-         Gyer�nk, k�ly�k! – s�rgette a f�rfi.

-         Nem!

-         Ha nem teszed meg, addig �tlek, am�g bele nem d�glesz!

A fi� len�zett a l�bai el�tt fetreng�, k�ts�gbeesetten vinnyog� embergyerekre. T�bb sebb�l v�rzett, �s l�that�an alig volt m�r benne �let, de � m�gsem volt k�pes arra, hogy meg�lje ezt a szerencs�tlent.

- Megs�ket�lt�l? – rivallt r� a f�rfi, �s egy hatalmasat s�zott a h�t�ra. A fi� f�lszisszent. M�r nem ord�tott. E k�t �v alatt megtanulta, hogyan viselje el a f�jdalmat. M�r nem s�rt, ha megvert�k, �s nem s�rt akkor sem, ha �jjelenk�nt �lm�ban l�tta sz�lei borzalmas hal�l�t.

- Csin�ld!

- Nem.

A f�rfi �t�sre emelte az ostort, �s az les�jtott. A f�lv�r fi� h�t�n v�res cs�k jelezte a hely�t.

Nem �v�lt�tt. Nem s�rt. Morgott, mint egy veszett �llat.

-         Ne sz�ljak m�g egyszer!

A fi� �t�sre emelte az �kl�t. Vetett egy sz�nakoz� pillant�st az el�tte fetreng� embergyerekre, �s egy hatalmas �v�lt�s k�s�ret�ben arcon csapta. Reccsen�s hallatszott: a gyerek kopony�ja bet�r, s az �let elhagyta a kis testet…

***

-         J�l vagy, k�ly�k? – k�rdezte az ork f�l� hajol� R�mil.

-         Rosszat �lmodt�l? – �gy Anarane.

-         Szerencs�tlen fi� – d�nny�gte Ninde, aki a szalmazs�k mellett �lt.

Randraug abbahagyta az �v�lt�st, �s sz�gyenkezve les�t�tte a szem�t. Az asszony azonnal a kez�be nyomott egy poh�r vizet. Az ork remeg� k�zzel a sz�j�hoz emelte, �s amit nem l�ty�gtetett ki, azt egy h�z�sra megitta.

            A nap m�r magasan j�rt, s a falusiak a hangra mind a h�z k�r� gy�ltek. L�that�an azon igyekeztek, hogy bel�ssanak az ablakokon. Az ork r�h�g�tt, azt�n k�nyelmesen h�trad�lt, �s lehunyta a szem�t.

- Mit �lmodt�l? – sz�lalt meg egy p�r perc m�lva Arafinwe.

- Nincs jelent�s�ge – vetette oda Randraug. – Csak egyszer�, �rtatlan kis r�m�lom volt.

- Ahhoz k�pest el�g hangosan �v�lt�tt�l – jegyezte meg a f�rfi.

- Ne �sd bele az orrod – morogta az ork, �s kinyitotta a szem�t.

            A k�vetkez� pillanatban kicsap�dott az ajt�, �s egy magas, izmos, bajszos f�rfi l�pett be rajta. Az orkra sand�tott, azt�n m�ly hangj�n �gy sz�lt:

- Gyere ki, te korcs! Besz�dem van veled.

- Angrod! – sz�lt r� a „kicsi” fi�ra Ninde. – Nem illik �gy besz�lni egy vend�ggel.

- Ez nem vend�g – k�p�tt ki oldalra a f�rfi. – Ez egy mocskos f�lork.

- Att�l m�g a vend�g�nk…

- K�ne egy pofon? – k�rdezte g�nyos udvariass�ggal Randraug, �s f�lkelt a szalmazs�kr�l.

- Gyere ki az utc�ra, �s megl�tod, �gy helyben hagylak…

- Mi�rt? Elszaladsz? – v�gott k�zbe az ork.

-… hogy ny�sz�tve menek�lsz vissza a fajt�dhoz – fejezte be a fenyeget�st Angrod.

- El�g legyen! – ki�ltott az asszony, �s elkapta a fia karj�t. – Ezt fejezz�tek be!

- Nem t�r�m el, hogy egy ilyen b�d�s korcs s�rtegessen – sz�rte a fogai k�z�tt a f�rfi.

