Estefelé Tonks megérkezett az új ruhákkal és cipőkkel, amiket Siriusnak vásárolt az Abszol Úton. Persze megváltoztatta az alakját, nehogy valaki felismerje. Egy göndör, barna hajú, középkorú boszorkány képében vásárolt be.

 A fiúcska belenézett a szatyorba, aztán rögtön ki is választott magának egy piros pólót és egy kék farmert, amiket azon nyomban magára kapott.

-                          Egy kicsit talán nagy… - jegyezte meg mosolyogva Lupin, majd átkarolta a lány derekát.

-                          De jól áll neki! – nevetett Tonks, aztán lágyan eltolta magától a férfi kezeit, és lehajolt Sirius elé, hogy segítsen neki befűzni az övét.

-                          Hogy működik ez a vacak? – bosszankodott a kis Tapmancs.

-                          Nyugi már! – intette le Tonks, aztán egy pillanat alatt elintézte a dolgot. Még a pálcáját sem kellett hozzá használnia.

-                          Tapi, nem vagy éhes? – kérdezte Remus. – Nem is ebédeltél.

-                          Most nem kérek enni – válaszolt a fiú mosolyogva. – Majd talán később.

-                          De később nem lesz - vonta össze szigorúan a szemöldökét a férfi. – Molly most főzött.

-                          Jaj, Remus, ne legyél már ilyen házsártos! – kelt Sirius védelmére Tonks.

-                          Nem vagyok házsártos, csak azt mondtam, hogy vagy most eszik, vagy megvárja a reggelit – felelte Holdsáp.

A nő már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de Tapmancs közbevágott:

- Jó lesz nekem, ha csak reggel eszek.

- Rendben van – mosolygott a lány, aztán újból lehajolt a fiúhoz, és nyomott egy puszit az arcára. – Akkor majd jövünk.

Sirius vigyorogva integetett, amikor a pár kiment a szobájából. Ahogy becsukódott az ajtó, ő már rá is vetette magát a nagy szatyorra, amit Tonks hozott, hátha talál benne valami érdekeset.

-                          Most miért kell ilyennek lenned? – csóválta a fejét a lány, miközben megfogta Remus kezét.

-                          Milyennek? – kérdezte meghökkenve a varázsló.

-                          Hát ilyen szigorúnak – válaszolt a nő.

-                          Nem vagyok szigorú – ellenkezett Lupin, kissé csodálkozva. – Csak nem akarom, hogy ugyanazt kapja, mint régen a szüleitől. Tudod, hogy mennyire nem érdekelte őket… Különben is ki kéne belőle nevelni bizonyos dolgokat…

-                          Azt hittem, olyannak szeretted, amilyen volt – ráncolta a homlokát Tonks.

-                          Ez így is van, de nem akarom, hogy baja legyen – válaszolt a férfi, maga előtt a lépcsőfokokat bámulva. – Siriusnak meg kell tanulnia, hogy nem minden játék. Emlékezz csak vissza: elmeséltem, hogy egyszer Pitont beküldte hozzám… Meséltem, milyen volt kamasznak, és te is láthattad, hogy felnőttnek milyen. Annak ellenére is így viselkedett, hogy annyi évet töltött Azkabanban. Most kapott egy második esélyt, és ezt ki kell használnunk!

Tonks nem válaszolt semmit, csak némán bólogatott. Remus észre sem vette, hogy időközben megérkeztek. Még mielőtt kinyitották volna az ajtót, összeölelkeztek, és hosszan csókolóztak.

-                          A kis vakarcsot hol hagytátok? – szegezte nekik a kérdést a mosolygó Mrs. Weasley, miután beléptek a konyhába.

-                          Nem volt éhes – válaszolt Tonks.

-                          Pedig Sirius nagyon sokat szokott enni – csóválta a fejét értetlenül az asszony, miközben a két érkezőt az asztalhoz terelte. – Mindegy, majd eszik, amikor éhes lesz!

Mrs. Weasley, elindult, a konyhaszekrény felé, hogy Remusnak és Tonksnak tányérokat, és evőeszközöket szedjen elő.

-                          Molly, segítsek? – kérdezte a lila hajú lány.

-                          Nem kell, kedves, maradj csak! – kiabált vissza az asszony anélkül, hogy hátrafordult volna.

Pár perc múlva már ők is ettek. Remus fülét néha-néha megütötte egy-egy érdekesebb mondatfoszlány, de leginkább az evésre koncentrált, hogy minél hamarabb visszamehessen Siriushoz, ugyanis koránt sem volt benne biztos, hogy a fiúcska nem okoz újabb galibát…

            Eközben Sirius a földre borította a szatyor tartalmát, abban a reményben, hogy ha mást nem, legalább valami édességet talál benne. Izgatottan föltúrta az egész halmot, majd mikor előbukkant néhány csokibéka, fölragyogott a szeme.

