1. fejezet

            A haj� b�k�sen ringat�zott az �ce�n nyugodt viz�n. A csendben hallani lehetett a fed�lzeten szaladg�l� patk�nyok talp�nak nesz�t. A hold hideg f�nye visszat�kr�z�d�tt a v�z felsz�n�n, s a haj� matr�zai csendben v�rt�k kapit�nyuk parancs�t. A korl�t mellett gy�lekeztek. Ugyan nem volt sz�ks�g, csak k�t p�r k�zre, m�gis az eg�sz leg�nys�g ott volt, mert senki nem akarta megfosztani mag�t a l�tv�nyt�l, ahogy Almacirca �njel�lt kir�ly�t elnyeli a m�lys�g.

            M�g csak n�h�ny napja t�rt�nt, hogy a Nyugati Kir�lys�g d�li r�sz�t retteg�sben tart� haramiavez�r, Randraug, megsz�llta eme kicsi szigetet, �s kir�lly� koron�ztatta mag�t, de m�r meg is fosztott�k tr�nj�t�l. Egyik legh�s�gesebbnek tartott harcosa el�rulta, s az �jszaka k�zep�n megt�madta. A kir�ly, az�ta egy koszos v�szonzs�kban �cs�r�g, s kez�t-l�b�t vastag k�telek szor�tj�k.

            Carca, a haj� kapit�nya kapott lehet�s�get ama nemes feladat elv�gz�s�re, hogy a kir�lyt az �ce�n k�zep�n kihaj�tsa, ezzel biztos�tva hatalm�t Almacirca �jdons�lt kir�ly�nak.

            A h�res-neves zs�k, amelyben a kir�ly lapult, most a haj�korl�tnak t�masztva v�rta a sors�t, mely ellen igen hevesen tiltakozott a tartalma. Carca, a f�lszem� ork, aki egykor katona volt, egy sok csat�t meg�lt harcos higgadts�g�val vette tudom�sul a kir�ly hamarosan bek�vetkez� hal�l�t.

            Mindenki a kapit�nyt figyelte. A leveg� szinte szikr�zott a fesz�lts�gt�l, �s Carca ezt igaz�n �lvezte. M�g egy p�r pillanatig ki�lvezte a helyzetet, majd intett, �s k�t megtermett ork l�pett el� a t�megb�l. Megragadt�k a zs�kot, �s egy laza mozdulattal �tbillentett�k a korl�ton.

            A leg�nys�g egy emberk�nt kapott leveg�h�z, majd a csobban�st k�vet�en a haj� oldal�hoz sereglettek, hogy v�gign�zz�k, amint a vinnyog�, r�gkap�l� zs�klak� hal�ltus�j�t v�vja. Sajnos nem volt t�l sok idej�k a b�m�szkod�sra, mert a zs�k elmer�lt a habokban, �s soha t�bb� nem t�nt fel.

-         Na, ezzel megvoln�nk – csapta �ssze mancsait Carca, ezzel jelezve, hogy itt az ideje, hogy mindenki visszat�rjen a dolg�hoz.

A matr�zok t�bbs�ge vette az ad�st, �m akadtak olyanok is, akik m�g mindig a v�zbe f�rt�k tekintet�ket. Ezeket a kapit�ny egyes�vel l�k�dte ki a haj�b�l, hogy majd mikor k�s�bb, pr�szk�lve, vacogva visszam�sznak, esz�kbe jusson, hogy hol a hely�k.

            Carca el�gedetten tapasztalta, hogy mindenki tette a dolg�t, ez�rt vid�man f�ty�r�szve a tat fel� vette az ir�nyt.

