Másnap reggel Tapmancs enyhe fejfájással ébredt. Nem zavartatta magát, hiszen egy ilyen kis semmiség miatt a nagy Sirius Black ne fog lemenni a gyengélkedőre, hogy aztán lányok tucatjai zarándokoljanak el a betegágyához. Különben sem fájt annyira, hogy emiatt ne tudjon tanulni és ökörködni a barátaival. 

Az első órák zavartalanul teltek, de a fájdalom erősödött. Sirius megpróbált nem foglalkozni vele, de ez egyre nehezebb feladatnak bizonyult.

 Átváltozástanon helyet kellett cserélnie Peterrel, mivel McGalagony megunta, hogy Jamesszel egész órán szórakoztatják egymást.

-         Cső, Holdsáp! – mondta vidám hangon Tapmancs. – Jöttem ide hozzád!

-         Nagyon örülök! – mormolta a fiú, aztán újból belemélyedt a jegyzetelésbe.

-         Szerinted kimenjünk a tóhoz délután? – kérdezte vidám hangon a fekete hajú.

-         Majd szünetben megbeszéljük! Jó? – válaszolt türelmetlenül Remus.

-         Hülye stréber! – súgta Sirius, miközben oldalba bökte a másik fiút.

-         Lusta disznó! – válaszolt amaz, és rátaposott padtársa lábára.

-         Ha harc, hát legyen harc! – folytatta Tapmancs. – Buzgómócsing!

-         Dilis!

-         Húha, most aztán vérig sértettél!

-         Black! – szólt oda McGalagony. – Legyen szíves ideülni, Evans kisasszony mellé! És ha ezek után sem bír magával, akkor nem elültetni fogom, hanem kiküldeni!

-         Elnézést, tanárnő! – válaszolt Tapmancs, miközben megfogta a cuccait, és előre ült Lily mellé.

-         Lújzika, ne rosszalkodj, mert kikapsz! – kuncogott a lány, amikor Sirius lehuppant mellé.

-         Én rosszalkodok? – vigyorgott a fiú. – Dehogy is!

A tanárnő köhintése jelezte, hogy nem lesz több figyelmeztetés, ezért Sirius elhallgatott, és úgy tett, mintha figyelne. Igaza van Holdsápnak. Nem jó buli az, ha minden óráról rendszeresen kiküldik. Nem csak azért, mert lemarad a tananyaggal, hanem azért is, mert egyedül álldogálni a folyosón kezdett kicsit unalmas lenni.

            Tapmancs már vagy tíz perce ült anélkül, hogy megszólalt volna, amikor hirtelen erősödni kezdett a fejfájása. Összeszorította a fogait, fölkönyökölt az asztalra, és a kezével támasztotta a fejét. „Nem fáj! Nem fáj! Nem fáj!” szuggerálta magát, de ez nem segített. A fájdalom csak erősödött és erősödött. Sirius kinyitotta a szemét, és legszívesebben ordított volna, de csak halk nyöszörgést sikerült kipréselnie magából. Egy koponya állt a tanári asztalon. Szemüregeiből kis patakokban folyt a vér, és a koponyáról cafatokban lógott az oszló hús. Úgy látszott, hogy a fiún kívül senki sem vesz tudomást róla, hogy ez a rettenet fogaival az asztalba kapaszkodva araszol előre.

-         Jól vagy? – hallatszott valahonnan a távolból Lily hangja.

Sirius nem tudta levenni a szemét a koponyáról, és válaszolni sem tudott. Látta, amint a fejre visszanőtt a hús és a bőr. Az egész olyan volt, mintha visszafele vetítették volna a lebomlását.

-         Black, minden rendben? – kérdezte a tanárnő, de szavait elnyelte a mindent betöltő, hátborzongató kisbabanevetés. Újabb fájdalomgörcs. Tapmancs megvonaglott, aztán szemei előtt rémképek villóztak tele véres gyermekhullákkal, és más oszló tetemekkel. Látta amint valami megmozdul közöttük, de nem tudta, mi az. A valami hihetetlen sebességgel indult meg a fiú irányába, aki csak állt, és nem bírt mozdulni.

