-         Mi történt magával, Black? – kérdezte McGalagony, amikor meglátta Sirius arcán a karmolásokat.

-         Semmi, csak tegnap megcsúsztam a jégen, és beestem az egyik bokorba – hazudta Sirius nem túl hitelesen, mert a tanárnő rosszállóan megcsóválta a fejét.

Ahogy leültek a padba, Tapmancsot abban a pillanatban elnyomta az álom. Óra végéig fel sem ébresztették. Valószínűleg a tanárnő örült is, hogy nem kell fegyelmeznie, és pontot levonnia. A többi óra is hasonlóképpen telt el. A fiúk aludtak, de ezt nem nézte minden tanár jó szemmel. Bájitaltanon például, folyamatosan fölébresztették őket, de Sirius számára ezek az éber állapotban eltöltött öt percek nem voltak valami emlékezetesek. És kellemesek se.

Este a Tekergők a klubhelyiségben ültek egy asztalnál. Remus visszatért a gyengélkedőről. Lehuppant Sirius mellé, és azon nyomban nekiállt a házifeladatok megírásának.

-         Te beteg vagy! – fintorgott Tapmancs, amikor Holdsáp előkapta a mugliismeret dolgozatát, ami már így is három tekercses volt, holott elég lett volna egy is, ráadásul még volt egy hetük befejezni.

-         Te is elkezdhetnéd megírni! – morgott a fiú.

-         Még mit nem? – kiáltott föl a fekete hajú. - Majd szépen lemásolom rólad, ha már úgyis ilyen buzgómócsing vagy!

-         És ha nem adom oda? – kérdezte pimaszul Remus.

-         Akkor majd elveszem! – vigyorgott Tapmancs.

-         Na azt megnézem!

-         Megmutassam?

-         Nem kell!

Sirius egy darabig hátradőlve figyelte, ahogy Holdsáp jegyzetel, majd fölpattant a székből.

-         Csórók valami kaját a konyháról – mondta, miközben nyújtózott.

-         De hát most vacsoráztunk! – fordult oda Lupin.

-         El fogsz hízni! – nevetett James, aki ebben a pillanatban ért oda. A dühös Lily szinte lyukakat égetett a hátába a tekintetével.

Sirius megvonta a vállát, aztán elindulta a portrélyuk felé, de félúton visszafordult.

-         Nektek ne hozzak valamit? – kérdezte.

-         Ne – válaszolták egyszerre a többiek.

-         Jól van! Akkor majd jövök! – vigyorgott Tapmancs, aztán kiment a folyosóra.

Halkan lépkedett, nehogy Frics, vagy az a ronda vén macska megtalálja. Szerencséje volt, mert mindig sikerült időben elbújnia. Nem volt nála a Térkép, de Frics csoszogását már mérföldekről meghallhatta, akinek jobb a füle. A gondot inkább a macskája jelentette, mert minden figyelmeztető jel nélkül bukkant fel. A fiúnak szerencséje volt, mert egyszer sem találkozott a rettegett cicussal.

Sirius húsz perc után vidáman sietett vissza a Toronyba, karján a zsákmánnyal. Már a lépcsőn osont fölfelé, amikor furcsa hangra lett figyelmes az egyik folyosóról. Megállt, és hegyezte a fülét. Mintha valami csöpögne. Elindult a folyosón. Még mindig nem látott semmit, de most a csöpögéshez gyereksírás is vegyült. Elfogta a félelem, ennek ellenére ment tovább. Nem tudta miféle gyerek lehet itt a Roxfortban. Legszívesebben elszaladt volna, de a lábai nem engedelmeskedtek neki. A sírás lépésről-lépésre hangosabban csengett a fülében. A folyosó kanyarulatában hirtelen megtorpant. Attól, amit látott, egy pillanatra elállt a lélegzete.

A plafonról egy véres kötél lógott. Vége egy csecsemő bal lábára kötözve, aki fejjel lefelé lógott, és dobhártyaszaggatóan üvöltött. Siriusnak bevillant az agyába, hogy mért nincs itt senki, hiszen ezt a rettenetes lármát bárhol meghallhatták volna. Jobban szemügyre vette a gyereket, és látta, hogy a testén végig csíkokban folyik a vér. A lába, aminél fogva föl volt kötve, úgy nézett ki, perceken belül kiszakad a kis testből. Sirius le akarta szedni őt, de teljesen megbénult a rettenettől. A csecsemő hirtelen abbahagyta a sírást, és ránézett a fiúra. Sárga szemeivel gonoszul végigmérte. Ahogy meglátta a félelmet Tapmancs arcán, széles vigyorra húzódott a szája, így láthatóvá váltak tűhegyes fogai. Egy kisbaba hangján felkacagott, aztán arcon köpte a fiút. Sirius érezte, ahogy a véres, ragadós nyál végigfolyik az arcán. Fölüvöltött, amikor belefolyt a sebeibe, és elejtette a kezében tartott ételeket. A gyerek újra felkacagott, aztán egy hatalmas reccsenéssel kiszakadt a lába. A baba a földön landolt, és vigyorogva elindult Sirius felé. A fiú elkezdett hátrálni, de megbotlott a földön fekvő élelmiszerekben, és hanyatt esett. Fölült, aztán elkezdett hátrafelé araszolni, de a fal megállította. Még látta, ahogy a gyerekszerű szörnyeteg fogait csattogtatva kúszik felé, lába helyéből bugyogott a vér, vörös csíkot húzva a kastély kövein. Látta a kötélen lengedező lábat, amint néha-néha megvonaglik, aztán felhúzta az álláig a térdét, és erősen összeszorította a szemét.