Gyorsan kibontott egyet, és még mielőtt elugrálhatott volna, bekapta. Ezután újra a kezébe vette a papírját, és megnézte, hogy kinek a képét rejti. Nem érte meglepetésként, amikor Albus Dumbledore mosolygott rá a kártyáról. Ha megfordította volna a lapot, és elolvasta volna a varázslóról szóló szöveget, akkor talán rájött volna, hogy szeretett igazgatója már halott, de az izgalma túl nagy volt ahhoz, hogy ilyen apróságokkal foglalkozzon. Ehelyett elhajította a kártyát az ágyára, aztán megint belevetette magát a kupacba.

Kevés keresgélés után egy hosszúkás fekete doboz került elő. A kisfiú eltátotta a száját, hiszen jól tudta, mi az: egy új varázspálca. Tonks talán valaki másnak vette, és véletlenül felejtette a szatyorban, hiszen Sirius nemrég kapta meg a sajátját.

Erős volt benne a kíváncsiság, ezért végül mégiscsak felnyitotta a dobozt. A pálca szakasztott mása volt az övének. Elcsodálkozott.

 Tudta, hogy a minisztérium tiltja a kiskorú varázslók iskolán kívüli bűbájgyakorlását, de talán egy pici varázslat nem árthat.

-                          Lumos! – suttogta, és a pálcája hegyén apró lángocska jelent meg. Nyakát behúzva körülnézett, mintha azt várná, hogy a következő pillanatban megnyílik a föld, és előlép a Mágiaügyi Miniszter, de semmi ilyesmi nem történt.

A fiúcska, előbbi sikerétől felbátorodva, a szoba tárgyait lebegtette, de ezt a játékot hamar megunta.

A nyarakat mindig unokanővéreivel együtt töltötte. Narcissa és Bellatrix elég sokat bántalmazták őt, állandóan gúnyolták és kinevették. Ezzel ellentétben nővérük, Andromeda (aki nagyon hasonlított Tonksra) mindig kedves volt vele. Sokkal jobban bánt vele, mint az anyja. A lány sokszor megengedte a kis Siriusnak, hogy belenézhessen a tankönyveibe. A fiú agya olyan volt, mint a szivacs, a legtöbb varázsigét, amit olvasott, megtanulta, és a későbbiekben alkalmazta is.

            Most hirtelen eszébe jutott egy varázslat, aminek alkalmazása ebben a pillanatban igen jó dolognak tűnt.

            A kisfiú vigyorogva fölállt, és huncut csillogással a szemében megindult az ajtó felé. Óvatosan lenyomta a kilincset, lassan kinyitotta az ajtót, majd kidugta a fejét. Először jobbra, utána pedig balra nézett, de sehol nem látott senkit.

            Alig bírta magába fojtani a nevetését, amikor kilépett a folyosóra. Aztán elmormogott egy varázsigét, és pálcája egy suhintásával korcsolyapályává változtatta a lépcsőt.

            Kacagva szaladt vissza a szobájába, ahol aztán becsapta maga után az ajtót, és leült a tövébe, hallgatózni, mikor jön valaki.

            Remus és Tonks, amint befejezték a vacsorát, fölálltak, és már indultak is vissza Tapmancshoz. Tonks lépett elsőként a lépcsőre. Megcsúszott a lába, elvesztette az egyensúlyát, és hogyha Holdsáp nem kapja el az utolsó pillanatban, akkor el is esik.

-                          Hát ez meg micsoda? – kérdezte értetlenkedve.

-                          Nekem van egy tippem – szólt kissé mogorván Lupin, aztán tekintetét a lépcső tetejére emelte.

Tonks is követte a szemével, végül neki is leesett. Elnevette magát, aztán egy varázslattal eltűntette a jeget a lépcsőről.

-                          Sirius, elárulnád, hogy mért tiszta jég a lépcső? – kérdezte csípőre tett kézzel Holdsáp, mikor belépett Tapmancs szobájába.

-                          Azt én is szeretném tudni! – morogta Mundungus, aki ebben a pillanatban lépett be fenekét dörzsölgetve.

-                          Biztos esett az eső, aztán ráfagyott a lépcsőre! – vigyorgott a kisfiú, aztán ahogy rátévedt a tekintete az idősebb varázslóra, kitört belőle a nevetés.

Remusnak igen nagy erőfeszítésbe került, hogy visszafogja magát, és ne nevessen ő is Siriusszal. Ezzel szemben Tonks nem is próbálta leplezni érzelmet. Hangosan kacagott, aztán odament a fiúhoz, és összeborzolta a haját.

- Szörnyű vagy! – nevette, aztán megölelte a kis Tapmancsot. – Látom, megtaláltad az új pálcádat.

