|
Mindig megbántjuk azt, akit szeretünk (II/I)
RekaDeLaCool kedvéért Lily/James novella. :DD Csak vicceltem, igazából LE/PP, bár sosem gondoltam volna, hogy valaha is fogok ilyet írni. De most mégis, és ennek több oka is van: 1, meg kellett kímélnem RekaDeLaCoolt James Pottertől XD; 2, én szívesen olvasok Lily/James párosítást, de írással nem gyarapítom a sort; 3, mert az idézet, ami megihletett, szerintem jobban illik Lily és Piton párosához, mint James és Lilyhez illene (abból úgyis teljesen más történet lett volna).
A ficet amúgy két részletben töltöm fel.
Az ihlető idézet pedig:
"Azt mondjuk szeretjük a virágokat, mégis letépjük őket. Azt mondjuk szeretjük a fákat, mégis kivágjuk őket. És az emberek még mindig csodálkoznak, amikor valaki fél, mert azt mondják neki, hogy szeretik."
Van, ami még elfelejthető
– Szeretlek, Lily – mondta Perselus. A fiatalok bájitalszakköre nemrég ért véget. Piton mindig felkísérte Lilyt a hálókörletéhez – az évek alatt valahogy kialakult ez a szokás. Éppen a Griffendél torony felé vezető egyik folyosón mentek, ahol most egy lélek sem járt rajtuk kívül. A fiú megfogta a lány kezét, megállította, majd maga felé fordította őt, átkarolta, és gyengéden megcsókolta.
*
Néhány perccel később Lily hevesen dobogó szívvel, széles mosollyal az arcán lépett be a hálószobájuk ajtaján. A helyiségben nem volt senki, így ő csak ledőlt az ágyára, azután újra és újra felidézte magában a néhány perccel ezelőtti csókot...
Nagyon meglepődött akkor, de ha jobban belegondolt, tudta, hogy ez mégsem volt olyan váratlan; Perselusszal mindig is jó barátok voltak, de az utóbbi hónapokban még sokkal közelebb kerültek egymáshoz, így már csak idő kérdése volt, hogy mikor fog több is történni közöttük... Ő mondjuk erre sokáig nem mert gondolni, és tagadta még saját maga előtt is, hogy amit a fiú iránt érez, az már több, mint barátság. Elvileg nem is lett volna ez akadály, hiszen tudta, hogy Perselus már egy ideje szerelmes belé, de neki így is voltak kétségei afelől, hogy lehetséges a kettőjük közötti kapcsolat. Egyrészt nem akarta ezzel tönkretenni a barátságukat, másrészt továbbra is elítélte a fiú barátait, akik szerinte túlságosan sokat foglalkoztak a fekete mágiával. Ami talán nem is lett volna akkora baj, de ő sejtette, hogy nem éppen a sötét varázslatok kivédése órára gyakorolnak annyit. Még ez sem jelentett volna túl nagy gondot azonban, hogyha tudta volna, Perselust nem akarják bevonni az ilyen kalandjaikba, vagy legalább abban biztos lehetett volna, hogy a fiú tud nekik nemet mondani.
Ő nyíltan elmondta Perselusnak, hogy mit gondol a barátairól, hogy mennyire megveti őket azért, amiért ennyire rajonganak a sötét varázslatokért. A fiú pedig valószínűleg kikövetkeztette, hogyha nem változtat valamin, akkor előfordulhat, hogy Lily ultimátumot ad neki; a barátai vagy a lány. Lily éppen azt akarta elérni, hogy Perselus lássa ezt a dolgot.
Leginkább persze annak örült volna, hogyha a fiú a lehető legkevesebb kapcsolatot tartja fenn azokkal a mardekárosokkal, de tudta, hogy ezt nem várhatja el. Ő már azzal is elégedett lett volna, hogyha kevesebb időt tölt velük, például kihagyja azokat a „titkos” gyűléseket szerda esténként...
