1989. november 9. nem csak a németek számára volt sorsdöntő, amikor leomlott a Berlini fal, hanem a térképészek nemzetközi szervezete számára is nagy nap volt.  Azoknak a németeknek, akik nyugatról utaztak keletre, sokszor azzal kellett szembesülniük, hogy térképeik pontatlanok, vagy egyszerűen hibásak.  Ezek a dolgok nem véletlenül voltak így. A keletnémet térképészek dolga az volt, hogy szándékosan rosszul készítsék el a térképeket, hogy az ország lakosait, és a látogatókat félrevezessék. A nyugatnémet határra vezető utakat csak pontatlanul jelölték, hogy megnehezítsék az odautazást. A tankönyvekben Nyugat-Berlin helyén egy nagy fehér folt volt. A csalás oka az volt, hogy a térképészek azt a megbizatást kapták az államtól, hogy álcázzák a katonai objektumokat, és megtévesszék a kémeket, és katonai gyakorlóterepeket tüntessék el a térképekről.

A térképek hamisítása egyidős az emberiség történelmével. Már az ősi népek is próbálkoztak térképek rajzolásával. Ezeknek az embereknek nem az idő, hanem a tér ábrázolása volt a probléma. Az időt az égitestek mozgásával határozták meg, de mivel az emberi szem csak a horizontig lát el, ezért azon túl minden ismeretlen. A vadászó népeknek néha több száz kilométert is meg kellett tenniük.

A szigetugrók pálmalevelek bordázatából és rostjaiból kialakított navigációs eszközt használtak a tájékozódáshoz.  Ennek a szerkezetnek a segítségével hihetetlen felfedező utakat tettek meg Tahititől a Hawaii-szigetekig. Ez a természetközelség jellemző az ausztráliai őslakókra is. Egy álomösvénynek nevezett tradíció és képzelet által behatározható ösvényrendszer van a segítségükre. Térképként értelmezhető sziklafestményeket készítettek.

Az észak-kanadai és kelet-szibériai inuitok kultúrája sokkal célirányosabb, mint az ausztráliai őslakosoké.

1926-ban F.W. Beechey kapitány a Kotzebue-szorosnál történő első kapcsolat felvétel után számolt be az inuitokrók. Az inuitok pontos domborzati térképet készítettek a homokos tengerparton. A dombokat és sziklákat homok-, és kőhalmokkal ábrázolták. Bottal húzták meg a tengerpart vonalát, és a kajakkal egy nap alatt megtehető távolságokat berajzolták rajta.

Az első megmaradt világtérképet kőbe vésték. Ez egy kis babiloni tábla a Kr.e. 6. századból. Ez a egy korong alakú kőtábla volt, amelyen úszó szigetekként ábrázolták a földet, körülötte pedig az óceánt. Ennek középpontjában Babilon állt.

A reneszánsz korban kezdtek el lehetőleg pontos térképeket készíteni.  Duisburgban a 16. században Gerhard Kremer (Mercator) találta ki, hogyan lehetne sík felületen ábrázolni  a Föld természetes görbületét. 1569-ben jött rá a megoldásra, amit a mai napig használunk.