Piton szorosan Sirius nyomában haladt az alagútban. A magasabb fiú igencsak elgondolkozott azon, hogy ideje lenne kutyává változni, de akkor idő előtt lebuktatta volna magát.

-         Itt vagy még, Black? – halotta a mardekáros suttogását a háta mögül. – Nem látlak! Sötét van!

-         Na, neolcs, Pipogyusz! – válaszolt vigyorogva Tapmancs. - Nem is tudom, mi lett volna velem, ha nem mondod, hogy sötét van!

-         Nagyon viccesnek hiszed magad, igaz?

A fiú csak megvonta a vállát, aztán mászott tovább. Már közel jártak az alagút végéhez, amikor újra meg kellett állniuk.

- Most meg mi van? – hördült fel Piton, miután nekiütközött a másik hátsójának.

- Neked kell most már elől menned! – suttogta Sirius.

- De ha átversz… - morgott a mardekáros.

- Eddig se csináltam semmit! – válaszolt bosszúsan a griffendéles. – De nyugodtan visszafordulhatsz, ha berezeltél!

- Nem rezeltem be! – ellenkezett Piton. – Csak nem tudom, hogyan kerüljek eléd!

- Ez egyszerű! Lefekszem, te meg átmászol rajtam!- vigyorgott Tapmancs, aztán lehasalt.

Piton morgott valamit a bajsza alatt, aztán kitapogatta a másik fiút, és miután biztos helyet talált rajta, rátámaszkodott.

-         Hé, Pipogyusz! – sziszegte a Tekergő. – Ne tapizd a seggem!

Piton ijedten kapott levegőhöz, és gyorsan elvette onnan a kezét, aminek következtében majdnem orra esett. Kicsit előrébb keresett támaszt, és innentől könnyen ment a dolog. Mikor végre átmászott rajta – valószínűleg nem is véletlenül -, egy kevés port rúgott Sirius arcába.

-         Hé! – méltatlankodott a kék szemű.

-         Bocs, Siri! – hadarta nyájas hangon Piton. Sirius biztosra vette, hogy a fiú nagyban vigyorog.

-         Ne hívj Sirinek! – vicsorgott, majd gúnyosan hozzátette: - Pipogyusz… INDULJ MÁR!

Azzal a két fiú újból elindult ezúttal Piton vezetésével, aki rendszeresen neki ment az alagút oldalának.

            Halvány fény jelent meg a fiúk előtt, amiből Tapmancs rájött, hogy ideje lenne átváltozni kutyává. Szinte pontosan abban, a pillanatban, mikor ezt megtette, Piton megállt, és kérdőn hátrafordult. Már olyan erős volt a fény, hogy Sirius láthatta a körvonalait. A mardekáros ijedten összerándult, amikor meghallotta Black morgását. Ezután még gyorsabban kezdett mászni a fény felé. Sirius vicsorgással, és hangos morgással sürgette Pipogyuszt, aki végre elérte a kijáratot. Fölállt, és leporolta magát.

-         Sirius, hol vagy? – suttogta remegő hangon. Tapmancsnak természetesen feltűnt, hogy

a fiú a keresztnevén szólítja, ami eddig még sohasem fordult elő. Ebből az apróságból azonnal kitalálhatta, hogy áldozatán kezd eluralkodni a pánik.  Ő is kimászott. Piton arca abban a pillanatban szürkévé változott, amikor meglátta a hatalmas lompos fekete kutyát. Óvatosan elkezdett hátrálni a lépcső felé, az állat pedig morogva követte.

Ekkor a háta mögül is morgás hallatszott. Lassan odafordította a fejét, és mikor meglátta a veszettül vicsorgó vérfarkast, ijedten fölnyüszített. Ezután egy hatalmas szarvas ügetett le a lépcsőn. Amikor meglátta a remegő lábú Pitont, mérgesen felhorkant. Tekintete tovább siklott, és a fekete kutyán állapodott meg. Újabb dühös horkantás következett, miközben megrázta a fejét. Hatalmas agancsai nekiütődtek a falnak.

- Si-Si-Sirius! – dadogta a csapdába esett fiú, majd miután rájött, hogy a Tekergő nem fog előjönni az alagútból, eszelős nevetésben tört ki. – Hát ez volt a terved, mi? Az, hogy megöless egy vérfarkassal! BLACK, TE SZEMÉT ÁLLAT!

A következő pillanatban a vérfarkas nekirugaszkodott, és már ugrott is volna a fiúra, de a

szarvas eléállt, így őt érte a támadás. Mind a két állat a földön kötött ki. A kutya is támadásba lendült. Egy hatalmas ugrással a vérfarkasnál termett, és mielőtt még amaz fölállhatott volna, belemart a nyakába és a földhöz szorította.

            Piton még mindig nem tudott megmozdulni. Tátott szájjal bámulta, a farkas és a kutya harcát. Észre sem vette, amikor a szarvas visszaváltozott James Potterré.

            Sirius egyre nehezebben tudta visszafogni Lupint, ezért Ágas megragadta Pipogyusz karját, és elkezdte őt az alagút felé terelni.

-         Tűnj el innen, de gyorsan! – kiabálta.

Szívszorító nyüszítés hallatszott, amikor a farkas felülkerekedett Siriuson. Ott tépte őt, ahol érte. Nem kellett hozzá sok, hogy átharapja a torkát. James még taszított egyet Pitonon, aztán szarvas képében a kutya segítségére siettet. Épp jókor, mert Lupin már a végső csapásra készült. Ágas egy hirtelen mozdulattal ellökte őt Siriustól, aki ezek után nyüszítve próbált távolabb kerülni a barátaitól. Ezután remegve felállt és elindult Piton felé, aki időközben láthatólag észbe kapott, és amilyen gyorsan csak tudott, mászott az alagútban a biztonság felé. Tapmancs még vetett egy pillantást a Remusszal küzdő Jamesre, aztán elindult a mardakáros után a sötétségbe. Érezte a fájdalmat, de túlságosan izgatott volt ahhoz, hogy foglalkozzon is vele.