Perselus már korábban bevallotta Lilynek, hogy szereti őt, ő viszont megmondta neki, hogy nem tudna olyan fiúval együtt lenni, aki a fekete mágia iránt ekkora szenvedélyt mutat, és ennyire elkötelezett azzal szemben. Többször beszélt neki arról is, hogy nem akar a fekete mágia után a második lenni fiúnál. Igazából senki és semmi után nem akar második lenni, de a fekete mágia után semmiképpen.
Perselus látszólag megértette ennek jelentőségét, mert a lány úgy látta, az utóbbi időben inkább az ő társaságát keresi akkor is, amikor máskor a barátaival lenne, ráadásul, ha olykor a fekete mágiáról esett szó kettőjük között, a fiú elmondta, hogy szeretne változtatni a szenvedélyén.
Néhány héttel azután, hogy a fiú viselkedésében ez a pozitív változás állt be, Lily elkezdett egyre többet gondolkodni azon, hogy mi lenne, ha mégis együtt járnának. Most már könnyebben el tudta képzelni, bár abban nem volt biztos, hogy szerelmes a fiúba, ezért nem is mondott neki erről semmit. Egyszerűen csak ő is sokkal közvetlenebb volt vele, mint addig. Akarta is, hogy együtt legyenek, meg nem is. Mivel tudta, hogy Perselus szereti őt, úgy tűnt, hogy rajta múlik, összejönnek-e, de ő még nem volt elég határozott a kérdésben. Legalábbis nem annyira, hogy kimondja, legyen... Inkább csak próbálta a viselkedésével jelezni a fiúnak, hogy valószínűleg készen áll arra, hogy együtt járjanak... Tudta, hogy ez nagy butaság, ha mindketten szeretik egymást, de mégsem merte megtenni a következő lépést. Nem szeretett döntéseket hozni, és most sem akart, inkább hagyta, hogy az események magukkal sodorják őt, őket.
És ez így volt: az események sodorták őket, Perselus értette a jeleket, és ma eljutott odáig, hogy megcsókolja Lilyt. Nem mintha egy csók olyan sokat számított volna, de a lány tudta, hogy esetükben ez a csók igenis sokat jelentett: ők most már egy pár.
Lily hihetetlenül boldog volt.
– Hát te minek örülsz annyira? – kérdezte Veronica, Lily barátnője, aki akkor jött ki a fürdőszobából.
– Perselus – felelte röviden Lily, miközben felült az ágyon.
– Mi? Ne már! – szólt izgatottan Veronica, és gyorsan leült barátnője mellé. – Tényleg? Hogy történt? Mesélj!
– Nem olyan nagy sztori – mondta Lily. – Tulajdonképpen nagyon hirtelen történt minden. Csak jöttünk fel a toronyba, aztán egyszerre megállított, azt mondta, szeret, és megcsókolt. Látod? Semmi különös. De nekem az! És annyira boldog vagyok! – fejezte be, azután barátnője nyakába borult.
– Azt látom. És örülök nektek! Már amennyiben... – Veronica komolyabb hangnemre váltott. – Lily, biztos vagy benne, hogy ez így működni fog? – kérdezte óvatosan.
– Már miért ne működne? – Lily összevonta a szemöldökét.
– Ne érts félre, én nem akarlak rábeszélni semmire és lebeszélni sem semmiről. De hát te aggódtál mindig a barátai miatt, és amiatt, mert annyira szenvedélyesen foglalkozik a fekete mágiával.
– De sokat változott! – védekezett Lily. – Megígérte, hogy a barátaival is kevesebbet foglalkozik majd, hogyha ezt akarom... És emlékszel, régebben minden szerda estén eltűnt velük valahova. Tegnap már legalább az ötödik szerda volt, amit együtt töltöttünk az elmúlt időszakban.
– Talán csak később mennek... Vagy másik napon.
– Minden este együtt voltunk! Nem is tudom, hány hete. Én bízni akarok benne, és ezt is teszem! Az emberek soha nem változnának meg, hogyha senki nem bízna abban, hogy sikerül nekik. Hogyha te kételkedsz benne, az a te gondod. Nem te fogsz vele járni, hanem én. – Lily nagyon dühös volt.
