|
Félreértés
 Tartalom: Hát, a cím sokat sejtető, szerintem. :P Egyébként nem tudok a történetről túl sokat mondani, szerintem elég betegesre sikeredett. XD Mindenesetre kíváncsi vagyok, mit szóltok hozzá. :)
Szereplők: James Potter, Remus Lupin, Sirius Black
Félreértés
Sirius szeretett Remusszal beszélgetni, viccelődni, piszkálódni, és nem utolsó sorban apró csínyeket elkövetni. Most azonban egy új és egészen egyedi ötlete támadt, aminek már a gondolatától is mosoly jelent meg az arcán. Ilyet akkor érzett utoljára, amikor kitalálta, miképp nyírhatnák ki úgy Mrs Norrist, a gondnok macskáját, hogy ne vegye észre senki. Sajnos, az a terve nem vált be, de azért jó poén volt. És ez is az lesz, ha sikerül rávennie Remust.
Befeküdt a saját ágyába, betakarózott és elhelyezkedett, majd kézbe vette ötletének tárgyát és cirógatni kezdte a paplan rejtekében, s közben izgatottan várta Remus érkezését.
- Holdsáp, van kedved játszani egy kicsit? – szólított meg az éppen belépő fiút hirtelen, mire Lupin elejtette a kezében felhalmozott könyvkupacot, s bosszankodva lehajolt, hogy összeszedje gyűjteményét.
- Most, Sirius? – kérdezte vissza szinte méltatlankodva, mikor kipirosodott arccal felegyenesedett. – Mégis mit?
- Hát, barkóba-szerűséget – felelt ártatlanul a kérdezett, s kicsit megmarkolta a kezében tartott valamit.
- Oké, hallgatlak. – Ledobta terhét az asztalra, aztán csípőre tette a kezét, úgy nézett társára.
- Tudod, ehhez a játékhoz be kell feküdnöd mellém.
Holdsáp felnyögött.
- He?
- Mondom, feküdj ide! Különben nem lesz olyan vicces!
- Tehát megint át akarsz vágni valamivel – vonta le a következtetést a barna hajú, de azért bemászott a másik fiú mellé. – Most már kezdhetjük?
- Persze. Add ide a kezed!
- A kezem? – hökkent meg Lupin. Hozzá volt szokva barátja furcsa kéréseihez, de ez azért már tényleg elég túlzásnak tűnt a szemében.
- Igen.
- Oké. – A barna hajú nagyot nyelve hagyta, hogy Tapmancs rákulcsolja valamire az ujjait.
- Nos, mit érzel? – suttogta közvetlen közelről Black a Tekergő arcába.
- Hm, lássuk csak… Vastag és kemény – tapogatózott még egy kicsit, majd elhangzott a következő megállapítása is: - Meg hosszú... Sirius, ugye nem a micsodát fogdosom? – ijedt meg, s ezzel egyidejűleg az ujjainak szorítása is lazult kissé.
- Ah, Remus… - kezdett nyögdécselni – szerinte - hitelesen Sirius. – Nagyon jól csinálod…! – Megvárta, amíg barátja zavartan kineveti magát, aztán megkérdezte: - Egyéb?
- Nem sok – vallotta be Remus, tovább simogatva a paplan alatt a rejtélyes dolgot. – Mi ez?
- Mielőtt elmondanám, meg kell kóstolnod! – jelentette ki Sirius ellentmondást nem tűrő hangot megütve.
- Tehát ehető?
- Nem, de azért beléd tömöm – fordította a plafon felé tekintetét Black. – Csukd be a szemed! – indítványozta, majd eloldozta a saját nyakkendőjét és óvatosan társa szeme elé kötözte. – Nem túl szoros?
- Nem. – Szája kiszáradt, miközben ezt mondta. Akármit is állított Sirius, ő akkor is meg volt győződve róla, hogy valami csúnya dolgot készített elő számára.
És ez az érzete csak erősödött, mikor Black valóban beledugta azt a kemény és vastag valamit a szájába, de mielőtt kiköpte volna és leütötte volna barátját, különös, édes íz hatolt el a tudatáig.
- Akármi is ez, nagyon finom – nyögte, mikor Tapmancs egy kicsit elhúzta tőle.
- Tehát még nem tudod, micsoda?
- Nem, de ha visszaadod, esetleg még rájöhetek… - Élvezettel szopogatta tovább, s egy kicsit rá is harapott, mire egy darabka a szájában maradt. – Csokoládé – jött rá azonnal.
- Meglehet. És milyen fajtájú?
- Hm. Adsz még egy kicsit?
Sirius válasz helyett visszaadta neki a csokit, s ő megint beleharapott.
- Nugátos.
- Még valami?
- Nagyon-nagyon finom! Kapok még?
- Nem. Ennyiből már rég rá kellett volna jönnöd, mi ez.
- De ha egyszer ennyiből nem jöttem rá, mi ez!
- Sajnálom, akkor sem kapsz többet.
Holdsáp azonban ezt nem így gondolta. Letépte magáról a nyakkendőt, ami ugyancsak zavarta a látásban, majd rávetette magát Siriusra, aki erre elterült az ágyon, s a csokoládé is kiesett a kezéből, rá a nagypárnára. Nevetve birkóztak a csoki megszerzéséért, ám mikor Holdsáp csiklandozni kezdte a másik srác oldalát, egészen megfeledkeztek róla.
Blacknek beletelt egy kis idejébe, mire sikerült leküzdenie magáról a nevető Remust; még az inge néhány gombját is elvesztette a nagy csatában, s a haja is elég ziláltnak tűnt, aminek néhány világosabb tincse a szemébe hullt.
- Na, most én leszek felül! – jelentette ki lihegve, épp akkor, amikor nyikorogva kitárult a fürdőszoba ajtaja, és megjelent egy paprikapiros arcú, szorosan lehunyt szemű James Potter, egy derekára csavart törölközőben.
- Bocs, srácok, én igazán nem akartam így rátok törni, de itt felejtettem a ruhámat és… - hadarta el egy szuszra, mielőtt hasra esett volna a szőnyegen (hát igen, csukott szemhéjjal igen nehéz közlekedni egy olyan szobában, aminek a padlója tele van mindenféle kacattal).
- James, te miről beszélsz? – kérdezte Remus pislogva, majd rápillantott a mellette hangosan röhögő Siriusra: neki már leesett a tantusz.
- Hogy…? – Ágas ekkor végre kinyitott a szemét. Körbenézett, aztán gyorsan eldobta a kezében tartott bokszert, ami rendkívül emlékezette Black alsógatyájára, majd tekintete ráesett az ágyon heverő két alakra. – Én csak izé… azt hittem, hogy… Hé, várjunk csak! – Hangja gyanakvóvá vált. – Az nem az én új mézesfalás-csokim?
- Tapmancs volt! – vágta rá gondolkodás nélkül Remus.
- Nem is! Ne higgy neki, Ágas! Holdsáp volt! Majdnem az egészet megette!
- Mert a számba tömted – védekezett a másik hevesen, és nyilván mást is mondott volna, ha Sirius nem ugrik rá és nem kezdi el megint csiklandozni. – Ne, ne! – próbálta meg eltávolítani magáról a nem kívánt személyt – nem sok sikerrel.
James megcsóválta a fejét, majd némi töprengés után úgy döntött, nem csatlakozik hozzájuk. Inkább majd elveszi Remus mugli csokoládéját bosszúból – az a „Sport szelet” nevű úgyis sokkal jobban illik hozzá, a kviddicsjátékoshoz, mint Holdsáphoz.
Vége
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