Nem tudta, meddig ült itt. Talán csak egy pillanat volt az egész, talán már órák óta tartott. Végre rávette magát, hogy kinyissa a szemét. A csecsemő, és a kötélen lógó lába már nem volt sehol. A folyosó olyan volt, mint amilyen szokott lenni. Nem volt vér, nem volt gyereksírás. Érezte, ahogy visszatér az erő a lábába. Végigsimított az arcán, de onnan is eltűnt a ragacsos nyál.  Azonnal fölpattant, és otthagyva csapot-papot, fölrohant a Griffendél-toronyba.

-         Mi van, Tapmancs? Nem találtál kaját? – kérdezte James, amikor Sirius lihegve berontott a klubhelyiségbe.

-         Elkaptak, vagy mi? – ráncolta a homlokát, miután Black még mindig nem válaszolt.

Sirius megállt egy pillanatra, majd tovább rohant egyenesen fel a hálószobába. Még a lépcsőről hallotta James értetlenkedő hangját.

-         Ennek meg mi baja?

Ahogy fölért, berontott a szobába, és bebújt az ágyba. Magára húzta a takaróját. Érezte,

hogy egész testében reszket. Vajon attól félt ennyire, amit látott, vagy valami egészen mástól? „Lehet, hogy megőrültem?” gondolta, aztán átfordult a másik oldalára. Már majdnem elaludt, amikor érezte, hogy valami ránehezedik az ágyára. Majdnem felkiáltott, amikor egy kéz érintette a vállát.

-         Sirius, jól vagy? – hallatszott Holdsáp aggódó hangja.

-         Jól vagyok! – morogta a fiú, miközben lerángatta a fejéről a takarót.

Remus az ágyán ült, James és Peter pedig mellette álltak. Tapmancs beletúrt a hajába, aztán sóhajtott egyet, és hátradőlt.

-         Biztos, hogy nincs semmi baj? – kérdezte James.

-         Mondtam, hogy nincs! – förmedt rá Black. – Csak egy kicsit fáradt vagyok.

-         Oké. Hagyjunk békén, vagy lejössz velünk?

Sirius először rávágta volna, hogy itt marad, de aztán belevillant az agyába a fejjel lefelé lógó csecsemő képe, és inkább nem akart egyedül maradni.

-         Én is megyek! – válaszolta, aztán kipattant az ágyból.

Beszaladt a fürdőbe, hogy megfésülködjön, hiszen ilyen fejjel nem mutatkozhat a lányok előtt. Mikor végzett, a négy fiú lement a klubhelységbe, és folytatták a házifeladat másolását. Tapmancsnak nem volt sok kedve hozzá, de legalább a munka elterelte a gondolatait a folyosón történtekről.

Miután a kastély lakóinak nagy része már az ágyában volt, a Tekergők is elindultak lefeküdni. Az egész napos alvás nem volt nekik elég, mert nem pihenték ki magukat rendesen. Sirius igyekezett nem gondolni a csecsemőre, de minél jobban próbált eltávolodni az emléktől, az annál erősebben fúrta be magát az elméjébe. A másik három fiút már rég elnyomta az álom, de ő nem tudott elaludni. Túlságosan félt attól, hogy az álmában újra előjön ez a borzalom. A hold bevilágított az ablakon, így nem volt teljes a sötétség. Sirius elborzadt a gondolattól hogy sötétben legyen. Érezte, hogy zsibbad az oldala, de nem mert megfordulni. Mióta lefeküdt, azóta meg se mozdult. Egy pillanatra teljes sötétségbe borult a szoba, és Tapmancs fülében fölcsendült az ismerős gyerekhang. Ahogy újra látott, kipattant az ágyából, elhúzta Remus függönyét, és befeküdt barátja mellé.

-         Sirius! Menj vissza a saját ágyadba! – morgott a fiú.

-         De Holdsáp… – könyörgött Sirius, átkarolva a barna hajút

-         Nem! Menj vissza, és aludj végre! – nyögte Lupin miközben megpróbálta eltolni magától Blacket.

-         Légyszi! Légyszi! Légyszi! – hadarta Tapmancs, és még szorosabban belekapaszkodott a hevesen ellenkező Remusba.

-         Na jó! – sóhajtott Holdsáp lemondóan. – Maradj itt, de engedj el, mert megfulladok!

-         Bocsi! – vigyorgott Sirius, és elengedte a fiút.

-         Most már igazán kíváncsi vagyok, hogy mi ütött beléd!

-         Majd holnap elmondom – hadart Tapmancs, és a következő pillanatban már aludt, mint a bunda.