– Ne haragudj, Lily! – szólt békítően Veronica. – Nem akartalak megbántani, és nem akarom elrontani a kedvedet is. Csak nem akarom, hogy csalódjál...
– Mindenki csalódik néha – vont vállat Lily. – Maradhatunk egyedül, akkor talán megóvhatjuk magunkat, vagy együtt lehetünk valakivel, vállalva azt, hogy talán csalódni fogunk. Én most boldog vagyok, és tényleg megbízok benne. Szeret engem, tudom, és nemcsak onnan, hogy mondta. Egyszerűen tényleg más lett, és miattam változott meg. Ezek után nincs is okom kételkedni benne...
– Ha így látod... – kezdte Veronica –, akkor én csak drukkolok, hogy minél jobban alakuljanak a dolgaitok.
– Köszönöm! Azt is, hogy aggódsz miattam, de nem kell. Boldog vagyok!
*
A következő hetekben Lily néhány centiméterrel a föld felett lebegett, és le sem tagadhatta volna, hogy szerelmes és boldog. Mindent annyira tökéletesnek látott, és semmi sem tudta elrontani a kedvét.
Legalábbis egy darabig.
Egy napon ugyanis olyan dologgal szembesült, amire egyáltalán nem számított. Amikor elmaradt az asztronómia órájuk a tanár betegsége miatt, Lily elhatározta, hogy a váratlan szabadidejét arra használja fel, hogy befejezze a házidolgozatát számmisztikára. Néhány héttel az RBF-vizsgák előtt jártak, és a tanárok rengeteg házi feladatot adtak fel az ötödéveseknek, amelyekkel Lily is sokkal nehezebben boldogult, mint általában. Ráadásul akármennyire is igyekezett megfelelő időt fordítani a tanulásra, Perselusszal néha egyszerűen képtelenek voltak elszakadni egymástól; többször megesett, hogy az egész délutánt együtt töltötték. Így pedig gyakran előfordult, hogy elkészítendő házifeladataik túlságosan felhalmozódtak. Most éppen Lily volt így ezzel, de azzal, hogy nem kellett asztronómiára mennie, sok időt spórolhatott, és így volt reménye arra, hogy később még együtt lehessen szerelmével.
A könyvtár felé vette tehát az irányt, hogy ott anyagot gyűjthessen, és nyugodtan tanulhasson. A helyiségben viszonylag kevesen tartózkodtak, hiszen a legtöbb diák órán volt.
Lily összeszedett néhány könyvet, amiről úgy gondolta, hasznos lehet, majd leült az egyik asztalhoz, és hozzákezdett feladatához.
Kis idő múlva rájött, hogy szüksége van még egy könyvre, így elindult, hogy megkeresse. Az egyik polc mögül hangokat hallott, melyeket könnyen felismert; Perselus néhány mardekáros barátja volt ott. A közelükben lenni sem szeretett, mindig megvetéssel töltötte el őt már az is, hogyha látta, hallotta őket. Főleg amikor értette is, hogy miről beszélnek, mint ahogy most is; éppen a következő akciójukat tervezgették, amit ők csak tréfának tekintettek, Lily azonban undorítónak, gyakran veszélyesnek találta ezeket a „vicceket”.
Egyáltalán nem akart hallgatózni, de a fiúk, biztonságban érezve magukat attól, hogy alig vannak a könyvtárban, nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy néha kicsit hangosak, így amíg Lily kereste azt a könyvet, akaratlanul is fültanúja volt a beszélgetés egy-egy mondatának. Szerinte túl soknak, és idegenkedése minden elkapott szónál csak fokozódott. Valaminek azonban mégis örülni tudott; annak, hogy legalább Perselus nem tartozik már közéjük. És ekkor érte a meglepetés, ami koránt sem volt kellemesnek mondható. Most ugyanis valaki olyan szólalt meg, akit abban a néhány percben nem hallott beszélni, és Lily felismerte Perselus hangját. Döbbenetében a kezében tartott könyvet elejtette. A csattanást a fiúk is hallhatták a polc másik oldalán, ugyanis hirtelen elhallgattak, Lily pedig igyekezett minél csendesebben elmenni onnan; nem akarta, hogy ott találják.