Mundungus még morgott valamit a bajsza alatt, aztán sietve kiment a szobából.

-                          Az új pálcámat? – kérdezte a kisfiú, értetlenül pislogva a varázseszközre, amit még mindig a kezében szorongatott. – Miért kéne új? Hol van a régi?

-                          Nem tudjuk. Már akkor sem volt nálad pálca, amikor idejöttél. – felelt türelmesen Holdsáp. – Ezért vettünk neked egy másikat.

-                          És holnaptól pedig kőkemény kiképzésben lesz részed! – tette hozzá vidáman a lány.

-                          De hát iskolán kívül nem varázsolhatunk! – tátotta el a száját Sirius.

Remus sóhajtott egyet, aztán megfogta Sirius vállát, és odavezette őt az ágyhoz. Mikor odaértek magával szembe fordította a fiút és mélyen a szemébe nézett.

- Sirius, nagyon sok minden megváltozott – szólt szomorú hangon. – Voldemort hatalomra jutott, és erősebb, mint valaha. A Minisztérium már az utolsókat rúgja, úgyhogy már nem tudnak ilyen apró dolgokkal törődni, mint az, hogy egy kiskorú varázsol. Sőt, mi szeretnénk, ha itthon is varázsolnál, és tanítani is fogunk, hogy meg tudd védeni magad a Halálfalókkal szemben. Molly megígérte, hogy holnapra idehozatja neked a gyerekei régi könyveit, hogy tanulhass belőlük, és én is itt leszek, hogy segítsek neked. Lesz olyan is, hogy nem tudok veled lenni, de akkor itt vannak mások, akikben megbízhatsz, és ők segítenek neked, és megvédenek. Itt van például Tonks – Itt rámosolygott a feleségére.

            Siriust kissé megrémítette a szónoklat, ugyanis, ha már otthon is varázsolhat, az azt jelenti, hogy tényleg nagy gondok vannak. Kicsit közelebb húzódott a férfihoz.

-                          Remus! – kezdte halkan, majd mikor látta, hogy a varázsló bátorítóan mosolyog, folytatta: - Hova kell majd elmenned?

-                          Messzire, de ne félj, hamar visszajövök majd! – nyugtatgatta Holdsáp.

-                          Addig itt leszek neked én! – mosolygott Tonks, aki idő közben melléjük ült. Most finoman megsimogatta Sirius haját, aztán adott neki egy puszit.

-                          Mennünk kéne aludni! Már nagyon késő van – szólt Remus az órájára pillantva.

-                          Aludhatok ma is veletek? – kérdezte kiskutyaszemeket meresztve Tapmancs.

-                          Persze! – nevetett Tonks, aztán felállt. – Aki utoljára ér a mosdóba, az hideg vízzel fürdik!

Sirius nem tudott elaludni, ezért össze-vissza forgolódott az ágyban. Egyre nagyobbnak érzete a gyomrában tátongó űrt.

            Még szenvedett egy kicsit, végül megunta, és óvatosan kimászott az ágyból. Az ajtónál megállt, hogy még egyszer megbizonyosodjon arról, hogy Remus és Tonks még mindig alszanak.

            Ezután lassan kinyitotta az ajtót, és kisurrant a sötét folyosóra. Mezítláb ugyan kissé fázott, de már nem merte megkockáztatni, hogy visszamenjen a szobába egy papucsért. Halkan lépkedett tovább. Néha megállt, hogy hallgatózzon, de a horkoláson, és a ház nyikorgásán kívül semmit sem hallott. 

            Sikeresen eljutott a konyháig, hol azonnal célba is vette a hűtőszekrényt, hogy szendvicset készíthessen magának. A sötétben kicsit nehezen boldogult, de csak meglett a kemény munka eredménye.

            Kis idő múlva már az asztal végében ült, és kényelmesen falatozott. Kinézett az ablakon, és látta, ahogy az utcai lámpa fénye megcsillan az esőcseppeken. Kissé megborzongott, ahogy elképzelte, hogy a hideg csapadék a bőrét éri.

            Ezután visszafordult a szendvicséhez, hogy az utolsó falatokkal is végezzen, de ahogy az asztalra siklott a tekintete, észrevette a Reggeli Próféta egyik számát. Kinyújtotta felé a kezét, de félúton megállt. Fölpattant, és odaszaladt a villanykapcsolóhoz, hogy fölkapcsolja. Utána visszaült, és a kezébe vette az újságot. „ A Minisztérium a bukás szélén áll” olvasta „Veszélyben a Roxfort – Negyed annyi diák sem jár iskolába, mint ahányan tankötelesek…”

            Meghökkenve bámulta az újságot. Nem értette ezt az egészet. Neki ezelőtt senki sem beszélt ilyesmiről. Hiszen nemrég még ő is a Roxfortban volt, és nem volt semmi baj. Ekkor úgy érezte, hideg vizet zúdítanak a nyakába. Hiszen neki most is az iskolában kéne lennie! Ki fogják csapni, ha ennyit hiányzik!

