A nap folyam�n nem sok eml�t�sre m�lt� esem�ny zajlott, azt lesz�m�tva, amikor Randraug beverte az egyik f�rfi orr�t, aki v�ltig �ll�totta, hogy az este t�rt�ntek ut�n biztos abban, hogy a f�lork �s szolg�ja igen k�zel �llnak egym�shoz.

Az �jszaka viszont ann�l esem�nyd�sabb volt…

      Arafinwe szok�s�hoz h�ven elvonult, amikor a kal�zok �s a kir�ly �ssze�ltek egy kis id�re, hogy szomjukat olts�k. K�r�ln�zett, de Valin�t ez�ttal sehol nem l�tta. F�radt volt, de tudta, hogy a dalol�sz� r�szegek �gysem hagyn�k pihenni.

      A tengert figyelte. Most b�k�s volt, �s a haj� olyan kellemesen ringott a v�zen, mintha �lomba akarn� ringatni utasait. Arafinw�t m�r majdnem siker�lt is elringatnia, �m miel�tt m�g a f�rfi elb�biskolt volna, felfigyelt egy groteszk form�j� valamire, ami �pp a haj� fel� k�zeledett…

      L�legzetvisszafojtva figyelt, �s mintha hangokat hallott volna a k�zeled� fel�l. Nem volt benne biztos, hogy val�ban azt hallja, hiszen a leg�nys�g �s a kir�ly r�szeg m�morban �szva �nekelgett�k kedvenc n�t�ikat.

-         Maradjatok egy kicsit! – �v�lt�tt oda Arafinwe.

-         Nem megyek �n sehova – v�gott vissza Randraug, majd r�h�gve beled�lt a mellette �l� �l�be. Azt l�that�an nem nagyon zavarta a dolog, mert teljes nyugalommal kortyolt bele a pohar�ba.

-         Van itt valami! – pr�b�lkozott �jra a f�rfi.

-         Mi? – h�rd�ltek fel t�bben is, majd t�molyogva, botladozva elindultak Arafinwe fel�.

-         Csak azt ne mondd, hogy megint sell�k! – motyogta Randraug, aki id�k�zben �tverekedte mag�t a b�m�szkod�kon, �s Arafinw�be kapaszkodva b�mult ki a tengerre.

-         Nem – r�zta a fej�t a f�rfi. – Ez egy…

-         Hord� – fejezte be a mondatot a f�lszem� kal�z, aki egy�bk�nt a Gutskob n�vre hallgat.

-         Lehet, hogy rum van benne! – ki�ltott egy f�rfi h�tulr�l. – Azonnal hal�ssz�tok ki!

K�t f�rfi kiv�lt a t�megb�l, hogy teljes�ts�k felettes�k parancs�t, �m amint a hord�t kiemelt�k, m�r biztosak voltak benne, hogy nem rumot tartalmaz. Egy zs�k volt benne, ami n�ha-n�ha seg�lyk�r�en kiny�lt hely�r�l, �s emiatt nem l�thatta kor�bban Arafinwe, hogy val�j�ban micsoda.

-         Tal�n egy gy�ny�r� sz�z… – tal�lgattak a kal�zok.

-         �n azt se b�nom, ha m�r nem sz�z – �gy Gutskob.

-         Na, majd mindj�rt kider�l – vihogott Randraug, �s akkor�t r�gott a szerencs�tlen hord�ba, hogy az menten darabokra t�rt, lak�ja pedig f�jdalmas vinnyog�st hallatva elgurult.

A f�rfiak egym�st l�kd�sve eredtek a nyom�ba, hogy �k lehessenek azok, akik els�k�nt vethetnek pillant�st a n�re.

-         Az eny�m! Az eny�m! – ki�ltotta egy fiatal fi�, amint a t�bbiek l�ba k�z�tt �tm�szva megkaparintotta a zs�kot.

-         Te azt csak hiszed! – vicsorgott Randraug, �s egy szempillant�s alatt a fi� mellett termett. Kikapta a kez�b�l a zs�kot, �s val�s�ggal kett�t�pte.

            A kal�zok sz�ja t�tva maradt, mert ami a zs�kb�l el�bucsk�zott nem volt sz�p, �s m�g n� sem. S�t, ember sem.

-         Hogy a f�rgek zab�lj�k meg a beleiteket! – szitkoz�dott a hord� egykori tartalma.

            Magas volt, �s izmos. Amikor f�lt�p�szkodott a f�ldr�l, a f�lork is elt�rp�lt mellette. Egy ork volt, r�ad�sul igencsak nagy… Hossz� csimb�kos haja eg�szen a h�ta k�zep�ig l�gott. B�re olyan s�t�t volt, hogy csak egy �rnyalat v�lasztotta el a feket�t�l. Sz�j�b�l f�lelmetes agyarak meredtek el�, egyik kez�n �t helyett csak h�rom ujj volt.

-         Szervusz, Grisnak, �reg cimbor�m! – rikkantotta nagy boldogan Randraug, majd vigyora vicsorr� torzult, �s akkor�t lekevert az orknak, hogy az elter�lt.