Hamar utolérte Pitont. Hallotta a fiú szaggatott lélegzését, ahogy a pánikkal küszködve igyekszik megtalálni a kiutat. Óráknak tűnő percekig haladtak így, míg végül kijutottak a parkba, ahol a fúriafűz képében újabb veszélyeknek néztek volna elébe, ha Sirius az utolsó pillanatban meg nem böki azt a görcsöt. Az egyik faág épp lecsapni készült a félelemtől elkábult Pipogyuszra, de a mozdulat félúton abbamaradt.

Nem kellett sok idő hozzá, hogy a mardekáros föleszméljen a kábulatból, ugyanis morgás hangja szűrődött ki az alagútból. Egy szempillantás alatt felpattant, és már rohant is a kastély felé. Sirius sem tétovázott, mert ugyanabban a pillanatban eléugrott, és visszaváltozott emberré. Felszisszent a fájdalomtól, ami most többszörös erővel hatott rá. Látta, ahogy Piton szemei elkerekednek.

- Ti-ti mind animágusok vagytok? – kérdezte Perselus a szokásosnál is vékonyabb hangon.  

- Igen, de most el kell innen húznunk! – hadarta Tapmancs, és érezte, hogy megremeg.

Újabb morgás szűrődött ki a sötétségből, és a két fiú egyszerre indult el. Sajnos mind a ketten másik irányba.

-         Ne arra menj, te ütődött! – kiálltott a griffendéles, amikor meglátta, hogy a másik fiú a kastély felé veszi az irányt. – Föl kell másznunk egy fára!

A zsíros hajú fiút láthatólag nem érdekelte, mit mond a Tekergő. Megállás nélkül szaladt tovább. Tapmancs utána loholt, és elkapta a karját. A fiú eszeveszett kapálózásba kezdett, és minden erejével azon volt, hogy kitépje magát Black kezéből.

- Eressz el! – sziszegte, és egy hatalmasatt taszított a másik fiún, aki szerencsére jóval erősebb volt nála, így nem engedte őt el.

Ismét morgást hallottak, de ezúttal jóval közelebbről. Mindketten odakapták a fejüket, és meglátták a sárgán villogó szemű vérfarkast, aki pár lépésre tőlük állt támadásra készen. Sirius még erősebben megszorította Piton kezét, és amilyen gyorsan csak tudta, elkezdte őt vonszolni a legközelebbi fa felé. De ekkor Lupin is elrugaszkodott, és már ugrott is volna a fiúknak, de James most is időben érkezett, és oldalról nekiment. Miközben a farkas próbált föltápászkodni a földről, Ágas morgott valamit a fiúk után, akik így nem érthették a szavát.

            Sirius érezte, hogy a lábai egyre gyengébbek, és egyre nehezebben bírják el súlyát, de mégis szaladt, és Pitont maga után húzta. Már kezdtek elhalni mögöttük a két állat által keltett zajok, de ők még mindig csak futottak a fák felé.

            Miután végre elérték a biztonságot jelentő növényeket, Tapmancs maga előtt tolta Pipogyuszt, akinek láthatólag semmi tapasztalata nem volt a fára mászás terén. Végül Black segítségével, igaz, kínkeservesen, de sikerült felmásznia olyan magasságba, hogy Holdsáp ne érhesse el.

            Ahogy Sirius is kényelmesen elhelyezkedett Piton mellet, újból erősebben hatott rá a fájdalom. Jobban szemügyre vette magát. Kissé megijedt, mert szinte az egész teste karmolásokkal, harapásnyomokkal és horzsolásokkal volt tele. Ruhái cafatokba lógtak róla. A mardekáros valamivel különbül nézett ki, mint ő, de róla sem lehetett elmondani, hogy sérülések nélkül megúszta volna a kalandot. A fiú üveges szemekkel bámulta maga előtt a földet.

            Tapmancs meg akarta őt szólítani, de egy árva hang sem jött ki a torkán. Néhány percnyi hallgatás után patadobogás ütötte meg a fülüket. Mind a ketten odanéztek, amerről a hang jött. Ágas közeledett feléjük, mégpedig igencsak sietve. A következő pillanatban az is kiderült, hogy miért. Nem mintha fogalmuk sem lett volna róla, de azért megijedtek, amikor meglátták a szarvast üldöző vérfarkast.

            Ahogy James elérte a fát, visszaváltozott, és villámgyorsan fölmászott rá. Amikor a szemüveges fiú elhelyezkedett egy vastag ágon, egy hatalmas koppanás jelezte, hogy Holdsáp ideért. Morogva és vicsorogva igyekezett feljutni a fára, de nem tudott elég magasra ugrani ahhoz, hogy megkapaszkodhasson. Miután rájött, hogy ennek semmi értelme, elkezdett körözni a fa körül, szemét végig a fiúkon tartva.

            Kis idő elteltével egy újabb ember jelent meg a fai biztonságot nyújtó ágai között. Peter Pettigrew patkány képében észrevétlenül felosont a másik két Tekergő és Piton mellé.

Egyik fiú sem szólt semmit. Mindannyian némán figyelték, ahogy Remus rója a köröket, miközben azt várták, hogy a nap első sugarai visszaváltoztassák a szörnyeteget a barátjukká. Sirius lelkét pedig egyre jobban szaggatta a bűntudat.