Végre elérkezett a várva várt nap. Sirius már szinte teljesen megfeledkezett a tegnapi verekedésről, és most vidáman szaladt le a Nagyterembe, hogy barátaival megreggelizhessen. Furcsállotta, hogy néhányan utána fordultak, de egy vállrándítással elintézte a dolgokat.

-         Sziasztok! – köszönt vidáman, miközben lehuppant Remus mellé.

-         Nocsak! Ilyen korán ébren vagy? – kérdezte mosolyogva a barna hajú.

-         Aha! – válaszolt Sirius, azzal maga elé húzott egy tányért, és megpakolta pirítóssal.

-         Mért bámul mindenki minket? – suttogta Ágas.

-         Ha? – kérdezett vissza tele szájjal Tapmancs, majd ő is körbenézett. Észrevette, hogy mindenki gyorsan visszafordul az asztalához, és folytatja a kajálást, kivéve a mardekárosok, akik gúnyosan vigyorogtak a fiúkra.

-         Tudod, tegnap volt egy kis összezörrenésünk Regulusszal – Kezdett bele Holdsáp. –De mondhatjuk úgy is, hogy Sirius enyhén szólva a földbe döngölte.

-         Ez nem is rossz! – nevetett Peter. – Szerintem igazán megérdemelte!

-         Annyira azért nem jó! – szólt Remus, miközben a tányérja szélét piszkálgatta. – Tudod, most elég kellemetlen helyzetben vagyunk…

-         Lebuzizott minket az a kis féreg! – vágott közbe Tapmancs, ezúttal lenyelte a falatot, mielőtt megszólalt volna.

-         Sirius, ezt már tegnap megbeszéltük! – fordult oda Lupin.

-         Jaj, Holdsáp, ne legyél már ilyen! – legyintett James. – Megérdemelte. Ezt te sem tagadhatod!

-         Nem azt mondom, hogy nem érdemelte meg! – folytatta a barna hajú, aztán Sirius megint közbe vágott.

-         Most az egész iskola azt hiszi, hogy buzik vagyunk!

Ágas és Féregfark egyszerre tátották el a szájukat.

-         Mi… Mi van? – dadogta a szemüveges. – Azért hisznek titeket buzinak, mert Regulus azt mondta?

Holdsáp már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de Sirius megint gyorsabb volt.

-         Nem! Nem azért! – rázta a fejét szomorúan a fiú. – Azért, mert fölcukkoltam magam, és nekimentem, amikor mondta.

-         Ez akkor is hülyeség! – horkantott James. – Ki az a hülye, aki elhiszi rólatok?

-         Kábé mindenki! – morogta Remus.

-         De hát… Pont Siriusról? – értetlenkedett tovább Ágas, aztán ránézett a barna hajúra és hozzátette. – Bocs, nem úgy értettem, hogy belőled kinéznek, de…

-         Tudom, tudom! – intette le Lupin.

-         Sirius minden héten új csajjal van, és hát… - folytatta kezeit tördelve James, majd kérdő tekintettel rámeredt Blackre. – Idén még egy barátnőd sem volt!

-         Tudom! – vonta meg a vállát a fiú. – Kezdett már nagyon elegem lenni abból a sok üresfejű libából, akik csak azért akarnak velem járni, mert az a menő.

-         Régen ez sosem zavart! – jegyezte meg kissé rosszállóan Lupin.

-         Hát most zavar! – vigyorgott Tapmancs. – Legalább most látod, hogy fejlődöm!

-         Fejlődsz, mi? – kérdezett vissza a barna hajú. – Vagy inkább az miatt nem csajoztál?

Sirius először kérdőn összevonta a szemöldökét, de utána hamar rájött, hogy mire is célzott Remus.

-         Talán amiatt is! – válaszolt lassan. – De azért a hülye tyúkok is közrejátszottak!

-         Ti most miről beszéltek? – rázta a fejét Ágas. – Mi az az az?

-         Nem kéne lassan indulnunk? – kérdezte Féregfark.

Holdsáp rápillantott az órájára aztán felpattant.

-         Dehogyisnem! – kiáltotta. – Mindjárt elkésünk! Gyertek!

-         De én még éhes vagyok! – méltatlankodott Sirius. Titokban hálás volt a kövérkés fiúnak, azért, hogy megmentette a hosszan tartó magyarázkodástól.

-         Majd eszel délután! – torkolta le a barna hajú, aztán már szaladt is fölfelé, nyomában Féregfarkkal és Ágassal!

