Mikor magához tért, kissé homályos volt a látása, de azt érezte, hogy a teste nem vízszintesen van. Valami nyomta a hátát, és mindkét csuklóját szorította. Ahogy kitisztult a kép a szeme előtt, látta, hogy még mindig az erdőben van. Arra is rájött, hogy az, ami a hátát nyomja, nem más, mint egy öreg tölgyfa, aminek a törzséhez kikötözték.

-         James! Remus! Peter! – suttogta, mert nem látott senkit maga körül.

Ijedten kapott levegőhöz, amikor egy hideg kéz megszorította az övét. 

-         Itt vagyok! – hallatszott Remus válasza a háta mögül.

-         Hol vannak a többiek? – kérdezte kétségbeesetten Tapmancs. Maga is elcsodálkozott, hogy a hangja mennyivel élesebb, mint máskor.

-         Nem tudom, nem látom őket! – válaszolt fojtott hangon Lupin.

-         Itt vagyunk! – hallatszott valahonnan a sötétből James hangja.

-         Az jó, de mégis mi a fenéért vagyunk megkötözve? – kiáltotta immár felbátorodva Black. Érezte, hogy a düh hatására visszatér belé az erő.

-         Természetesen azért, hogy ne tudjatok elszökni! – lépett elő fensőbbséges testtartással Lucius Malfoy egy vastag fatörzs mögül.

-         Előled? – kérdezett vissza fintorogva Tapmancs.

Malfoy arca egy pillanatra elsötétült, majd visszatért rá a szokásos lenéző mosoly.

-         Igazis! – felelt nyafogós hangján. – Te, Black, úgyse szaladnál el a kis Lupinkád nélkül!

Sirius mérgesen felhorkant.

-         Látom, most is egymás kezét szorongatjátok! – folytatta gúnyosan a szőke mardekáros, amire Remus sietve elengedte Tapmancs kezét. – Pottert és Pettigrew-t külön kötöztem ki, de mivel ti úgysem tudtok elszakadni egymástól, így hát…

-         Hülye humorod van. Ugye tudod? – ásított unottan Tapmancs.

-         Sirius, ne ingereld fel még jobban! – suttogta a háta mögött Remus.

-         Nem viccnek szántam, Black! – morogta Malfoy, Holdsáp szavaival mit sem törődve. – És ha már úgyis ennyire eleven vagy, épp ideje elkezdeni. Regulus, hol vagy?

-         Jaj ne! – nyögött fel Sirius, ahogy meglátta öccsét. – Már te is teljesen meghibbantál?

Regulus nem szólt semmit, csak odaállt fivére mellé, és mint egy hűséges pulikutya, meredt Luciusra, majd mikor az idősebb fiú komoran biccentett, elkezdett valamit matatni a kötelekkel.

- Mégis mit játszotok? – kérdezte unott képet vágva Sirius, mire egy erős lökés hatására arccal a földön kötött ki.

Ezután egyikőjük se szólt. Regulus durván talpra rángatta bátyját, aztán néha egy-egy rúgással rásegítetve, beterelte a fák közé.

Egyre beljebb hatoltak a sötétségbe, és egyre erősebben hallatszott a dob hangja. Végül egy apró tisztásra értek, amelyet különös fény világított meg. Ekkor Sirius végre megpillantotta, amit ezidáig keresetek: egy furcsán ismerős dobot. Meglepetésére az ütők maguktól játszottak a hangszeren, kísérteties ritmust adva.

-         Ez meg mi? – fordult Malfoy felé Tapmancs.

-         Ne dumálj! – lökött rajta egy erőset Regulus, mire bátyja mérgesen felmordult.

-         Még szükségünk van az energiádra! – szólt lassan, izgalomtól remegő hangon Lucius. – Egy aranyvérű fiú életerejére van szükségünk, hogy megidézhessünk démonokat.

-         Áh, értem! – bólogatott megjátszott komolysággal Sirius. – És hol látsz te itt aranyvérű fiút? Ti férgek vagytok, nekem meg piros a vérem.

-         Úgy érted, hogy te meg nem vagy fiú? – vihogott a fülébe Reg, aminek hatására Sirius hátracsapva fejét, jól orrba találta kedves öcsikéjét.

-          Hogy rohadnál meg, te kis… - sziszegte a szerencsétlenül járt fiú.

-         Elég legyen! – csapott a testvérek közé Malfoy. – Ti egy percig nem bírjátok ki kötözködés nélkül?!

Siriusnak meglett volna erre a megfelelő válasza, de a további bántalmazások elkerülése érdekében inkább magában tartotta. Nem mintha félt volna a mardekárosoktól, de már nagyon unta a nagyképűsködésüket. 

            Ezután a szőke fiú megállt, Regulus pedig odavezette bátyját a dobhoz. A hangszer erre még gyorsabb ütemben folytatta a zenélést, annyira, hogy Sirius úgy érezte, széthasad a feje.

Malfoy lehajolt a földre, majd egy vaskos, bőrkötéses könyvvel a kezében felállt. Óvatosan szétnyitotta, és elkezdte lapozgatni.

