|
Nem vagyok stréber!
 Tartalom: Remus nem stréber... nem! De tényleg nem! Csak úgy csinál!
Remus Lupin békésen üldögélt a Griffendél klubhelyiségének egyik félreeső asztalánál, s közben a mágiatörténet tankönyvének szövegét tanulmányozta. A napfény lágyan világította be az otthonos helyiséget, s senki nem volt a környéken, aki zavarhatta volna Holdsáp nyugalmát, egészen addig, amíg…
- Nem jössz, ki velem sétálni? – rikkantotta vidáman Sirius Black, miközben nem kis zajt csapva lerobogott a lépcsőn.
- Nem. Most épp tanulok – válaszolt higgadtan a barna hajú.
- Jó. És sok van még? – kérdezte Tapmancs, mikor lefékezett barátja asztala mellett.
Remus megrázta a fejét, és visszafordult a könyvéhez.
- Oké! Akkor megvárlak! – jelentette ki vidám hangon Sirius, majd kihúzta a barátjával szemközti széket, lehuppant rá, és kék szemeit a másik fiúra szegezte.
Holdsáp igyekezett nem tudomást venni az őt bámuló szempárról, de egy idő után már nem bírta tovább, és fölemelte e fejét.
- Kész vagy? – kérdezte mosolyogva Black. – Mehetünk? – már ugrott volna, de Remus megrázta a fejét.
- Még nem vagyok kész! – szólt. – Csak azt szerettem volna kérni, hogy ne bámulj! Nem lehetne, hogy inkább átülsz oda? – mutatott egy távolabbi székre a helyiség másik végében.
- Felőlem… - vonta meg a vállát a még mindig vigyorgó Black, majd felállt, és az említett helyre sétált.
- Köszi! – bólintott Lupin, majd ismét beletemetkezett a tanulnivalóba.
Kicsit kevesebb, mint tíz perc múlva Sirius fölpattant, és visszament barátjához.
- Sok van még? – kérdezte.
- Még három oldal. – felelt türelmesen Holdsáp.
- MI?! – kiáltott fel kétségbeesetten a fekete hajú. – Addigra kinő a szakállam!
- Nem olyan sok az! – intette nyugalomra Remus, de Sirius fájdalmasan felnyögött.
- Minek tanulod ezt? Hiszen, még egy egész hét hátravan a vizsgáig! – értetlenkedet. - Addigra el fogod felejteni!
- Majd még átnézem párszor! – válaszolt a barna hajú, s közben érezte, hogy kezdi elveszíteni a türelmét.
Sirius nem válaszolt. Hanyagul ledobta magát az egyik fotelbe, és drámaian sóhajtott.
- Hogy lehet valaki ilyen stréber?! – kérdezte látszólag magától, de jó hangosan, hogy Lupin is hallja.
- Hé! Nem vagyok stréber! Világos? – kiáltott oda Holdsáp.
- Persze hogy nem! – fordult felé gonosz vigyorral az arcán Tapmancs, mivel eltalálta barátja gyenge pontját.
Remus ki nem állhatta, ha strébernek nevezik.
- Hát nem! – húzta fel az orrát mérgesen a fiú.
- Akkor mért nem jössz velem sétálni? – tette fel a kérdést a még mindig jó hangulatban lévő Black.
- Azért, mert tanulok! – világosította fel Remus.
- Akkor mégiscsak stréber vagy! – pattant fel diadalmasan a fekete hajú.
- Nem! – kiáltott kipirult arccal barátjára Holdsáp, majd kissé higgadtan így szólt: - Én meg azt nem tudom, ki lesz az, aki az utolsó percben ott fog nyivákolni, hogy eddig miért nem tanult!
Sirius mérgesen felhorkantott, és sértődött kifejezéssel az arcán, visszaült a fotelbe.
- Különben is, miért csak velem tudsz kimenni sétálni? – folytatatta tudálékosan Lupin. – Miért nem kérd meg Jamest, vagy Petert, hogy menjenek veled?
- Ágas edzésen van, Féregfark meg csajozik! – válaszolt lemondóan Sirius.