            Arafinwe, az egyetlen ember, aki a haj�n szolg�l, nekil�tott, hogy a hely�re tegye hord�kb�l ki�ml�tt sz�r�tott h�st, amikor a szeme sark�b�l l�tta, hogy egy �rny�k elsuhan m�g�tte. Egy hirtelen mozdulattal megfordult, �m nem l�tott semmi k�l�n�set. Hord�k, l�d�k, �s mindenf�le holmi, amelyeket nem ismert, �lltak egym�s hegy�n-h�t�n, �s l�tsz�lag minden mozdulatlan volt.

            Arafinwe mind�ssze az�ta dolgozott itt, mi�ta a kir�lyt megfosztott�k tr�nj�t�l, �s m�g nem igaz�n ismerte ki mag�t a haj�n. E n�h�ny nap alatt m�r nem el�sz�r fordult el� vele, hogy hallucin�l a rosszull�tt�l, �gy az im�nti jelens�get is ennek az egyszer� dolognak tudta be. Megvakarta borost�s �ll�t, �s visszafordult hogy folytassa a munk�t.

 �m miel�tt m�g b�rmit tehetett volna, valaki egy k�st szegezett a tork�nak.

-         Ha �v�lteni mersz, meg�llek! – sziszegte egy t�lont�l ismer�s hang a f�l�be.

-         Te? – h�r�gte a f�rfi.

-         Igen – r�h�g�tt a t�mad�. – Tal�n valaki m�st v�rt�l?

-         �n nem v�rtam senkit.

-         Pedig sz�m�thatt�l volna r�, hogy nem hagyom sz� n�lk�l az �rul�sotokat…

A penge elt�volodott Arafinwe nyak�t�l, s amikor megfordult egy k�l�n�sen ocsm�ny pof�val tal�lta szemben mag�t. Egy fiatal f�lork n�zett vele farkasszemet. B�re sz�rke volt, szeme fekete, hajk�nt pedig egy hossz� varkocsot hordott a tark�j�n, amely eg�szen a derek�ig le�rt. A f�rfi j�val magasabb volt, mint egy �tlagos ember, �s izmai b�rkit elrettenthettek volna. De nem Arafinw�t…

- Neked m�r a tenger fenek�n k�ne cs�cs�ln�d – sz�lt szemreh�ny�an.

- Neked pedig az eb�dl�asztalomon k�ne d�szelegned egy t�ny�ron, citrommal a sz�dban – felelte a tr�nfosztott kir�ly.

- Hogy ker�lsz te ide?

- Megsz�ktem – felelt Randraug, aki l�that�an igencsak b�szke volt mag�ra…

- Rendben – b�lintott nagy komolyan Arafinwe. – De ha te itt vagy, akkor m�gis ki van a zs�kban?

- Nem tudom. Olyan hevesen kap�l�zott, hogy elfelejtett bemutatkozni – vonta meg a v�ll�t a f�lork. Igyekezett laz�nak mutatni mag�t, �m az eszel�s is l�thatta, mennyire b�szke a szabadul�s�ra.

- J� – b�lintott Arafinwe a lehet� legnagyobb nyugalommal. – �s el�ruln�d, hogy mi a terved? V�rj, kital�lom! Bossz�t �llsz Grisnakon, �s leharapod a t�bbi ujj�t is?

- Okos fi�! – r�h�g�tt Randraug, �s a k�s hegy�vel megcir�gatta a f�rfi nyak�t. – B�r az ujjleharap�sdit ink�bb kihagyn�m. A m�ltkor is elcsaptam vele a gyomrom.

A f�lork keze meg�llt, �s a k�s peng�je ism�t vesz�lyesen k�zel volt ahhoz, hogy Arafinwe b�r�be belev�gjon.

- Seg�teni fogsz nekem – jelentette ki, mintha ez lenne a vil�g legterm�szetesebb dolga. -, de nehogy azt hidd, hogy elfelejtem, hogy te is ellenem szeg�lt�l!

- Csak nem leharapod valamimet? – k�rdezte g�nyosan Arafinwe.