            Randraug csak r�h�g�tt. Ez a kis mozzanat annyira felbosszantotta a vele szemben �ll� embert, hogy az f�lrel�kte az anyj�t, �s egy hatalmasat lekevert a t�l j� hangulatban l�v� orknak.

            Az kiss� meglep�d�tt, de ellenfele m�g jobban, hiszen arra sz�m�tott, hogy az �t�s a f�ldre ter�ti a szemtelenked�t, �m az csak �llt, �s ostob�n b�mult. De csak egy pillanatig…

             Randraug felmordult, �s egy j�l ir�nyzott r�g�ssal eltal�lta a f�rfi l�ba k�z�t. Angrod az �rintett testr�sz�hez kapott, �s ny�sz�tve t�rdre rogyott.

-         Ezt m�g nagyon meg fogod b�nni, te rohad�k! – ny�gte, �s az ork fel� k�p�tt.

-         Persze, de el�bb m�g szedd �ssze magad, mert k�rber�h�gnek, ha �gy megl�tnak – feleselt Randraug.

Az ablakon �t leskel�d�k t�bbs�ge arc�n l�tszott, hogy alig tudj�k visszafogni a j�kedv�ket. Vel�k ellent�tben voltak olyanok, akik sz�r�s pillant�sokkal m�regett�k az orkot.

            Randraug vigyorgott, mint a vadalma, �s pajkosan odakacsintott az embereknek.

Ez id� alatt Angrodnak siker�lt lek�zdenie a f�jdalmat, �s f�l�llt. Kih�zta mag�t, majd d�ng� l�ptekkel az ork fel� l�pkedett.

-         Kifel� innen! – parancsolta.

-         Ha nagyon akarod – vigyorgott Randraug, majd vid�man f�ty�r�szve elhagyta a h�zat.

Az utc�n m�r ott tolongott az eg�sz fal�. Bizony�ra gyorsan elterjedt a h�r, hogy a falu feje el akarja int�zni a pof�tlan orkot. Amint megl�tt�k a f�rfit, b�ztat� szavakat kiab�ltak neki. Randraug elr�h�gte mag�t, �s sunyin Angrodra pillantott. A f�rfi szeme vill�mokat sz�rt, s l�tszott rajta, hogy most igaz�n feld�h�d�tt. 

-         Most kiverem bel�led a szart is! – sziszegte, �s vicsorogva nekirontott a f�lorknak.

Miel�tt az �kl�k el�rt�k volna, Randraug f�lreugrott az �tb�l, �gy Angrod kis h�j�n a b�m�szkod�kba csap�dott. Az utols� pillanatban visszafordult, �s egy ugr�ssal ellenfele el�tt termett.

            Az ork kedves mosolyt er�ltetett a k�p�re, �s miel�tt a f�rfi ism�t t�mad�sba lend�lhetett volna, gyeng�den lefejelte. T�l gyeng�den, ugyanis Angrod nem �jult el, hanem m�g jobban begurult. El�r�ntotta kardj�t, �s eszel�s �v�lt�ssel vetette mag�t riv�lis�ra.

            Randraug szerencs�re m�g id�ben �szbekapott, �gy az utols� pillanatban el tudta kapni a fel� lend�l� fegyvert tart� csukl�t. Percekig �lltak, mintha k�v� dermedtek volna, holott izmaik tov�bbra is kem�ny harcot v�vtak. Angrod bel�tta, hogy hi�ba pr�b�lkozik, m�r nincs el�g lend�lete, hogy komolyabb k�rt okozzon a csap�ssal, ez�rt egy hirtelen mozdulattal kir�ntotta kez�t az �t fogva tart� mancsokb�l.

            Ism�t felemelte a kardot, �m m�r nem volt ideje les�jtani vele, mert az ork kir�gta al�la a l�b�t. A f�rfi arccal a porba zuhant. K�pk�dve, szitkoz�dva �llt fel. A falusiak n�ma cs�ndben, ledermedve figyelt�k az esem�nyeket.

-         Angrod – sz�lt Randraug, miel�tt m�g a f�rfi ism�t nekit�madt volna.

-         Mit akarsz? – morogta amaz.

-         Legyen szent a b�ka… iz�… a b�ke – nevetett.

-         Soha! – k�pk�dte Angrod.

-         Ha meghajolsz el�ttem, hajland� vagyok neked megbocs�tani – folytatta az ork.