Regulus egy darabig izgatottan harapdálta az ajkát. Sirius érezte, hogy öccse tenyere izzad.

-         Lucius! – szólalt meg vékony hangon az ifjabb Black. – Nem lehetne mégis inkább valaki más?

A másik fiú erre egy pillanatra megállt, és szigorú szemmel meredt Regre.

- Meggondoltad magad? – kérdezte kárörömtől csilingelő hangon. – Úgy döntöttél, mégsem öleted meg a bátyádat? Úgy emlékszem, hogy te voltál az, aki indítványozta, hogy őt áldozzuk fel.

Tapmancs érezte, hogy öccse keze megremeg a másik mardekáros szavainak hatására.

-         Én… én csak… - dadogta a legfiatalabb.

-         Mindig is tudtam, hogy hülye vagy, Reg, de hogy ennyire?! – nyilvánította ki véleményét Sirius.

-          Elhallgass, vagy… - rántott egyet fivérén Regulus.

-         Vagy? – kérdezte felvont szemöldökkel Malfoy. Látszott rajta, hogy jót mulat a testvérek vívódásán.

-         Na, mi lesz? Megölöd a testvéredet, vagy nem? – folytatta a szőke fiú kissé megnyomva a „testvér” szót.

-         Jó lenne, ha végre eldöntenéd! – vetette oda hetykén Sirius, mire az öccse hátba vágta.

-         Rajta, Regulus! Tedd csak meg! – duruzsolta fülbemászó hangon Lucius. – Hiszen ő csak egy selejt a családodban. Hidd el, könnyebb életetek lenne nélküle! Mire vársz még? Vidd csak oda a dobhoz! Én elmondom a varázsigét, és te örökre megszabadulhatsz a bátyádtól.

Regulus erre olyan erősen szorította meg Sirius karját, hogy az fölszisszent a fájdalomtól.

-         Én nem is tudom… – nyögte a fiatalabb mardekáros.

-         Én viszont tudom – lépett egy lépést közelebb Malfoy. – Tedd meg! Emlékszem, amikor mondtad, hogy bármit megadnál csak azért, hogy holtan lásd őt. Tessék, itt a remek alkalom!

-         TE SZEMÉT! – kiabálta a méregtől elsápadva Sirius. Megpróbálta a karját kiszabadítani öccse markából, de Lucius közbe lépett, és ő is segített lefogni a fiút.

-         Látod Black? – lihegte a szőke, Tapmancs fülébe. – Így jár az, aki elárulja a családját. Őt is elárulják. Most a saját öcséd fog téged megölni!

-         De én nem akarom! – hallatszott Regulus immár teljesen elvékonyult hangja. Most először látszott igazán kétségbeesettnek.

-         Gyáva alak vagy! – förmedt rá Lucius. – Ugyan olyan vagy, mint a bátyád! Egy mihaszna, semmirekellő agyalágyult…

-         Ez nem igaz! – kiabált vissza a felpaprikázott Regulus. – Ne merészelj hozzá hasonlítani!

-         Akkor viszont csináld! – sziszegte a legidősebb, aztán hátralépett, majd egy izzadt tincset kisimítva a szeméből, nekikezdett a ráolvasásnak.

Abban a pillanatban elkezdett vibrálni a levegő a dob körül. Siriusnak szinte már égette az arcát a forróság, ami a hangszer felől áradt. Regulus tett egy bizonytalan lépést előre, de aztán megállt. Visszanézett Malfoyra, aki még mindig fennhangon olvasott, de közben, bíztatás képpen fejével biccentett egyet.

Az ifjabb Black, mélyet sóhajtott, aztán taszított egy nagyot Siriuson. A fiú erre fölüvöltött a fájdalomtól, ahogy a meleg tízszeres erővel csapott az arcába.

-         Petrifcus totalus!  - hallatszott valahonnan a sötétből James hangja.

-         Ágas! – rikkantotta megkönnyebbülten Sirius, majd testével igyekezett megtartani a szoborrá merevedő Regulust.

-         Crucio! – dörrent Malfoy hangja, mire Sirius egész testét elviselhetetlen kínok tépték. Úgy érezte, mintha egyesével akarnák kiszaggatni az ereit, s izmaiba olyan heves görcs állt, hogy félt, nehogy eltörjenek a csontjai.

-         NEEE! – hallotta Remus kétségbeesett kiáltását, mielőtt a saját üvöltése el nem nyomta.

A fájdalmai pillanatról pillanatra fokozódtak. Homloka gyöngyözött az izzadságtól, szemhéja rángatózott. Már nem volt ura a saját testének.

Egyszer csak hirtelen elmúltak a fájdalmai, s ő már nem tudta megmondani, hogy Malfoy hagyta-e abba, vagy már teste nem bírta tovább, így agya nem érzékelte többé a fájdalmat. Megpróbálta kinyitni a szemét, de nem tudta. A sötétség elárasztotta elméjét, és Sirius immár nem érzékelte a külvilágot.