-         NEEE! – kiáltotta.

 Megpróbálta felemelni a kezét, de valami visszafogta, minthogyha meg lenne kötözve. Lassan kinyitotta a szemét. Erőlködnie kellett, mert a szemhéja nem akart neki engedelmeskedni. Nagyon homályosan látott, de azt meg tudta állapítani, hogy a gyengélkedőn van. Érezte, hogy egy kéz finoman végigsimít a karján.

-         Nemsokára jobban leszel – szólt egy ismerős hang. – Ne félj! Csak a nyugtatóbűbáj miatt vagy ilyen kába. Hamarosan el fog múlni!

-         Mi történt? – kérdezte Tapmancs akadozva, miközben megpróbálta arcát a hang forrása felé fordítani, de ez sokkal nehezebb volt, mint amilyennek gondolta. Nehezen mozgott a szája, és kételkedett benne, hogy akármit is meg lehet belőle érteni.

-         Félelmetes volt! – jött a felelet. – Azt hittük, hogy megőrültél… Először csak ültél a padban és nyöszörögtél… Aztán fölugrottál, és üvöltöztél… Nem értettük mit mondasz… Le kellett, hogy fogjanak, aztán elkábítottak és idehoztak. James, Peter és Lily is itt voltak, de nekik vissza kellett menniük órákra. McGalagony megengedte, hogy itt maradjak veled. Sőt, mondhatjuk úgy is, hogy vigyáznom kell rád.

Sirius próbált visszaemlékezni, de ilyen állapotban nehezen tudta megkülönböztetni a valóságot az álomtól. Újból elernyedt, és a mennyezetet bámulta. Nem tudott visszaaludni, mert egyáltalán nem volt álmos. Hallotta, hogy Remus beszél hozzá, de nem értette minden szavát. Nem is figyelt oda. Sokkal érdekesebb volt a plafon.

Már nem is tudta, hogy mióta fekszik ott. Jó érzés volt semmire sem gondolni. Egyszer csak furcsa fájdalmat érzett a csuklójában. Nagy nehezen elfordítatta a fejét, és meglátta, mitől. A keze ki volt kötözve az ágyhoz, és a köteléke véresre horzsolta a csuklóját.

-         HÉ! – kiáltotta mérgesen, aztán megrántotta a kezét, aminek következtében újabb fájdalom hasított belé. – Mért vagyok idekötözve?!

-         Maradj nyugton, Sirius! – intette le Holdsáp.

-         De… - kezdte volna Black, ám barátja félbeszakította.

-         Azért kellett kikötözni, nehogy kárt tegyél magadban! – hadarta a barna hajú.

-         Mi van?! – háborgott tovább Tapmancs.

Remus megfogta a másik fiú arcát, aztán egy gyengéd, de mégis határozott mozdulattal maga felé fordította.

-         Idefigyelj! – kezdte szigorú hanggal. – Ha nem mondod el, hogy mi a baj, akkor senki nem fog tudni segíteni rajtad!

Mikor látta, hogy Sirius ennek hatására sem hajlandó felelni, kissé szelídebben hozzátette:

-         Most csak ketten vagyunk itt. Ha a csókot nem árultam el senkinek, ezt sem fogom!

Sirius nem felelt. Elnézett Remus mellett, és nem volt hajlandó a fiúra figyelni. Várta, hogy Holdsáp mikor fogja megunni a faggatózást.  Már percek óta meg sem mozdultak. Sirius csak bámult ki a fejéből, Lupin pedig mélyen a szemébe nézett, és várta, hogy barátja végre felvegye vele a szemkontaktust. A fekete hajú fiú egy idő után kezdte kényelmetlenül érezni magát, és ránézett a másik Tekergőre.

-         Nincs semmi baj, csak… – kezdte lassan, de elakadt. Remus levette róla a szemét, és elkezdte kicsomózni a rongyokat, amikkel barátja ki volt kötözve.

Tapmancs értetlenül nézte, ahogy Holdsáp ügyködik a csomókkal, vigyázva, nehogy fájdalmat okozzon neki.