-         Mit mer�szelsz?

-         Hi�ba ellenkezel, �gyis meghajolsz el�ttem.

A f�rfi csap�sra emelte a kardj�t, �m Randraug egy vigyor k�s�ret�ben, �k�lbe szor�totta a kez�t, �s Angrod l�gy�k�ba csapott. A f�rfi felny�g�tt, majd h�r�gve, szitkoz�dva �sszeg�rnyedt.

- Na, l�tod? – r�ty�g�tt az ork. – Megmondtam, hogy meghajolsz el�ttem…

      A falu n�pe nem b�rta tov�bb mag�ba fojtani j�kedv�t: hangos kacag�sban t�rtek ki. Randraug �lvezte a r� ir�nyul� figyelmet, hogy kedvesen h�tba veregetik, megszor�tj�k a kez�t…

-         Ez�rt m�g sz�molunk! – vicsorgott a megsz�gyen�lt Angrod, de m�r senki nem t�r�d�tt vele.

Az �sszes ember az ork k�r�l tolongott. Mindegyik�k szerette volna megszor�tani a kez�t, vagy legal�bb a k�zel�be ker�lni. Sokan g�nyol�dtak, �s nevettek Angrodon, s �gy t�nt, m�r senki nem f�l t�le.

-         Seg�ts�g! – ki�ltott egy v�kony hang a falu v�ge fel�l.

H�rom fiatal, tizen�ves k�l�k rohant esz�t vesztve az erd� fel�l. Arcuk maszatos volt, ruh�ik szakadtak. �gy t�nt, mintha m�r �r�k �ta menek�ln�nek valami el�l.

-         Az orkok! – sikoltotta a legalacsonyabb. – Az orkok ide tartanak.

Randraug felh�rd�lt, az embereket f�lrel�kd�sve a kamaszok el� cs�rtetett. Amint azok megl�tt�k, f�lsikoltottak, �s ah�nyan voltak, annyi fel� akartak szaladni. Ekkor az ork elb�d�lt, �s a faluban mindenki abbahagyta, amit �ppen csin�lt. Mind �t n�zt�k.

-         Mit l�ttatok? – fordult a hozz� legk�zelebb �ll� fi�hoz.

-         Te… te… - ny�sz�rg�tt k�ts�gbeesetten a siheder.

-         �n veletek vagyok – magyar�zta az ork sietve. – �s tudni akarom, mit l�ttatok.

-         Voltak vagy sz�zan – nyiv�kolt a fi�, s k�zben r�m�lt szemmel pislogott a f�l� magasod� Randraugra. – Eg�sz k�zel lop�ztunk hozz�juk, �s hallottuk, amit besz�lnek…

-         �s mit akarnak? – d�rrent a f�lork hangja.

-         Meg akarj�k t�madni a falut. Idej�nnek…

-         �s hol tal�lkoztatok vel�k?

-         A V�r�s Szikl�n�l.

-         Az milyen messze van?

-         F�lnapi j�r�f�ldre…

-         Fegyverbe! – ki�ltott az ork. – Mindenki fegyverbe! Gyer�nk!

-         Te csak ne parancsolgass! – zengett egy m�ly hang. Amikor Randraug megfordult, a d�h�s Angroddal tal�lta szemben mag�t. Szeme t�zben �gett, kih�zta mag�t, s most igaz�n kem�nynek t�nt. Sz�tt�rta hatalmas karjait, �s az emberekhez fordult: - Azt akarj�tok, hogy egy koszos ork fatty� ir�ny�tson titeket?

-         Seg�t rajtunk – motyogta egy fiatal f�rfi.

-         Seg�t? – k�rdezett vissza g�nyosan Angrod. – Val�ban azt hiszitek, hogy seg�t? – k�zelebb l�pett. – Mi�rt vagytok benne olyan biztosak, hogy a mi oldalunkon �ll? Mi van, ha az orkok k�ldt�k? Mi van akkor, ha f�lrevezet benn�nket?

Az emberek nem v�laszoltak. Helyette egym�s k�z�tt kezdtek el pusmogni.

-         Ugyan mi�rt seg�tene az embereken? – folytatta Angrod. – Tal�n olyan kedvesek voltunk vele?

-         Az�rt, mert f�lig ember – l�pett ki a t�megb�l Anarane. Arca megny�lt, s ajkai remegtek a d�ht�l.

