Nürnberg főterén 1828. május 26-án egy 17 éves zavarodott fiút találtak. Két levél volt nála, amelyeket 16 év különbséggel írtak. Az egyik levélben ez állt: Szegény lány vagyok, nem tudok gondoskodni róla. A másikat egy munkás írta, aki befogadta Kaspart. Az volt a furcsa, hogy a két kézírás különösen hasonlított egymásra. A fiú a nevén (Kaspar Hauser) kínűl csak annyit mondott Weiß nicht (nem tudom). A fiú egyáltalán nem ismerte a hétköznapi tárgyakat, és még a főt ételt sem. Egy tudós (Georg Friedlich Daumer) vette magához, és megtanította írni-olvasni. Kaspar történeteket mesélt arról, hogy egész eddigi életét egy sötét veremben töltötte, és csak kenyeret és vizet kapott. A kávé, a sör, és a hús szagától beteg lett, és ha a szobában állt egy pohár bor, ő berugott tőle. Tapintással meg tudta mondani, hogy melyik a mágnes déli, és melyik az északi sarka. Tudott olvasni a sötétben.
A fiú hamarosan nagy látványosság lett, és sokak szerint törvénytelen gyerek a német uralkodóházból.
1829-ben vérző fejjel találtak rá egy pincében, de nem tudták ki volt a támadó.
1833. december 14-én újból megtámadták. A kés a tüdejét és a máját érintette, ezért három nap múlva meghalt. Ezek voltak utolsó szavai: Nem én tettem. A támadás színhelye egy behavazott park volt, és csak Kaspar nyomai látszottak a hóban.