- Köszi! – mondta halkan, miközben felült, és kisebesedett kezeit dörzsölgette.

Holdsáp még mindig nem szólalt meg, csak bámulta őt. Sirius egyre kényelmetlenebbül érezte magát, ezért kezdett el beszélni.

-         Holdsáp! – szólt lassan a fekete hajú. – Olyan furcsa dolgokat látok, amiket nem kéne! És folyton rémálmaim vannak! Én félek!

El sem hitte, hogy valaha kiejt a száján ehhez hasonlót. A nagy Sirius Black sohasem fél! Ő mindennek csak a jó oldalával foglalkozik. Neki sosincs semmi gondja azon kívül, hogy unatkozik. Nem ismer sem fájdalmat, sem félelmet, sem bánatot. Legalábbis ezt a látszatot keltette mindenkiben már elsős kora óta.  Otthon már megtanulta, hogyan kell sebezhetetlennek mutatnia magát, ahhoz, hogy ne merjen senki belékötni, és hogy mindenki tisztelje. De ő is ember volt, és ugyanúgy érzett dolgokat akkor is, ha nem mutatta ki őket. 

-         De mitől, Sirius? – kérdezte a másik, miközben kissé közelebb húzódott hozzá. – Mitől félsz? Lehet, hogy csak fáradt vagy, vagy túl sokat eszel össze-vissza! Attól is lehet, hogy rosszakat álmodsz.

-         Félek, hogy… megbolondulok.

-         Dehogy bolondulsz meg! – ölelte meg Holdsáp, mikor látta barátja szemében a félelmet, majd mosolyogva hozzátette. – Ennél már nem lehetsz őrültebb!

-         De nem csak rosszakat álmodok! – nyavalygott Tapmancs.

-         Biztos csak képzelődsz! – nyugtatgatta Remus, barátja hátát simogatva.

-         Nem képzelődök, Holdsáp! – erősködött tovább Sirius. – Mért nem hiszel nekem?

-         Hiszek neked! De biztos vagyok abban, hogy nem őrültél meg! Kell, hogy legyen rá magyarázat, és meg is fogjuk találni!

Sirius nem tudott válaszolni. Hálás volt a fiúnak, amiért vigasztalja, és nem tartja őrültnek. De tudta, hogy nem hisz neki, és ezért haragudott is rá. Rátette az állát barátja vállára, becsukta a szemét, és hagyta, hogy eltöltse a nyugalom és a biztonságérzet.

-         Hát nem édesek? – hallatszott egy gúnyos hang az ajtó felől.

Siriusnak felpattantak a szemei, és meglátta, amint Bellatrix és egy másik mardekáros lány az ajtóban állva, gúnyosan mosolyognak a két fiúra. Remus elengedte Siriust, és ő is hárta fordult.

-         Milyen aranyosan ölelgetik egymást a pici babák! – gügyögött a Bella.

-         Húzzatok el innen! – sziszegte Tapmancs ökölbe szorult kézzel.

-         Mérges a kis csöppség? – folytatta a lány ajkával csücsörítve. – Nem is csoda, azok után, hogy az egész iskolát végig dühöngte!

 Sirius már ugrott volna föl az ágyból, de Holdsáp belékapaszkodott és visszatartotta.

- Sirius, maradj nyugton, kérlek! – nyögte a barna hajú fiú

-         Mi van, Black? Nem enged a barátnőd? - vihogott a másik lány Remusra mutogatva.

-         HÚZZATOK KIFELÉ! – kiabált Tapmancs. Érezte, hogy teljesen elsápadt az indulattól. Próbálta lerángatni magáról Lupin kezeit, de már nem tudta. Furcsa zsibbadtságot érzett, és újból elhomályosult a látása.

-         Na jó! Szerelmeskedjetek csak tovább, babucik! Mi nem is zavarunk! – vigyorgott Bellatrix, aztán vihogós barátnőjével kisietett a gyengélkedőről.

Sirius még látta, amikor becsukódik az ajtó, és érezte, ahogy Holdsáp óvatosan visszafekteti az ágyba, aztán a nyugtatóbűbáj – amit Remus küldött rá - hatására elaludt.