Visszament az asztalához, összeszedte a tanszereit, és sietve elhagyta a könyvtárat. Próbálta megmagyarázni magának, hogy valamit félreértett, és igaz, hogy utálja, hogy Perselus ezekkel a fiúkkal barátkozik, de amíg nem a fekete mágiával foglalkoznak, addig nincs semmi baj. De tudta, hogy ezzel csak magát csapja be. Nem értette pontosan, hogy mire készülnek és kivel, de abból a néhány szóból, amit hallott, könnyen rá lehetett jönni, hogy sötét varázslatokat fognak használni... Akárkiről derült volna ki, mérges lett volna csupán a tény miatt, hogy egyesek ilyesmiben lelik a szórakozásukat, de az, hogy Perselus is köztük volt, feldühítette és elkeserítette egyben. Nem is tudta, hogy mi bántja jobban; az, hogy a fiú ott volt, vagy az, hogy annak ellenére volt ott, hogy megígérte neki, hogy megpróbálja megszakítani a kapcsolatot velük, és lehetőleg a fekete mágiával is...
*
Később Lily befejezte a dolgozatát, elég korán ahhoz, hogy találkozhasson Perselusszal, mégsem szólt a fiúnak, hogy a terveikkel ellentétben van ideje mégis.
Nem akarta elmondani senkinek, hogy hallotta őket a könyvtárban, még Perselusnak sem. Nem akart panaszkodni, és nem akart számon kérni, hiszen azzal elismerte volna, hogy a kapcsolatuk mégsem olyan tökéletes, mint amilyennek eddig gondolta. Pedig ő meg akart maradni abban a hitben, hogy minden nagyszerű, ezért elhatározta, hogy most az egyszer úgy tesz, mintha nem történt semmi. Legközelebb majd... Biztos volt benne, hogy nem lesz legközelebb! De egy alkalom már volt, és bár tényleg nem akarta senkinek sem a tudtára adni, hogy mit hallott, még túl friss volt az élmény ahhoz, hogy egyszerűen túllépjen rajta. Félt, hogy mégis magyarázatot követelne, ha most Perselusszal töltené az időt, ezért jobbnak látta, hogyha vár még a találkozással.
*
Másnap Lily már újra nagyon jókedvű volt, de azért nem felejtette el, mi történt előző délután, és meg is kérdezte Perselust, hogyan töltötte a napját. Nem mintha azt várta volna, hogy a fiú majd bevallja, „Á, semmi különös. Elmentem órákra, aztán a fiúkkal megterveztük, hogy milyen sötét varázslatot fogunk legközelebb kipróbálni és kin...”, nem is tudta, miért kérdezett rá, talán csak kíváncsi volt rá, mit hazudik Perselus. Most nem kellett csalódnia; a fiú nem mesélte el, hogy mit csinált, csak néhány kedves, romantikus dolgot mondott arról, hogy mennyire egyedül érezte magát Lily nélkül.
A lány ezen még el is mosolyodott, és ahogy eltelt néhány nap, melyek megint ugyanolyan szépek voltak, mint addig, lassan el is felejtette az egész könyvtári jelenetet. Legalábbis nem törődött vele; nem akarta elrontani ezzel a kedvét.
*
Ahogy azonban elmúlt pár hét, Lily egyre többet gondolt vissza az esetre. Akkor elég egyértelműnek tűnt, hogy készülnek valamire, de a lányt igen megnyugtatta az, hogy Perselus az ideje legnagyobb részét vele töltötte; esélye nem sok volt arra, hogy a barátaival legyen, így arra sem igazán, hogy velük menjen akkor, amikorra az akciójukat tervezték. Ráadásul Lily azóta nem látott semmilyen gyanús jelet, ami arra utalna, hogy Perselust újra elragadta volna régi szenvedélye. Egy darabig legalábbis nem vett észre semmi különöset.