-         De f�lig ork – vetette ellen a f�rfi. - Ez nem jelent semmit. Az orkok tal�n az�rt k�ldt�k ezt a fatty�t, hogy megessen rajta a sz�v�nk. De mi nem d�l�nk be ennek a tr�kknek.

-         Nem az orkok k�ldt�k! – ki�ltott inger�lten Arafinwe. – Mi tal�ltunk r� az erd�ben. Nem tudhatta, hogy idehozzuk.

Angrod szeme megvillant.

-         Ezek szerint – sz�lt fennhangon. – ti vagytok az �rul�k.

-         Ez hazugs�g! – kelt �ccse v�delm�re R�mil. – Nem vagyunk �rul�k, �s Randraug sem az. �jjel r�nk t�madtak az orkok, ha � nincs, minket is meg�lnek, nemcsak any�nkat.

Az emberek �jb�l z�gol�dni kezdtek. Ah�nyan voltak, annyif�le v�lem�ny sz�letett. Angrod les�jt� pillant�sokat l�vellt az �rtetlen�l �ll� f�lorkra, majd folytatta:

- H�t rendben! Ha akarj�tok, hagyj�tok, hogy ez a korcs a hal�lotokba vezessen titeket. De az utols� percben jusson eszetekbe, hogy �n �vva intettelek titeket.

-         Bajt hoz r�nk! – ki�ltotta az a v�nasszony, aki el�z� nap is hevesen tiltakozott az ork ellen.

-         Meg kell szabadulnunk t�le!

-         De akkor ki lesz a seg�ts�g�nkre?

-         Bar�taim! – l�pett el� egy k�z�pkor� f�rfi a t�megb�l. – Eddig, �vsz�zadokig meg tudtuk v�deni a falut az orkokt�l. Igaz, az�ta kevesebben lett�nk, de �gy is er�sek vagyunk, s ha mind �sszefogunk, visszaverhetj�k a t�mad�st.

A sz�noklatot heves �ljenz�s fogadta. Az emberek komoly arccal n�ztek Angrodra, �s szem�kben gyilkos l�ng lobbant. Mindenre k�szek voltak annak �rdek�ben, hogy megv�dj�k otthonukat.

- �s ezzel a f�lv�rrel mihez kezdj�nk? – k�rdezte valaki.

- Megk�t�zz�k, �s elrejtj�k – v�laszolt Angrod. – Az lesz a legjobb megold�s. Am�g nem tudjuk, kinek az oldal�n �ll, nem hagyjuk harcolni.

- Mi lenne, ha egyszer�en, elhajtan�nk a falub�l? – �gy egy fiatal l�ny.

- Nem engedhetj�k elmenni – r�zta a fej�t a nagydarab f�rfi. – Ha az orkokat szolg�lja, el�rulhat nekik minket.

            Az emberek elismer�en b�logattak, majd Angrod parancs�ra, egyszerre r�rontottak Randraugra. A f�lork megpr�b�lt v�dekezni, �m nem akart senkinek komoly s�r�l�seket okozni, �gy v�g�l hagyta, hogy az emberek megk�t�zz�k, �s magukkal vigy�k.

            Bevonszolt�k egy h�zba, �s levitt�k a pinc�be. Teljes s�t�ts�g borult r�, de nem zavarta, hiszen az orkok l�tnak a s�t�tben. M�g hallotta, ahogy foglyulejt�i eltrappolnak, azt�n neki�llt gondolkozni, hogy vajon hogyan sz�khetne meg. K�r�ln�zett. Mindenf�le lim-lom hevert k�r�l�tte, de l�tsz�lag egyik sem volt arra alkalmas, hogy megszabad�tsa �t a k�telekt�l.

            Arra gondolt, hogy elr�ghatn� b�kly�it, de a kezei hozz� voltak k�t�zve a derek�hoz, �s od�ig lehetetlen volt lehajolni. Megpr�b�lt a falhoz d�rg�l�zni, h�tha az laz�t valamit a k�teleken, de ezzel csak azt �rte el, hogy �ssze-vissza horzsolta mag�t.

