A Nap születése

A világot egykor a perzselő Tűztenger uralta, és élő lába sohasem érintette a földet. Ekkor a sárkányok szelték a levegőt hatalmasra tárt szárnyukkal, s forró leheletükkel táplálták a Tűz istennőjét.

            Nëssa ekkor még kisded volt, a nyaldosó lángok ringatták álomba, miközben Gelmir, a levegő istene óvó szemét egy percre sem vette le róla, s friss szellővel simogatta meg a perzselő arcocskát.

            De egy napon Mablung, a föld istene megelégelte a forróságot, és úgy döntött maga mellé állítja Gelmirt, hogy ketten együtt elpusztíthassák Nëssát. Az istennő eddigre már elérte az ifjú kort, s csodálatos szépsége megbabonázta a levegő istenét.

A lány ugyanúgy képes volt a szellők szárnyán ringatózni, mint a földet borító tűzben úszni. A sárkányok jó barátai voltak, s gyakran együtt repültek egészen a pislogó csillagokig.

            Gelmir nem akart belemenni, a Tűz elpusztításába, s ekkor Mablung éktelen haragra gerjedt. A föld dübörgött, és rengett, fel-felcsapva Nëssa lángjait, akik az istennő távollétében vérző sebeket okoztak Gelmirnek. A sebekből víz hullott alá, mely szép lassan visszaszorította, majd végül eloltotta a lángokat.

            A Tűz utolsó szikrái félelmükben a még mindig dühöngő föld alá menekültek. Végigégették a kérgét, s egészen addig furakodtak belé, amíg végül nem érte el őket Gelmir vére, s ott is maradtak.

            Mikor Nëssa visszatért a sárkányokkal, döbbenten vette észre, hogy szeretett Tüze nincs sehol. Ekkor még mindig folyt Gelmir vére, s a víz lassan elborította az egész világot. Egyre hidegebb volt, s úgy látszott Nëssa kezd kihűlni. Bőre ráncos lett, haja tűzvörösből hamuszürkévé változott, s szeméből elszökött a táncoló lángocska.

            A sárkányok legidősebbje megsajnálta az istennőt és Gelmirt, ezért úgy döntött visszamegy a csillagokhoz, hogy az egyikükkel egyesüljön, s összeolvadt erejük segítségével meggyógyítsa a levegő istenét, hátha ő tud segíteni Nëssán.

            A sárkány távozása után nem sokkal az egyik csillag nőni kezdett, és fénye hamarosan elhozta a meleget a világra. Gelmir sebei begyógyultak, de nem véglegesen, hiszen sokszor fölszakadtak már, s föl is fognak ezután is, hogy esőt hintsenek a kiszáradt vidékre.

            A meleg hatására Nëssa is kezdett magához térni. Hamarosan volt annyi ereje, hogy visszahívja a föld alá menekült szikrák némelyikét, hogy azok égő sebet vágva a földbe, hatalmas sziklákat, és füstöt köhögve előbukkanjanak, s vulkánokat hozzanak létre, hogy a sárkányok tüze sohase hűljön ki.

            Minden vulkán kitörésekor Mablung hangosan morgolódik, s meg-megmozgatja a földet, rosszallása jeléül.

            A sárkánnyal egyesült csillag időközben rengeteget nőtt, és valamennyire közelebb is jött, de éjszakánként lenyugszik, hogy máshol is világosságot teremthessen. Hajnalban mindig visszatér, visszahozva a fényt, s ma már csak úgy emlegetik, hogy a Nap.