- Nem harapom le semmidet. Ink�bb csak egyszer�en kiher�llek…

A f�rfi nyelt egyet, �s kez�vel lassan eltolta mag�t�l a r� szegez�d� fegyvert. A k�vetkez� pillanatban hatalmas csattan�s hallatszott, �s ezzel egy id�ben az eg�sz haj� megremegett. A rakom�ny, �s az emberek elvesztett�k egyens�lyukat, m�g a szerencs�sebbek a f�ld�n, a t�bbiek pedig m�sok alatt k�t�ttek ki. Arafinwe nem tartozott a szerencs�sek k�z�…

- Sz�llj re r�lam! – ny�gte k�ts�gbeesetten, �s minden izm�t megfesz�tve igyekezett elt�vol�tani a rajta fekv�, szitkoz�d� f�lorkot.

- Mi a fene volt ez? – k�rdezte az. – Z�tonyra futottunk?

- Fogalmam sincs – �gy Arafinwe, akinek ez id� alatt siker�lt kikecmeregnie a kir�ly al�l.

- A j� b�d�s… - szitkoz�dott Randraug, majd felpattant, �s k�rberohanta a rakod� teret, h�tha tal�l valamit, amit fegyverk�nt haszn�lhatna.

- Mi van? – n�zett �rtetlen�l Arafinwe.

- Kal�zok! – v�gta oda magyar�zatk�nt a f�lork. – Gyorsan, keress�nk valami fegyver-f�l�t!

Nem kellett k�tszer mondania, Arafinwe m�r ugrott is, hogy beseg�tsen a keres�sbe. Szerencs�re siker�lt el�kaparniuk egy p�r rozsd�s kardot. Randraug fintorgott, de nem sz�lt semmit, hiszen ezek az �cskas�gok is t�bbet �rnek, mint a semmi.

Az ajt� kicsap�dott, �s egy csapat fegyveres mas�rozott be rajta. Els�re nem vett�k �szre a k�t alakot, ez�rt diadalmas �v�lt�st hallattak. Randraug elvigyorodott, �s egy macska �gyess�g�vel felm�szott a hord�k tetej�re, majd onnan egyenesen a kis csapat �l�n �ll� ember nyak�ba.

-         Mi a fene… - kezdte, de a fej�be �ll� penge elhallgattatta. 

A t�bbiek egy pillanatig csak t�togni tudtak, de miut�n siker�lt felfogniuk e helyzetet, t�mad�sba lend�ltek. A hulla eld�lt, de a f�lv�r m�g id�ben leugrott r�la, �s miel�tt m�g a fel� lend�l� szably�k el�rt�k volna, elt�ncolt el�l�k.

            Ek�zben Arafinwe a hord�k m�g� rohant, �s minden erej�vel azon volt, hogy a hatalmas rak�st r�bor�tsa a hadakoz�kra. Az egyik hord�t addig rugdosta, am�g v�g�l az megadta mag�t, �s sz�tt�rt. A halom megingott, a f�rfi pedig megl�kte, hogy az �rt�kes rakom�ny ne r� d�lj�n.

-         A rohadt any�dat! – szitkoz�dott Randraug, amikor egy kisebb l�da front�lisan �tk�z�tt az orr�val.

Senki nem t�madott r�, pedig am�g s�r�lt testr�sz�t tapogatta, a t�mad�knak lett volna idej�k b�ven, hogy v�gezzenek vele.  F�lpillantott, �s abban a pillanatban megtudta, ennek a k�l�n�s jelens�gnek az ok�t. A haj� rakom�nya v�szesen billegett, �s egyre vil�gosabb� v�lt, hogy a t�bb m�zs�s s�ly melyik ir�nyba fog d�lni.

-         Ajaj – sz�lt a f�lork, �s a k�vetkez� pillanatban a hord�k, l�d�k, �s egy�b t�rol� alkalmatoss�gok lavinak�nt z�gtak fel�. �sszeszor�totta ajkait, �s v�rta a sors�t…