolyodott el az �reg. Hangja olyan volt, mintha egy v�n fa �lete utols� m�sodperceiben adn� a vil�g tudt�ra, hogy kid�l… – T�bbet l�tok, mint ak�rki m�s.

-         K�tve hiszem…

-         Higgy, amit akarsz, kedves f�lv�r bar�tom!

Randraug elt�totta a sz�j�t, de azt�n felismer�s csillant a szem�ben, �s elvigyorodott.

-         Roquen mondta, hogy f�lv�r vagyok…

-         Tal�n.

-         J�l van – l�pett k�zbe Roquen, miel�tt m�g elvadultak volna a dolgok. – Fejezz�tek be! Teljesen mindegy, hogy hiszel-e neki. �n tudom, hogy igazat sz�l, �s nekem az a l�nyeg, hogy el�rulja v�gre, hogy merre kell tov�bbhaladnunk.

-         Mi�rt? Te nem tudod? – h�kkent meg Randraug.

-         M�g nem – felelt a kapit�ny, �s k�zben gyilkos szemekkel m�regette a vak �regembert. – De amint hajland� lesz besz�lni…

-         Besz�lek �n – vigyorgott Rotfug, ezzel megmutatva fogai hely�t –, de csak vele – mutatott Randraugra.

-         H�t j� – b�lintott a kapit�ny. L�tszott rajta, hogy nem most el�sz�r hallotta e szavakat. – Akkor magatokra hagyunk titeket – azzal intett, �s egy tucat kal�z bukkant el� a szoba sarkaib�l, a f�gg�ny�k m�g�l, �s Roquen nyom�ban elhagyt�k a kabint.

Rotfug, arc�t a f�lork fel� ford�totta, �s az meg mert volna r� esk�dni, hogy az �reg l�tja.

-         Na? – k�rdezte kiss� fesz�lten.

-         T�lem nem kell tartanod – mosolygott az aggasty�n.

-         Ki mondta, hogy f�lek egy ilyen v�ns�gt�l? – horkantott Randraug.

-         A hangod mindent el�rul.

Randraug m�r kezdte k�l�n�sen bosszant�nak tal�lni a Rotfug arc�n sz�tter�l� „bar�ts�gos” mosolyt. Min�l hamarabb t�l akart lenni ezen a kis besz�lget�sen.

-         J�l van, nem �rdekel, mit gondolsz – morogta. – Csak ny�gd m�r ki v�gre, hogy merre kell menn�nk!

-         Att�l tartok, ez nem ilyen egyszer� – r�zta a fej�t Rotfug, �m m�g mindig vigyorgott. – Nem az�rt akartam veled besz�lni, mert a kapit�nynak nem akarom el�rulni a titkot. Elv�gre, t�led �gyis megtudn�. Arr�l van sz�, �des fiam, hogy v�ltsak veled n�h�ny sz�t.

Randraug �rtetlen�l b�mult, az �reg pedig folytatta:

-         Mi�ta h�vod magad ezen a n�ven?

-         Hogy? – horkantott az ork.

-         Randraug – magyar�zta az �reg. – �gy nevezed magad.

-         �s neked mi k�z�d van hozz�? – A f�lv�r �rezte, hogy fogyt�n a t�relme, de tudta, hogy vissza kell fognia mag�t, ha meg akarja tudni az ir�nyt, ez�rt nem lap�totta sz�t az id�s f�rfi fej�t.

Rotfug arc�r�l elt�nt a mosoly, s hely�be m�lys�ges b�nat k�lt�z�tt.

-         Ap�d a bar�tom volt – sz�lt halkan.

-         Ap�m? – h�kkent meg Randraug. �rezte, hogy eg�sz test�ben remeg az izgalomt�l. R�g�ta szeretett volna megtudni valamit a sz�rmaz�s�r�l, �s most itt volt a lehet�s�g… Csak annyit tudott, hogy apja ember volt, anyja pedig ork. R�gebben r�m�lmok k�p�ben derengtek fel el�tte gyermekkori eml�kei, de ezek az eml�kek olyan borzalmasak voltak, hogy azt k�v�nta, b�r ne t�rn�nek el�. Egyik �tja sor�n nem b�rta tov�bb, �s a k�zeli falu vaj�kos asszony�nak seg�ts�g�t k�rte. A n� adott neki valami szert, amit�l megsz�ntek a r�m�lmai, �gy m�r semmi t�mpontja nem maradt. De nem b�nta meg a d�nt�s�t, hiszen ezek az �lmai olyan borzalmasak voltak, hogy �gy �rezte, ha ez m�g sok�ig tart, bele�r�l.

-         Igen, �rk�nd – mosolygott nosztalgikusan az aggasty�n. – �gy h�vt�k ap�dat.

-         �s any�m? – k�rdezte a f�lork. – Any�mat hogy h�vj�k? Hol sz�lettem, hogyan tal�lkoztak a sz�leim, hol �ltek, honnan j�ttek? – �rezte, hogy elfogy a t�relme. – Besz�lj m�r, te bolond! Ki �lte meg �ket, �s mi�rt?

-         Csak sz�p sorj�ban – emelte fel v�dekez�n a kez�t Rotfug, majd l�tva, hogy Randraug er�t vesz mag�n, belekezdett a mes�l�sbe…