            Ezut�n amennyire tudott, lekuporodott, �s hallgatta a feje f�l�l �rkez� zajokat. Val�sz�n�leg nem hagyt�k �rizetlen�l, mert nem tudt�k, mire sz�m�tsanak t�le. Elvigyorodott, ha arra gondolt, hogy mekkora f�lelmet keltett ezekben az emberekben, holott m�g nem is t�madt r� senkire komolyabban.

            Mikor kiss� lehiggadt, alaposan megvizsg�lta a k�teleit, s meg�llap�totta, hogy k�nnyed�n sz�tszak�thatn� �ket. M�r-m�r azon volt, hogy kiszabad�tsa mag�t, de akkor �tvillant a fej�n, hogy tulajdonk�ppen, mit csin�l, ha kiszabadul? A falusiak nem fogadj�k el a seg�ts�g�t, � pedig idegen itt, �s fogalma sincs, merre mehetne tov�bb. Nem szeretett volna az orkok karjaiba s�t�lni, mert els� benyom�sa, �s az emberek szerint �k sem kedvelik a f�lv�reket.

            Mindenk�ppen el kell t�nnie innen. Ki tudja, mi fog t�rt�nni, ha a csata lezajlik. Sem az orkok, sem az emberek r�sz�r�l nem v�rt kedvez� b�n�sm�dot. V�g�l arra jutott, hogy le�ti az �reit, azut�n rohan, amerre a szeme l�t, �s vissza se n�z t�bb�.

            De miel�tt m�g terv�t megval�s�thatta volna, megsz�lalt a lelkiismerete. R�mil, Arafinwe �s Anarane vesz�lyben vannak. R�vehetn� �ket, hogy tartsanak vele, �s sz�kjenek meg egy�tt. �m a testv�reket ismerve, r� kellett d�bbennie, hogy ezzel nem j�rna sikerrel. Ezek az emberek h�siesen helyt�llnak bar�taik�rt, �s nem fogj�k csak �gy itt hagyni �ket.

            Tehetetlens�g�ben v�g�l morogni kezdett. Nem tudta, eld�nteni, mihez kezdjen. Abban az egyben volt biztos, hogy gyorsan kell cselekednie.

            Vadul t�pni kezdte a k�teleket. Az sem zavarta, hogy a sz�lak a b�r�be v�jnak, ezzel nagy f�jdalmat okozva neki. Egyszer csak lazult a k�tel�k, �s Randraug kiszabad�thatta jobb kez�t. �gy m�r sokkal gyorsabban ment a szabadul�s. El�sz�r elt�pte a m�sik kez�t fogva tart� sz�lakat, majd a derek�t �s a l�bait is szabadd� tette.

�vatosan a l�tr�hoz lopakodott, ami visszavezet a kunyh�ba, s azt�n hossz� percekig hallgat�zott. Az �r�k idegesen besz�lgettek az el�tt�k �ll� csat�r�l.

-         Nem tudom, te hogy vagy vele – sz�lt egy kamasz fi� hangja. -, de szerintem hiba volt elfognunk az orkot.

-         Ne besz�lj badars�gokat! – intette le egy m�ly hang.

-         De mi van akkor, ha t�nyleg seg�teni akart nek�nk?

-         Egy ork? Ugyan m�r!

-         Csak f�lork. Az orkok kik�z�s�tik az ilyeneket. Mi�rt �llna az � oldalukon? K�l�nben is, biztosan sok mindent el�rult volna a harcmodorukat illet�en. K�nnyebb dolgunk lenne…

-         K�nnyed�n f�lrevezethet minket. �s m�r �gyis teljesen mindegy. Angrod �s a t�bbiek falat emelnek a falu k�r�, nem �rnek r�, hogy m�g egyszer megvitass�k ezt az �gyet.

-         F�l nap alatt akarj�k felh�zni a falakat? – k�rdezte mintegy mag�t�l Randraug. – Az lehetetlen, hogy id�ben elk�sz�ljenek.

-         �s ha nem lesznek k�sz? – mondta ki az ifj� az ork k�rd�s�t.

-         �n sem hiszem, hogy siker�l nekik – felelt a m�ly hang. – De tal�n nyer�nk egy kis id�t vele.

-         A f�lk�sz fallal? Ink�bb id�t vesz�t�nk.

-         Hallgass, ostoba k�ly�k! Te �gysem �rtesz ehhez.

