A gyengélkedőn tért magához. Kezdetben csak a plafont nézegette, aztán, mikor visszatértek emlékei, hirtelen felpattant. Abban a pillanatban erős fájdalom nyilallt a testébe.

- Shh! Nyugi! – döntötte vissza finoman a párnára Remus.

- Áh! Milyen izomlázam van! – fintorgott Tapmancs, aztán körülnézett, és rájött, hogy Remuson kívül mások is vannak az ágyánál: James, Peter, Lily és Madam Pomfrey.

- Nagy szerencséje volt, fiatalúr! – rázta a fejét rosszallóan a javasasszony. – Nem mindenki vészeli át ilyen könnyedén a kínzó átkot. Na várjon, mindjárt hozok egy kis fájdalomcsillapítót!

- Hogy érzed magad, Siri? – kérdezte aggódó hangon Lily.

- Egész jól! – próbált vigyorogni Sirius, de rá kellett jönnie, hogy az is iszonyatos fájdalommal jár.

- Nagyon félelmetes volt! – szólt közbe Féregfark. – Össze-vissza rángatóztál! Azt hittük, meg fogsz halni.

- Nem volt olyan szerencsétek! – nevetett Black, aztán kérdőn összevonta a szemöldökét. – Várjunk csak! Emlékszem, hogy te csináltad ki Reget! – mutatott Jamesre. – De hiszen ti meg voltatok kötözve!

- Meg, de nem sokáig – kuncogott James. – Holdsápnak sikerült kiszabadulni.

- Igen, mert az okos kisöcséd véletlenül eloldozta az én kötelemet is - egészítette kis Remus.

- Aztán, ahogy ti elmentetek, kiszabadította magát, és eloldozott minket is – folytatta lelkesen James.

- Elindultunk, hogy megkeressünk titeket. – tette hozzá Lupin. – És meg is találtunk. Egy darabig figyeltünk, aztán mikor kezdett komolyra fordulni a dolog, közbeléptünk.

- És hagytátok, hogy ott lökdössön az a kis idióta? – kérdezte szemrehányóan Black.

- Nem pont azzal voltunk elfoglalva. – vigyorgott Ágas.

- És a dob? Mi lett a dobbal? – pattant fel újból Sirius.

- Hát, tudod, amikor Regulus ráesett, darabokra tört – mosolygott Peter.

- És Malfoy?

- Ő épp Dumbledore-ral beszélget – felelt gúnyosan vigyorogva James. – Minimum kicsapják a suliból!

- És Reg?

- Ő is megkapja a magáét, de azt hiszem, az igazgató elintézi, hogy itt maradhasson. Tudod, milyen elnéző tud lenni – rázta a fejét Holdsáp.

- Ez eddig szép és jó – nyögte Tapmancs, miközben megpróbált felülni. -, de én most már kezdek nagyon éhes lenni.

            Sirius még hetekig nehezen mozgott az izomláz miatt, de ez nem lohasztotta le jókedvét. Már csak egy hét volt hátra a tanév végéig, így a diákoknak szinte semmit sem kellett már tanulniuk. Remus persze most sem volt hajlandó lemondani kedvenc könyveiről.

Mivel Malfoynak ez volt az utolsó éve az iskolából, így Dumbledore megkegyelmezett neki, viszont hivatalos volt egy fegyelmi tárgyalásra a Minisztériumban.

Az utolsó nap reggelén pedig Regulus is megkapta a rivallóját Mrs. Blacktől.

-         HÁT MÁR TE IS LESÜLLYEDTÉL A BÁTYÁD SZINTJÉRE?! – hallatszott a mardekárosok asztala felől Sirius és Regulus anyjának többszörösére felerősített hangja.

-         Ilyen se volt még! – jegyezte meg vigyorogva Tapmancs, mikor visszafordult a pirítósához.

Reggeli után összepakolták a csomagolásból kifelejtett holmijaikat, aztán az egész iskolával együtt, levonultak a roxmortsi vasútállomásra, és fölszálltak a Roxfort Expresszre.

-         Túl hamar vége lett ennek az évnek! – sóhajtott Sirius, mikor a vonat már veszélyesen közel volt Londonhoz. – Most megint egész nyáron otthon kell lennem.

