-         Mit akartok? – kérdezte mogorván Tapmancs.

-         Csak beszélni szeretnénk veled – felelt zavartan James. – Nagyon fontos!

Sirius gyanakodva fürkészte a szemüveges fiú arcát, de nem látott rajta semmi olyat, ami azt jelentené, hogy valami huncutság van a dologban. Tekintete tovább siklott a Potter mellett álló alacsony fiúra. Az ő arca sem árult el többet.

-         Minek? – kérdezte Black, cseppet sem udvariasan.

-         Csak gyere! Jó? – szólt Ágas, aztán megragadva Sirius karját elrángatta őt a gyengélkedőig.

-         Sirius! – nyögte elhaló hangon Lupin, ahogy meglátta a fiút.

-         Itt vagyok! – felelt amaz kissé barátságtalanul. – Mit akartok?

-         Figyelj, ez így nem mehet tovább… – kezdett bele a barna hajú fiú, de Tapmancs félbeszakította.

-         Tudom, azt akarjátok, hogy kopjak le rólatok! – szólt, miközben szeme haragosan villogott.

-         Nem erről van szó! – vágott közbe Ágas.

-         Nem hát! – emelte fel a hangját Black. – Csak arról, hogy elegetek van már belőlem! Ismerem az ilyen lerázós dumákat! Azt akarjátok, hogy ne lógjak többet veletek! Hát kösz! Inkább megkímélem magam az ilyen ócska szövegektől.

Erre egyikük sem tudott mit válaszolni, ezért Sirius mérgesen körbenézett rajtuk, majd állát fölszegve kisietett a gyengélkedőről.

            Nem akarta, hogy akárki lássa, mennyire bánatos, ezért még a szokásosnál is bunkóbban bánt mindenkivel. Sokan már nem is mertek hozzászólni, mert ő abban a pillanatban megátkozta az illetőt.

            Úgy érezte, mindenki csak piszkálni akarja, és akik kedvesek vele, azok is csak azért, mert hülyének nézik. Hát nem! Sirius Black nem csak egy kis hülye bájgúnár, akivel mindenki kedvére szórakozhat.

            A délutánt a szobájukban az ablakban ülve töltötte. Miközben bámult ki az udvarra, egyre jobban belelovalta magát, hogy őt mindenki csak kihasználja, és Jameséknek is csak azért kellett, hogy a jó csajok közelébe kerülhessenek, és az iskola legmenőbb fiúi lehessenek. Jól esett volna neki egy kis sírás, de nem jöttek a szemére a könnyek. Egyre csak vádolt mindenkit, akit eddig a barátjának tartott, és szeretett. Már észre sem vette az idő múlását.

Már beesteledett, amikor zsibbadtságot érzett magában, de nem törődött vele. Ha bárki látta volna az arcát, arra gondolt volna, hogy Sirius mindenre képes azért, hogy bosszút álljon a sérelmeiért. Akár még ölni is képes lenne…

Ekkor kopogtattak az ajtón. Sirius összerezzent, de továbbra is egy helyben maradt. Vékony fénycsík tükröződött vissza az ablak üvegén, aztán lassú lépések zaja hallatszott. Sirius sóhajtott egyet, de mire hátrafordult volna, valaki gyengéden megérintette a hátát.

-         Ne félj, csak én vagyok az! – szólt Remus, amikor érezte, hogy Sirius összerándul az érintésére.

-         Mi van? – morogta Tapmancs.

-         Ne csináld ezt, légy szíves! – tette karba a kezét a barna hajú.

-         Nem csinálok semmit! – felelt bosszúsan Black, aztán elfordult.

-         Ezt most hagyd abba! – Lupin tett egy határozott lépést barátja felé.

-         Hagyjál!

Sirius sértett arcot vágva kisimított egy tincset az arcából. Már indult volna, hogy otthagyja a fiút, de legnagyobb meglepetésére Remus elkapta a vállát, és teljes erejéből nekilökte őt a falnak. Blacknek arra sem volt ideje, hogy védekezzen. Holdsáp megszorította a karját, és az arcát egészen közel rakta az övéhez.

