|
Testvérek
Apró kis szösszenet a tizenkét éves Siriusszal és a tízéves Regulusszal a főszerepben, avagy hogyan élnek a fiúk az én képzeletemben. ^^
Testvérek
Mély, semmihez sem fogható sötét borult a Grimmauld térre. A tizenkettes szám alatt lakó tizenkét éves Sirius Black maga elé meredve ült az ágyán. Paplanját a nyakáig felhúzta, kócos haja vékony vállára hullt.
Szobája csendjét csupán az eső kopogása törte meg, mely már másfél napja megállíthatatlanul szakadt.
A kisfiú szeme villogott az éjszakában. Szülei már megint szobafogságra ítélték. Hiába bizonygatta, hogy nem ő lökte le azt a vázát a szekrényről, amit még varázslattal sem lehetett összeragasztani, hanem az az utálatos rokona, Bellatrix - akinek persze eszében sem volt kimenteni őt a csávából - szavai süket fülekre leltek. Sőt, a lány mintha még azt is élvezte volna, mikor Mr. Black ordibálni kezdett vele.
Sirius gúnyosan elhúzta a száját. Vajon mivel érdemelt ki ilyen rokonságot? Ez a kérdés zakatolt az agyában már órák óta, de a választ csak nem találta meg. Talán nem is volt.
Halk ajtó nyikorgás hallatszott, és a helyiségbe egy pöttöm alak lépett.
- Sirius. Alszol, bátyus? – hallatszott a suttogás.
- Nem, gyere csak, Reg – szólt a büntetésre ítélt fiú.
Kisöccse odaszaladt az ágyhoz, és felmászott rá.
- Ijesztő ez a vihar, ugye? – kérdezte Regulus. És valóban: egyik-másik égdörgésnél még maga Sirius is megborzongott.
A szobatulajdonos mindenesetre nem válaszolt. Felhajtotta takarója szélét, hogy nála két évvel fiatalabb testvére becsúszhasson mellé. Gyakran volt példa ilyesmire: ha Regulus félt vagy csak szimplán unatkozott, szüleik határozott tiltása ellenére átszökött Siriushoz, s akár az egész éjjelt végig tudták beszélni.
- Mesélj még a Roxfortról! – kérlelte a jövevény.
- Már megint, Reg?
Egy különösen nagy villám szelte át a koromfekete eget, melyet dobhártyaszaggató dörgés követett. Regulus jól érezhetően megremegett.
- Igen, kérlek – felelt azért.
És bátyja nekifogott. Ismét elmesélte, milyen érzés a Roxfort Expresszen utazni, milyen először megpillantani magát a büszke kastélyt - és mennyire nagyszerű, ha az embernek igazi, testi-lelki barátai vannak.
Mikor iskolai szobatársaira gondolt, Sirius szíve elszorult: napról napra jobban hiányzott neki az állandóan torzonborz hajú James Potter, a vérfarkas, mégis életvidám Remus Lupin és persze Peter Pettigrew, aki egy kicsit mindig kilógott közülük.
- Szerinted melyik házba fog beosztani a Teszlek Süveg? – zökkentette ki gondolataiból az öccse.
- Nem tudom, Regulus – válaszolta őszintén.
- Szeretnék én is a Griffendélbe kerülni, mint te, de azt hiszem, anyáék nem örülnének neki.
Sirius nem mondta, de az utóbbi megállapítással tökéletesen egyetértett: amikor a Black házaspár őróla tudta meg, hogy nem a Mardekárba osztották be, kitagadással fenyegették. Éppen ezért azt se verte előttük nagydobra, hogy barátokat szerzett a Griffendélben. Ki tudja, mit találtak volna ki akkor.
A következő mennydörgésre a testvérpár összerezzent, Regulus pedig bátyjához bújt.
- Nem szeretem ezt az időt.
- Tudom, Regulus. – A fekete hajú, pajkosan csillogó szemű fiú elvigyorodott. – Már tegnap sem szeretted.
Testvére viszonozta a mosolyt.
- Aludhatok veled? – érdeklődött Regulus.
- Felőlem – vonta meg a vállát a másik.
Elhelyezkedtek és néhány perc múlva már az igazak álmát aludták - nem is sejtve, hogy Regulust alig egy héttel beszélgetésük után a Teszlek Süveg a Mardekárba osztja be, és nem sok idővel később jó testvéri viszonyuk is alaposan megromlik.
Vége
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