-         Ne félj, Tapmancs! – veregette hátba Remus. – Biztos hamar el fog telni ez a két és fél hónap!

-         Kösz! – tette karba a kezét mérgesen Black. – Nem nektek kell abban a házban lenni, és azt a társaságot elviselni.

-         Majd valamit kitalálunk, hogy eljöhess hozzánk! – szólt csillogó szemmel James.

-         Az jó lenne, de anyám úgyse veszi be! – morgott tovább a fiú, majd egy fokkal csendesebben megjegyezte: – Még ahhoz is hülye, hogy át lehessen verni.

-         Nézd csak, itt van Regulus! – vigyorgott Ágas, amikor Sirius kisöccse megjelent a fülkéjük előtt, ráadásul teljesen egyedül.

-         Na már csak te hiányoztál! – csapott a homlokára idegesen Tapmancs.

-         Sirius! Gyere ki egy kicsit! – szólt be a fiú az ajtón.

-         Minek? – kérdezett vissza a bátyja unott képet vágva.

-         Csak gyere ki! Jó?

-         Oké! – sóhajtott Sirius, aztán lassan feltápászkodott, és követte öccsét a folyosóra.

-         Na nyögjed, mert nem érek rá egész nap! – tette csípőre a kezét, mikor megálltak.

-         Figyelj, én… - kezdte a fiatalabb, de Tapmancs közbevágott.

-         Tudom! Most elkezdesz magyarázkodni, hogy Malfoy megfenyegetett, meg így, meg úgy!

-         Nem! – emelte fel a kezét védekezőn Reg. – Figyelj, tudom, hogy szemétség volt, amit csináltam, de…

-         Szemétség? – mosolygott gúnyosan a másik. – Ááá! Dehogy is! Hiszen csak meg akartál ölni! 

-         Hallgass meg! – fogta könyörgőre az ifjabb Black. – Ne haragudj!

-         Bocsánatot akarsz kérni? – vonta fel a szemöldökét Sirius. – Te? Vagy csak arról van szó, hogy félsz anyától, és azt akarod, hogy húzzalak ki a kakiból? Na azt már nem!

-         Sirius! – kiabált bátyja után Reg, amikor az sértődött képet vágva sarkon fordult, és visszatrappolt a barátaihoz.

-         Kopj le, öcsi! – kiáltott vissza Tapmancs, majd behúzta maga után az ajtót.

-         Na, mi volt? – kérdezte James, mikor Sirius mérgesen levágódott Holdsáp mellé.

-         Semmi! – próbált nyugalmat erőltetni magára Tapmancs.

-         Mit akart Regulus? – nézett fel az eddig olvasott könyvéből Remus.

-         Bocsánatot akart kérni! Most nagyon pedálozik, hogy otthon megvédjem. De nem érdekel!

-         Talán mégsem csak erről volt szó – ráncolta a homlokát Holdsáp. – Mi van, ha komolyan gondolta?

-         Hogy mi?! – horkantott Sirius. – Ő, meg a bocsánatkérés? Az ki van zárva! Tuti, hogy kamu az egész!

-         Hát te tudod! – vonta meg a vállát a barna hajú. – Én mindenesetre tennék egy próbát a helyedben.

-         Azért, hogy utána kicsesszen velem? – fortyant fel Black. – Már csak az hiányzik! Nem érdekel! Nem, nem, nem és nem!

Ekkor lassítani kezdett a vonat. Sirius fájdalmasan felnyögött. Nem csak azért, mert a hátizsákja a fején landolt, hanem azért is, mert tudta, hogy holnaptól menthetetlenül elkezdődik a nyári szünet, és neki az egészet a rokonságával kell töltenie.

-         Ne aggódj, Tapmancs! Majd csak lesz valahogy! – veregette hátba barátságosan James, amikor leszálltak, és a fiú holtsápadt arccal indult meg a szülei felé.

-         Hiányozni fogtok! – mosolygott Tapmancs, aztán egyenként megölelte a barátait.

-         Majd írunk neked! – nyögte Lupin, amikor rajta volt az ölelés sora.

-         Ajánlom is! – emelte fel fenyegetősen a mutatóujját Sirius, azzal megfordult, és elindult a türelmetlenül toporgó szülei és szomorkás arcot vágó öccse felé.

VÉGE (vagy mi…)