Egy kellemes nyári napon arra ébredt, hogy a nyitott ablakon át beáramlik a szobájába a meleg napfény. Hallotta a madarak csicsergését, és akármennyire is lehangolta, hogy unokanővérit egész nyáron vendégül kell látnia, boldog volt. Sietve fölöltözött, megfésülködött, aztán leszalad reggelizni. A családja már az asztal körül ült, és már csak őt várták. Ahogy ő is helyet foglalt, egy rakás házimanó sereglett be az étkezőbe, hogy tálalják a reggelit.

Sirius igyekezett csak az evésre koncentrálni, hogy ne is hallja Bellatrix gúnyos megjegyzéseit, amit a szüleinek tett a fiú ügyetlenségeiről, és butaságairól. Mikor végzett, fölállt, és illedelmesen megköszönte a reggelit. Fölszaladt a szobájába, hogy átöltözzön, mert anyja nem nézte volna jó szemmel, ha a szép talárját összepiszkolja a kertben.

Ahogy kiért, látta, hogy öccse, Regulus már a homokozóban van, és egy kissé kezdetleges homokvár építésével bajlódik. Ő is szeretett volna a homokban játszani, de tudta, hogy ha valami nem sikerülne Regulusnak, akkor azt egyből rákenné, és beárulná a szüleiknél.

Megrázta a fejét, mert egy pimasz kis hajtincs csiklandozta a homlokát, aztán odament a sövény melletti padhoz, és leült rá.

Egy darabig maga elé meredve lóbálta a lábát, és várta, hogy végre ő is megkaphassa a homokozót, aztán hátrafordult, mert valami zajt hallott a sövény felől. Valami csillogást látott a tövében, ezért leszállt a padról, letérdelt, és úgy fürkészte a bokor levelei között megbúvó sötétséget. 

Ekkor már tisztán látta, mi volt az a csillogó valami: egy macska szemei. 

-         Cicc! Cica! Cicc! – szólt, miközben az állat felé nyújtotta a kezét.

A macska halkan nyávogva közelített Sirius felé. Mikor kiért az árnyékból, a fiúcska ijedten tapasztalta, hogy a macska orrából vékony patakban csordogál a vér, egész testében remeg, és az egyik hátsó lábára sántít.

- Gyere, cica, ne félj! – suttogta Black. – Meggyógyítalak!

Óvatosan megsimogatta az állat fejét, aztán finoman megfogta és fölemelte. Letette a padra, aztán addig simogatta, amíg a macska meg nem nyugodott, és le nem feküdt.

-         Maradj itt, mindjárt hozok neked tejet! – mondta, aztán már szaladt is be a házba.

A konyhába érve (nem kis bosszúságára) Siporral találta szemben magát. Már nem is emlékezett, hogy miért, csak arra, hogy mindig is nagyon utálta a házimanót.

- Mit akar itt, Black úrfi? – kérdezte csípőre tett kézzel Sipor.

- Ne dumálj, inkább adj egy pohár tejet! – válaszolt mérgesen a fiú.

- Az édesanyja nem fog örülni, ha… - rázta a fejét a manó.

- Nem érdekel a véleményed! Adj egy kis tejet! – kiabált rá Sirius.

A házimanó sóhajtott egyet aztán eltűnt a kamrában, hogy nem sokkal később visszatérjen egy pohár tejjel a kezében.

Sirius időközben odatolt egy széket a konyhaszekrényhez, és felállt rá, hogy elérhesse a tányérokat. Elővett egy kis ezüstdíszítésű tálat, aztán mikor látta, hogy Sipor megérkezett, vidáman kikapta a kezéből a poharat, és a tartalmát beleöntötte az edénybe.

-         De úrfi, ez most miért kell? – kérdzte Sipor, de Sirius meg sem hallotta.

Lassan egyensúlyozva vitte ki a tejet kertbe. A nagy koncentrálás közepette kissé kidugta a nyelvét a szája a szélén.

Mikor kiért, fölemelte a fejét, és látta, hogy Bellatrix és Regulus észrevették a macskát, és mind a ketten ott állnak a pad mellet. A macskát eltakarták Sirius szeme elől, ezért a fiú azt sem láthatta, hogy mi az, amin ilyen jót kacag a kisöccse.

Bella magasra emelte a kezét, így Sirius megláthatta a pálcát, amit a lány a kezében tartott.

-         Hagyjátok békén! – kiabálta, miközben lépteit megszaporázva sietett feléjük. – Mit csináltok vele?

-         Sirius, nézd, hogy mit csinál a cica! – nevetett Regulus a macskára mutatva.

A állat még jobban remegett mint eddig, és panaszosan nyávogott.

- Szegény, nagyon szenved! – rázta a fejét Bella. Sirius gyanakodva méregette, mert valami furcsa, gonosz csillogást látott a lány szemében.

- Segítenünk kell rajta! – szólt csendesen az idősebb kisfiú.

- Ahogy mondod! - helyeselt kaján vigyorral Bella. – Adava Kedavra!

Egy zöld villanást láttak. A macska még nyikkant egyet, aztán nem mozdult többé. Sirius leejtette a tányért, ami hangos csörömpöléssel darabokra tört.

Mindennél élesebben hallotta Bella gúnyos vihogását, és Regulus vidám kacagását.

-         MIT CSINÁLTÁL VELE!? – kiabált a fiúcska szemét dörzsölgetve.

-         Csak véget vetettem a szenvedéseinek! – nevetett a lány.

Siriusnak ökölbe szorult a keze. Nem értette, hogy lehet azon ilyen jót nevetni, ha egy szegény állat elpusztul, ráadásul így. Mért kellett megölni? Lehet, hogy rendbe jött volna, és talán a szülei azt is megengedték volna, hogy Sirius megtartsa őt.