- Jól van! Akkor mindjárt megyek! – enyhült meg Remus. – Öt perc!
- De én most akarok kimenni! – tette karba a kezét a fekete hajú.
- Én viszont most tanulni akarok! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon a másik. – És örülnék, ha nem viselkednél úgy, mint egy kisgyerek!
Siriusnál ezzel betelt a pohár. Fölpattant, majd ökölbeszorított kézzel meredt barátjára. Olyan dühös volt, hogy meg sem tudott szólalni. Végül csak ennyit nyögött ki:
- Hülye stréber vagy! Utállak! – azzal sarkon fordult, és kirohant a klubhelyiségből.
Remus megcsóválta a fejét, aztán visszatemetkezett a könyvébe. Nem aggódott Tapmancs miatt, mivel a „nagyságos úr” rendszeresen eljátszotta ezt, ha valami nem úgy volt, ahogy akarta. „Majd később kiengesztelem” gondolta magában Holdsáp, s folytatta a tanulást.
Pár perc múlva valóban végzett. Összepakolt, majd elindult megkeresni a valószínűleg még mindig duzzogó barátját.
Blackre a tóparton üldögélve talált rá. A fiú egy szál magában ücsörgött, és unalmas képet vágva, bámulta az óriáspolipot. Amint meglátta Remust, szélesen elmosolyodott.
- Na mi van? Kistréberkedted magad? – kérdezte gonoszul.
- Már ezerszer megmondtam, hogy nem vagyok stréber! – morogta Lupin, miközben lehuppant Sirius mellé a fűre.
- Nem hát… - vigyorgott a fekete hajú.
- Ezt inkább ne kezdjük el megint! – javasolta Holdsáp, mert egyáltalán nem óhajtott egy újabb veszekedést.
- Akkor is stréber vagy! – kötötte az ebet a karóhoz Tapmancs.
- Akkor menj innen! – lökte el magától nevetve a másik fiút Holdsáp, mert már kezdte érteni, mire megy ki a játék.
Most már Sirius is elnevette magát, majd fölpattant és ráugrott Remusra, aki ennek következtében hanyatt vágódott, így ő kényelmesen el tudott helyezkedni a hasán.
- Szállj le rólam! – préselte ki magából Remus.
- Csak akkor, ha beismered, hogy stréber vagy! – vigyorgott Black.
- Soha! – nyögte a barna hajú.
Sirius szemeiben huncut fény csillant, majd ugrott egyet, és Lupin úgy érezte, az ebéd egyre hevesebben próbálja magát kitornázni a gyomrából.
- Sirius! – szólt újra, ezúttal hangosabban, és kétségbeesettebben.
- Először halljam! – makacskodott a fiú.
- Jól van! Jól van! – nyögte elhaló hangon Remus. - STRÉBER VAGYOK!
Sirius elvigyorodott, majd szép lassan lekászálódott a másik fiúról.
- Látod, mondtam én! – nevetett.
Remus ez idő alatt lassan szuszogott. Még mindig küszködött a hányingerével, ezért hanyatt fekve a földön, mélyeket lélegzett. Ezt látva, Tapmancs ismét elmosolyodott, majd szorosan barátja mellé feküdt. Egyik karjával átölelte, s fejét ráhajtotta a vállára.
- Szeretlek, stréberkém! – motyogta szélesen vigyorogva
- Azt hittem, hogy utálsz! – vonta fel a szemöldökét a barna hajú.
- Csak vicceltem – kuncogott Sirius.
- És nem vagyok stréber! – folytatta Holdsáp, kissé fölemelve hangját.
- Jaj, Remus! – sóhajtott megjátszott komolysággal Black. – Attól még, hogy stréber vagy, lehetsz a legjobb barátom, akit szerethetek!
- Ha annyira szeretsz, akkor ne hívj strébernek!
- Oké! Akkor nem vagy stréber, te kis stréber! – nevetett Tapmancs, majd Remus rosszálló pillantásával mit sem törődve, még szorosabban átölelte őt, s arcát a nyakába fúrta.
- Nem vagyok stréber – motyogta Lupin, s közben mosolyogva átölelte barátját. -, de nyugi én is szeretlek!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