Egy-két hónapig. Azután viszont valami megváltozott. Perselus már sokkal kevesebb időt töltött vele. Ezzel azonban még nem volt semmi baj, Lily arra gondolt, ez teljesen normális egy idő után. Az sem lepte meg, hogy a fiú egyre többször mondott le egy-egy randevút a sok házifeladatra hivatkozva, hiszen az RBF-vizsgák kezdetéig már csak három hét volt hátra. Még az sem nagyon zavarta, hogy a barátaival egyre többet volt együtt. Az azonban már nagyon nyugtalanította, hogy ezek a barátok azok a
barátok, akiket ő ki nem állhat, vagy hogy a barátnői többször mesélték neki, hogy látták őt a többi fiúval, amikor Perselus elvileg tanult. Lily erre általában megjegyezte, hogy biztosan együtt készülnek a vizsgákra, a barátnői azonban elmondták neki azt is, hogy amit ők láttak, abból egyértelműnek tűnt, hogy akármire is készülnek együtt, az biztosan nem az RBF-vizsga.
Nem tudta, mit csinálhatnak együtt, és természetesen amiatt is dühös volt, hogy Perselus hazudik neki. Először arról, hogy miért nem tudnak találkozni, aztán miután Lily szembesítette azzal, amit a barátnőitől megtudott, hazudott arról is, hogy mit csináltak. A lánynak megfordult a fejében, hogy talán nem kellett volna annyira figyelmen kívül hagynia, jelentéktelennek tekinteni azt, amit a könyvtárban hallott hetekkel korábban, így talán megelőzhette volna ezt az egészet. És bár továbbra is nyugtalanította mindez, mivel a fiú rejtélyes találkozói a barátaival nem voltak mindennaposak, nem kezdett el faggatózni, veszekedni, számon kérni...
Most már azonban túl sok volt neki ez ahhoz, hogy magában tartsa, így aggodalmait megosztotta Veronicával. Most is éppen a hálószobájukban ült a barátnőjével, és már egy jó ideje panaszkodott neki.
– És ma is azt mondta, hogy este sem fog ráérni, mert miután elolvasta azt a könyvet, amit feladtak mágiatörténetből, bájitaltanra meg kell írnia egy dolgozatot, aztán elszaladt – mesélte. – Elég gyenge kifogás. Már nem is figyel arra, hogy hiteles legyen az, amit hazudik? Biztos a bájitaltan volt az, ami először eszébe jutott. Csakhogy, ha tényleg lenne valami házi dolgozat, arról talán én is tudnék, tekintve, hogy együtt vagyunk velük bájitaltanon – mondta mérgesen.
– Lehet, hogy csak véletlenül bájitalt mondott például bűbájtan helyett – próbált magyarázatot találni Veronica.
– Persze. Azt talán még el is hittem volna... Bár nem hiszem. Egyébként ezt ugye te sem gondolod komolyan? – kérdezte Lily. Barátnője sóhajtott.
– Az igazat megvallva egyáltalán nem – válaszolta.
– Hát, sajnos én sem. Hetek óta olyan furcsán viselkedik... Én szeretnék bízni benne továbbra is, de minden ellene szól. De én ezt nem értem. Azt mondta, szeret... Akkor miért csinálja ezt?
– Nem lehet csakúgy megváltoztatni az embereket, Lily – mondta Veronica. – Főleg, ha ők sem akarnak megváltozni. És Perselus – akármilyen nehéz is szembenézned vele – úgy tűnik, nem akar. Mellesleg, tudod, milyen nap van ma?
– Szerda.
– Szerda, igen. Perselus különösen viselkedik, hazudozik, lemondja az esti randitokat, és mindezt szerdán. Ez már több, mint gyanús, nem?
Lily egyre jobban elkedvetlenedett.
– Nem! Azt nem teheti. Az lehetetlen! Ha sokat van is együtt a fiúkkal, a szerda esti találkozókra nem jár már el... Nem, nem! Figyelj, most lemegyek a mardekárosokhoz, és kihívatom egy pillanatra. Meglátod, hogy ott tanul... Legalábbis remélem – fejezte be bizonytalanul.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