-         Könyörgök, hagyd abba ezt a baromságot! – suttogta, majd mikor Sirius dühösen oldalra fordította a fejét, jobb kezével megfogta a fiú arcát, és durván maga felé fordította. – Most végig fogsz hallgatni, és nem érdekelnek az önsajnáló hülyeségeid. FIGYELJ IDE!

Sirius még mindig annyira az előző meglepetés hatása alatt állt, hogy eszébe sem jutott, hogy sokkal erősebb Lupinnal. Így hát, ha kissé mérgesen is, de odafigyelt a szavára.

-         Ma reggel nem lekoptatni akartunk, hanem meg szerettük volna veled beszélni, hogy fogd vissza magad egy kicsit. Majdnem megölted Pitont! Azt akarjuk, hogy ilyen soha többé ne fordulhasson elő. Most az egyszer szerencsénk volt, de ha továbbra sem tudod, hol a határ, akkor a végén tényleg megöletsz valakit. Talán magadat… - Itt tartott egy kis szünetet, majd mikor látta, hogy Sirius bűnbánóan lesüti a szemét, lágy hangon folytatta. – Figyelj! Olyan vagy nekünk, mint egy testvér, és nem akarjuk, hogy bajod essen. Szeretünk téged. És ne hidd azt, hogy egy ilyen marhaság miatt ellöknénk magunktól… Ne csináld ezt a hülyeséget, kérlek!

Amikor végre elengedte őt, Sirius ott maradt. Sírásra görbülő szájjal meredt maga elé. Fekete haja az arcába hullott. Még mindig visszhangzottak a fejében Holdsáp szavai: „Szeretünk téged. Olyan vagy nekünk, mint egy testvér…”

Érezte, hogy elerednek a könnyei. Szégyellte magát emiatt, de az elmúlt hónapban való viselkedésétől még inkább.  Nem ők voltak azok, akik eltolták maguktól Siriust, hanem Sirius tolta el magát tőlük.

Halkan szipogott, majd kissé összerezzent, amikor Remus finoman megsimogatta az arcát, és kisimította a szemébe lógó tincseket.

-         Ne sírj! Nincsen semmi baj! – suttogta, aztán megölelte a barátját.

Sirius belefúrta a másik fiú vállába az arcát, és összeszorította a fogát, hogy elfojtsa egyre erősebben kitörni készülő zokogását.

Remus addig simogatta a hátát, és addig sugdosott vigasztaló szavakat a fülébe, amíg teljesen meg nem nyugodott.

-         Nagyon hülye humorod van! – jegyezte meg kedvesen mosolyogva, amikor Sirius szemét törülgetve tett egy lépést hátra.

-         És most? – kérdezte rekedten.

-         Először is lemegyünk vacsorázni, aztán majd meglátjuk – felelt nevetve Lupin, aztán megragadta Sirius karját, és elkezdte őt vonszolni az ajtó felé.

-         Ne mondd el Jameséknek, hogy sírtam! – hadarta Tapmancs mielőtt Remus lenyomta volna a kilincset.

-         Jaj, Sirius! – rázta a fejét mosolyogva Holdsáp. – Nem baj az, ha néha sírsz! Mindenki szokott. És néha még jót is tesz.

-         Lehet, de hogy a híremnek nem tesz jót, az biztos! – morogta alig hallhatóan a fekete hajú.

Ahogy leértek a klubhelyiségbe, James és Peter azonnal Tapmancs nyakába ugrottak. Sokan furcsa szemmel méregették őket, de nem számított, csak az, hogy újra együtt vannak.

-         Látod Peter! Mondtam én, hogy Sirius nem lett sokkal hülyébb, mint volt! – rikkantotta vidáman James.

-         Ez nem csoda! – nevetett Remus. – Ennél hülyébb már nem is nagyon lehetne!

Azzal a négy a három fiú egyszerre ölelte meg Tapmancsot, aki most, életében először komolyan megtapasztalta, milyen az, ha valóban szeretik az embert.