-         Te szem�t �llat! – k�pk�dte az ork, �s felk�ny�k�lt. Tet�t�l talpig v�gigm�rte a f�l� magasod� Randraugot, azt�n d�h�sen felhorkant. – Gondolhattam volna…

-         Tal�n az�rt j�tt�l, hogy bocs�nat�rt esedezve borulj t�rde el�ttem, �s visszaszolg�ltasd nekem a tr�nt? – k�rdezte a f�lork megj�tszott sz�v�jess�ggel. B�r v�rben forg� szemei, �s morg�sa kiss� elrontotta a „sz�ndarabot”.

-         A fen�ket!

-         H�t, ez bizony nagy hiba… – sziszegte Randraug, �s kikapta az egyik kal�z kez�b�l a kardot. Lassan v�gighordozta tekintet�t a csillog� peng�n, majd sz�rakozottan �gy sz�lt: – Eg�sz j� kis kard. K�r lenne r�gt�n a torkodnak esni vele. – Szemeit Grisnakra villantotta, aki nyak�t beh�zva fetrengett a f�lork l�bai el�tt. – El�sz�r kiher�llek, azt�n megny�zlak, �s ut�na egyes�vel levagdosom a marad�k ujjaidat…

-         K�rlek! – ny�sz�rg�tt Grisnak, �s az egykori kir�ly t�rd�t szorongatta. Ez igaz�n sz�nalmas l�tv�ny volt egy k�t m�ter magas izomkolosszust�l, de a kal�zok �gy le voltak d�bbenve, hogy elfelejtettek nevetni. – Ne engem okolj! A Dagad�k suttogott a f�lembe. � volt az, aki r�vett, hogy el�ruljalak t�ged. Kir�lyom…

-         A Dagad�k? – k�rdezte d�bbenten Randraug, s egy h�jas, buta ork k�pe jelent meg lelki szemei el�tt.

-         Igen. – Grisnak f�ln�zett, �s olyan hevesen b�logatott, hogy a b�m�szkod�k m�r att�l tartottak, hogy lerep�l a feje. – Igen, a Dagad�k. Azt mondta, hogy te csak egy koszos kis korcs vagy, �s nem �rdemled meg, hogy uralkodj, hogy egy f�lv�r nem lehet kir�ly. Azt mondta, nekem kell uralkodnom, mert �n vagyok a csapat leger�sebb harcosa. Persze csak ut�nad… – tette hozz� sietve, amint megl�tta a Randraug szem�ben felizz� szikr�t. – Olyan sok�ig besz�lt nekem, hogy v�g�l hittem neki, �s egy�tt kieszelt�k a tervet. Azt�n mikor t�ged elvitt Carca haj�ja, �n l�ptem a helyedbe, de az a szem�t h�jas diszn� csak az�rt akarta, hogy �tvegyem t�led az uralmat, mert ellened nem mert l�zadni. A harcosokat ellenem usz�totta, �s �gy ker�ltem bele ebbe a nyamvadt hord�ba.

-         �s ott is maradt�l volna, ha �n nem szedlek ki – d�rm�gte Randraug.

            Kiss� megh�kkent azon, amit Grisnak mes�lt, hiszen a Dagad�kr�l mindent el tudott volna k�pzelni, de azt nem, hogy ilyen ravasz. A t�rd�t szorongat� ork ugyan m�r egyszer megpr�b�lt ellene l�zadni, de akkor nem j�rt sikerrel. Szemt�l szemben akart v�gezni vele, �s ez volt a nagy hib�ja. Randraug er�sebbnek bizonyult, �s csak valami csoda folyt�n t�rt�nhetett, a f�lorknak megesett rajta a sz�ve, �s meghagyta az �let�t. Akkor Grisnak megfogadta, hogy �lete v�g�ig urak�nt fog r� tekinteni. 

-         K�rlek, kir�lyom – nyiv�kolt Grisnak –, kegyelmezz nekem!

Randraug elgondolkodott. Az ork egyszer m�r megszegte esk�j�t, mi�rt ne szegn� meg m�g egyszer? F�leg abban a tudatban, hogy a gazd�ja �gyis eln�zi eme botl�sait…

D�nt�tt.

            Felemelte a kardot. Grisnak �gy ny�sz�tett, mint egy �llat, a kal�zok visszafojtott�k l�legzet�ket, a fegyver pedig les�jtott…

            �s bele�llt a padl�deszk�ba egyenesen az �rul� szolga mellett.

-         Ut�llak! – vigyorgott Randraug, �s a kez�t ny�jtotta a harcos fel�. Az ork hebegve megragadta, �s hagyta, hogy felh�zz�k.

-         Uram, �n… – kezdte, de elakadt.

-         Hajland� vagyok szemet hunyni �rul�sod f�l�tt – sz�lalt meg m�ly, zeng� hangon a f�lork. Most val�j�ban kir�lyinak t�nt. – De csak egy felt�tellel.

-         Mi lenne az, kir�lyom? – k�rdezte kezeit t�rdelve, Grisnak.

Randraug nem v�laszolt r�gt�n. Ki�lvezte a hat�st, melyet a jelenl�v�kre gyakorolt szavaival. Kih�zta mag�t, �s val�s�ggal f�rd�z�tt a kal�zok �s k�t szolg�ja csod�lkoz� �s �h�tattal teli pillant�s�ban, majd Grisnakra vigyorgott.

-         Hozz egy poh�r bort!