-         Várjatok meg! – kiáltott utánuk Tapmancs, aztán ő is elindult.

A nap, mint ilyenkor mindig, nagyon unalmasan és lassan telt. Sirius számára különösen. Alig várta, hogy végre megleckéztethesse Pitont. Ötpercenként kérdezgette, hogy mennyi az idő, amit Remus hamar megunt, így délután már nem volt hajlandó válaszolni az effajta kérdésekre.

Este kissé hűvös volt, ezért magukra kaptak egy-egy vastag pulóvert. Sirius kotorászott a szekrényben, de mindig átsiklottak az ujjai a pulóverek fölött.

-         Kész vagy már? – türelmetlenkedett Féregfark.

-         Nem randid lesz! – nevetett Ágas. – Akármelyikben jöhetsz!

-         Mindjárt megyek! – morgott Sirius, miközben egyre lejjebb haladt a polcokon.

-         De siess! – sürgette Holdsáp. – Nincs már sok időnk!

-         Menjetek csak! Majd én megyek utánatok! – hadarta a fekete hajú.

-         Rendben van, de akkor siess! – válaszolta James, azzal a három fiú el is sietett.

Sirius abbahagyta a kotorászást, és egy elégedett vigyor kíséretében hátrafordult. Már csak várni kell pár percet, aztán el is indulhat megkeresni Pipogyuszt. Az a fontos, hogy csak akkor találkozzanak, amikor már Remus átváltozott. Milyen nagy szerencse, hogy a fiú nem tudja befolyásolni, hogy ez mikor következzen be! Nem merte elmondani, hogy mit tervezett, mert volt egy olyan érzése, hogy Holdsáp nem nagyon díjazná. „Majd meglátja, mekkora buli lesz!” kuncogott magában.

Odaszaladt az ablakhoz, és figyelte a fűzfát. Mivel Jameséken rajta volt a köpeny, így őket nem láthatta. Nem kellett túl sokáig várnia, hogy a fa mozdulatlanná dermedjen. Amikor ez bekövetkezett, Sirius villámgyorsan megfordult, és kiszaladt a szobából. Nem volt nála a Térkép, ezért nagyon óvatosnak kellett lennie. Lábujjhegyen osont végig a sötét folyosókon, egészen Hisztis Myrtle vécéjéig.

-         Cső, Pipogyusz! – köszönt rá a vécé mellett ácsorgó mardekáros fiúra.

-         Megmondtam, hogy ne hívj így! – mordult fel Piton köszönés helyett.

Tapmancs válaszképpen megvonta a vállát. Elvigyorodott, aztán zsebre dugta a kezét.

-         Indulhatunk? – kérdezte még mindig vigyorogva.

-         Ne merészelj átverni! – sziszegte az alacsonyabb fiú.

-         Dehogyis! – válaszolt Sirius. – Hogy feltételezhetsz ilyet rólam?

Piton végigmérte az előtte álló griffendélest. Felvonta a szemöldökét, majd sóhajtott.

-         Na jó, induljunk! – szólt.

-         Rendben! – rikkantotta Tapmancs, aztán már el is indult lefelé.

Néha hátratekintett, hogy lássa, Piton követi-e. Sokszor meg kellett állniuk, hogy biztosak legyenek benne, hogy tiszta a levegő. Egész úton némán mentek egymás mögött. Mikor kiértek, Sirius törte meg a csendet.  

-         És hogy vagy mostanában, Pipogyusz? – kérdezte.

-         Black! Nem vagyok Pipogyusz! – válaszolt higgadtan a mardekáros. – De ha már így kérdezted, egész jól! Főleg azok után, hogy olyan szépen elbántál az öcséddel!

-         Azt hittem, hogy nagy spanok vagytok! – vonta fel kérdőn a szemöldökét a másik fiú.

-         Annyira azért nem! – morogta Piton, aztán karba tette a kezét, ezzel jelezve, hogy nem kíván tovább foglalkozni ezzel a témával.

Tapmancs megvonta a vállát, aztán elindult a fúriafűz irányába. Piton kissé lemaradva követte.

-         Hova megyünk? – kérdezte a mardekáros követelőzően, amikor odaértek a fához. – Ha át mersz verni…

-         De nem foglak! Én is megyek! – szakította félbe Black., azzal felkapott egy botot és megérintette a fán azt a bizonyos görcsöt. – Na, jössz, vagy inkább itt maradsz?

Piton nem szólt semmit, csak követte a vigyorgó griffendélest az alagútba.