Randraug h�tr�bb h�z�dott, �s m�g egyszer alaposan k�r�lk�mlelte a pinc�t, h�tha tal�l valamit, amit fegyverk�nt haszn�lhat. �vatosan �tt�rta az �sszes, zs�kot, �s l�d�t, de nem sok fegyvert tal�lt. V�g�l egy vastag f�mr�d mellett d�nt�tt.

Amilyen halkan csak tudott, felm�szott a l�tr�n, majd f�lemelte a csap�ajt�t, de �pp csak annyira, hogy kikukucsk�lt rajta. Egy fi�, �s egy id�sebb f�rfi �ltek az ablak melletti kopott asztal k�t sz�l�n. �pp belemer�ltek valami �rdekes t�m�ba, mert mind a kett�nek f�lig �rt a sz�ja. Az �reg mutatott valamit a fi�nak, s mind a ketten az ablak fel� n�ztek.

Randraug ezt a pillanatot v�lasztotta arra, hogy kit�rj�n. Egy gyors mozdulattal felcsapta az ajt�t, �s kiugrott. A f�rfi �s a kamasz odakapt�k a fej�ket, de egy pillanatig csak t�togni tudtak. �m hamarosan �szbe kaptak, �s el�r�ntott�k kardjaikat.

Randraug eresztett egy g�nyos vigyort, azt�n d�ng� l�ptekkel az ajt� fel� vetette mag�t.

-         �llj meg! – ki�ltotta a fi�, �s megpr�b�lta el�llni a menek�l� ork �tj�t.

-         Hordd el magad! – mordult r� Randraug, �s laz�n ell�kte az ideges�t� sihedert.

Ek�zben az id�sebb f�rfi is nekiugrott, de az ork �gyet sem vetett r�. Miel�tt a kard �le el�rte volna, bev�gta maga ut�n az ajt�t. A fegyver csilingelve hullott ki az �reg kez�b�l.

      Randraug vigyorgott. Amint v�gigrohant a poros kis utc�kon, az emberek sikoltozva, kiab�lva menek�ltek az �tj�b�l. M�r majdnem siker�lt el�rnie az erd�t, de valaki el�llta az �tj�t.

-         Takarodj! – ki�ltott r� az ork, de amint a szigor� arcot megpillantotta, megtorpant.

-         Minek kellet megsz�kn�d? – k�rdezte szemreh�ny� hangon Arafinwe.

-         Mert meg�lnek – v�laszolt kurt�n az ork.

-         Az orkok?

-         Vagy �k, vagy ti…

-         Mib�l gondolod, hogy meg�lt�nk volna?

-         Minek k�t�ztetek volna meg, ha nem az�rt, hogy k�s�bb nyugodt k�r�lm�nyek k�z�tt zsigerelhessetek ki?

-         Mi nem �l�nk meg senkit ok n�lk�l.

-         Biztos tal�ltatok volna valami j� kis stiklit, ami miatt meg�lhettek.

-         Ez nem igaz.

-         J�l van, nem �rdekel! – d�rm�gte az ork, �s megindult a fiatal f�rfi fel�. – Engedj utamra!

-         Hov� akarsz menni? – k�rdezte Arafinwe, ahelyett, hogy f�lre�llt volna.

-         El innen.

A fi� k�zelebb l�pett, �s szigor� pillant�st vetett az orkra.

- Seg�tened kell!

- Igen? – r�h�g�tt Randraug. – �s el�ruln�d, hogy, hogy seg�tsek azoknak, akik megk�t�ztek, �s bez�rtak egy koszos pinc�be?

- Az�rt indultam, hogy kiszabad�tsalak – mondta les�t�tt szemmel a f�rfi. – tudom, hogy n�lk�led nem sok es�ly�nk van.

- �h, ez igaz�n meghat� – g�nyol�dott Randraug. –, de nem �rdekel!

- Nem hagyhatsz cserben! – ki�ltotta k�ts�gbeesetten Arafinwe, �s belekapaszkodott az ork vastag karj�ba.

- Oldj�tok meg magatok…

            Arafinwe m�r nyitotta a sz�j�t, hogy �rvel�s�vel meggondol�sra b�rja Randraugot, amikor az erd� fel�l rikolt�sok, visong�s, r�h�g�s, �s eszel�s �v�lt�s csapta meg a f�l�ket.

Az orkok t�mad�sba lend�ltek…