Tekintete végül a dátumra tévedt, és elállt a lélegzete.

-                          Remus! Remus! – kiabált a fiúcska, miközben az újságot lobogtatva szaladt fel a lépcsőn.  Azzal sem törődött, hogy felveri az egész házat.

-                          Ne üvölts! – szólt morcosan a szoba ajtajában álló, kócos, ásítozó Holdsáp.

-                          De ezt nézd meg! – lihegte Sirius, amikor megállt a férfi előtt.

-                          Gyere befelé! – szólt rá Lupin, azzal már indult is vissza, a kisfiú pedig izgatottan követte.

-                          Mi történt? – kérdezte szemét dörzsölgetve Tonks.

-                          Ezt nézzétek meg! – folytatta Sirius, még mindig hangosabban a kelleténél.

Remus elvette tőle az újságot. Szemével átfutotta a lapot, de semmi olyasmit nem látott rajta, ami ennyire felkelthette volna Sirius érdeklődését. Kissé lejjebb eresztette a papírt, és ránézett a kisfiúra, aki tátott szájjal meredt vissza rá.

-                          Mi a gond vele? – kérdezte a férfi türelmetlenül.

-                          Nézd meg a dátumot! – mondta Sirius, kezével az újság felé hadonászva.

Remus ereiben ekkor megfagyott a vér. Hogy ez eddig mért nem jutott eszébe senkinek?! Sirius nem tudja, hogy mi történt, és ő még mindig abban a világban él, amikor ők még csak elsősök voltak. Most ezt hogy magyarázzák ki?

            Egy darabig csak állt és tátogott, majd végül eszébe jutott a legkézenfekvőbb ötlet.

-                          Biztosan csak elnyomtatták az évszámot – hazudta. – Most már nyugodj meg, és gyere aludni!

Sirius összeráncolta a homlokát, aztán kissé oldalra billentette a fejét.

-                          Jó! Lehet, hogy elnyomtatták az évszámot, de nekem attól még a Roxfortban kéne lennem!

Remus idegesen az ajkába harapott. Segélykérően nézett feleségére, aki az ágyban ülve bámult rájuk. Mikor találkozott a tekintete Holdsápéval, szomorúan megcsóválta a fejét.

-                          Gyere, Tapi! – szólt a Lupin, miközben letette az íróasztalra az újságot. Lágyan megfogta a kisfiú karját, és odavezette őt az ágyhoz. Leültette, aztán ő is letelepedett mellé.

-                          Sajnálom, de… nem mehetsz vissza a Roxfortba – folytatta akadozva.

-                          De hát miért nem? – nyafogott a fiúcska. – Mi lesz Jamesszel, meg Remusszal, meg Peterrel?

-                          Őket is biztos hazavitték a szüleik – felelte a férfi. – Veszélyes ott lennetek!

-                          De én vissza akarok menni! – ellenkezett Tapmancs.

-                          De én meg nem engedhetlek vissza! – rázta a fejét Remus.

-                          És miért nem? – durcáskodott a fiú.

-                          Mert nem élném túl, ha valami bajod lenne! Értsd meg, hogy veszélyes! – emelte fel a hangját a varázsló.

Egy darabig némán farkasszemet néztek, aztán Remus furcsa fényt vett észre Sirius nagy, kék szemeiben. Talán félt.

             Ekkor átkarolta a kisfiút, és szorosan magához ölelte. Érezte, hogy remeg, ezért elkezdte simogatni a hátát. Tapmancs válaszképpen belefúrta az arcát a vállába.

-                          Ne félj! – suttogta Holdsáp, hogy megnyugtassa. Biztos volt benne, hogy Sirius nem attól ijedt meg, hogy nem mehet vissza az iskolába. A gyerekek gyakran megérzik, ha valami nincs rendben körülöttük, ráadásul Sirius különösén érzékeny volt bizonyos dolgokra. Ezeket Remus sem tudta pontosan meghatározni, mivel Tapmancsot mindig is lehetetlen volt teljesen kiismerni.

-                          Próbálj meg aludni! – folytatta a férfi kis idő múlva, mikor már Sirius kissé megnyugodott.

A fiúcska bólintott egyet, aztán elengedte Lupint, és már mászott is föl az ágyra, Tonks mellé. A lány megsimogatta az arcát, és miután a kis Tapmancs is lefeküdt, betakargatta.

             Remus egy darabig mosolyogva nézte őket, majd ő is visszabújt a meleg takarók alá.