Nevelőnő-eltávolító hadművelet – avagy, ha ezt a papa megtudja!


- Hagyd már abba a hisztizést! – hallatszott be Sirius szobájába az ingerült, éles visítás.
A kisfiú felsóhajtott, félretette kviddicsről szóló magazinját, és az ajtóhoz lépett hallgatózni. Amint a fülébe hatolt a keserves zokogás, kirontott a folyosóra, onnan pedig egyenesen az előszobába szaladt. Négyéves kisöccsének valószínűleg megint sikerült kihúznia a gyufát a legújabb nevelőjüknél. Vajon ezúttal mit követett el a szerencsétlen?

Regulus az előszoba közepén ült, fekete szemiből csak úgy ömlöttek a krokodilkönnyek, míg negyvenes évei végén járó, Mrs. Mellson névre hallgató nevelőnő teli tüdőből üvöltözött vele.
Sirius hangosan megköszörülte a torkát, kezét csípőre tette. Tudta, mennyire idegesítő tud lenni a testvére, de azt is, hogy nagyon érzékeny, és utálja, ha kiabálnak vele – mondjuk, ki nem?

- Tessék abbahagyni a kiabálást! – szólt, túlharsogva a nőt. – Még a végén mindannyian halláskárosultak leszünk.
- Te csak ne szólj bele fiacskám!
- Eszemben sincs – visszakozott gyorsan. – De a szüleink sem szoktak velünk veszekedni – Ez persze nem volt igaz, de egyelőre nem talált jobb megoldást. Minél előbb ki kell iktatni ezt a szipirtyót!
- Talán azért vagytok ilyen neveletlenek! – dörrent rá Mrs. Mellson, kipirosodott orcával.
- Azt állítja, hogy a szüleink nem jó szülők? – tapintott a fiú a lényegre, bár ezzel a feltételezéssel csak egyet tudott érteni.
- Én nem… - kezdte a visszavonulást a nevelő. Arcából kifutott minden vér, és egyszerre olyan fehér lett, mint a fal.
Helyes, jó úton járunk!
- Azt hiszem, ennek a papa nem fog örülni. Megyek is és írok neki – Sarkon fordult, rákacsintott testvérére, de - amint számított rá – Mrs. Mellson mellette termett és megragadta vékony karját.
- Bármit megteszek – Hiába, a Black családnak mindig is jó híre volt. – Csak ne mondd el…
- Mit is? – kapott a szón Sirius.
Erre Regulus szólalt meg halk, reszkető hangon.
- Mrs. Mellson nem akart velem sakkozni.
Sirius nevetett, és leguggolt öccse mellé.
- Csak ennyi, Reg? Ne neheztelj rá emiatt! Minden bizonnyal a néni csak attól félt, hogy egy hozzád hasonló négyéves megveri – megpaskolta a fiú fejét, aki mély tisztelettel tekintett vissza rá. – Így volt, Mrs. Mellson?
A nő csak hápogni tudott.
- De persze ez akkor sem volt szép dolog tőle – ütötte tovább a vasat rendíthetetlenül. -, hiszen ő azért van itt, hogy vigyázzon ránk és a kedvünkben járjon – színpadiasan megcsóválta a fejét. – Ha ezt a papa megtudja…
- Ne, ne mondd meg neki! – siránkozott a nő. – Bármit megteszek nektek, amit csak szeretnétek!
Sirius sötét szemeiben diadalittas, ugyanakkor sátáni fény villant.
- Bármit? – visszahangozta.
Remegő bólintás.
- Helyes. Akkor sakkozik egy kicsit az öcsémmel…
- Már nincs hozzá kedvem – pattant fel a kisfiú. – Inkább… fogócskázzunk!
- Fogócska? – hüledezett a nő. – De hisz ti aranyvérűek vagytok, az pedig mugli játék!
- Muglinak nevezett? – Sirius nagyon igyekezett, hogy hangja vészjóslóan csengjen, és ne kezdjen el nevetni nevelőjük arckifejezésén… persze, ha belegondolt, most inkább ő nevelt, mint Mrs. Mellson, és ez nagy örömmel töltötte el. – Vajon mit fog szólni a papa, ha ezt megtudja?
- Rendben van – adta meg magát gyorsan az asszony. – Mire vártok? Fussatok!

Regulus vidám nevetéssel szaladni kezdett az emelet felé, Sirius szorosan a nyomában rohant utána. Már rég eltűntek szem elől, mikor Mrs. Mellson föleszmélt és utánuk eredt.

- Ez jó lesz, bátyus? – kérdezte Regulus, kezében egy hosszú piros madzagot lóbálva: az édesanyjuk fűzőjének szalagját.
- Tökéletes – felelt a másik. Lekuporodott az ajtó melletti fal tövébe, öccse a másik oldalon foglalta el a helyét. Az előbb talált madzag egyik végét ő, a másikat testvére szorongatta.
- Vigyázz, jön! – suttogta izgatottan a fiatalabb.
- Kicsit gyorsabban, Mrs. Mellson, ha lehetne! – kiáltott ki Sirius. – Még a végén elalszunk!
- Jövök már, jövök! – hallatszott be hozzájuk a lihegés. És úgy is történt… bár a nő talán jobban tette volna, ha nem teszi be a lábát a szalonba. Ugyanis amint egy lépést tett a helyiségben, a gyerekek megfeszítették a szalagot, így az asszony kitárt karokkal hasra esett, magával rántva egy értékes, díszes vázát is.

A gyerekek összecsapták a tenyerüket, és cinkosan egymásra mosolyogtak.
- Az a váza a mama kedvence volt – jegyezte meg Regulus egy négyéves minden ártatlanságával. – A papa vette neki tavaly.
- Vajon mit fognak szólni, ha ezt megtudják? – kérdezték egyszerre.
Mrs. Mellson szitkozódva feltápászkodott a szőnyegről.
- Ezt meg fogjátok bánni!
- Fenyeget? – Sirius meglepetten kisöccsére pillantott. Lehet, hogy kivételesen egy harciasabb nevelőt sikerült kifogniuk?
- Ennek a papa nem fog örülni – mondta a testvére.
- Elegem van! – sikított fel az asszony, de olyan éles, sipító hangon, hogy egy házimanó is megirigyelhette volna. Ráadásnak a gyerekek majdnem szívrohamot kaptak a hallatán. – Felmondok!
A két kis Black hökkenten pislogott.
- Ilyen korán? – csúszott ki Regulus száján. – Hiszen még csak két órája van itt!
- Mellettetek egy perc is túl sok! – vágta rá az asszony és már rohant is összeszedni a kabátját és egy másodperccel később már el is tűnt a bejárati ajtó mögött.

Egymásra néztek, s mindketten ugyanarra gondoltak: ez a nő nem harcias volt, hanem gyenge idegzetű.

Aztán az is eljutott a tudatukig, hogy a nevelőnőjük valóban elment. A szalonban pedig ott feküdt darabokra törve a váza, amit természetesen ők raktak úgy, hogy az asszony leverje.

- Ajaj… ennek a papa nem fog örülni…

Vége