Már jócskán benne jártak a januárban. A Tekergők minden nap azon fáradoztak, hogy eltereljék Remus gondolatait az anyjáról, és hogy valamennyire fel tudják őt vidítani. Ráadásul hamarosan elérkezett a telihold ideje. A fiúk izgatottan várták. Sirius már alig bírt magával. Persze nála ez egész napos halálos unatkozással járt együtt.

-         Unatkozom! – sóhajtotta már vagy harmincötödszörre mágiatörténet órán.

-         Aludj! – javasolta James, aki már a padon feküdt.

-         De nincs kedvem! – nyavalygott tovább Tapmancs.

-         Akkor talán figyelj oda! – fordult hátra Holdsáp.

-         Hülye vagy te?! – kérdezett vissza flegmán a fiú. – Mondom én, hogy a sok tanulás megárt!

Remus nem válaszolt, csak fejcsóválva előrefordult, és folytatta a jegyzetelést.

-         UNATKOZOM! – sóhajtott újból a fekete hajú, aztán elterült a padon.

-         Kussoljál már! – bökte oldalba Ágas.

-         De unatkozom!

-         Aludjál te is!

-         De most nincs kedvem!

-         Ezt a tíz percet már csak kibírod! – suttogta Holdsáp, anélkül hogy hátrafordult volna.

-         Tíz perc?! – nyögött Black, miközben rádőlt James hátára.

-         Mi baj, Siri? – gúnyolódott a szemüveges fiú.

-         Ezt ne mondd még egyszer! – dünnyögte Tapmancs.

-         Azt, hogy Siri? – vigyorgott James.

-         Pontosan! – válaszolt Sirius, azzal átkarolta barátját, és teljes erejéből összeszorította.

Ágas nyögött egyet, aztán jól oldalba bökte Tapmancsot, aki erre majdnem kiesett a székből.

-         Fejezzétek már be! – suttogta Lily az első padból.

Sirius rávigyorgott, aztán jól hátba vágta a szemüveges fiút.  

Tapmancs a nap hátralevő részét végigszenvedte, nem kis bosszúságot okozva barátainak.

-         Mikor indulunk már? – kérdezte, mikor már mind a négyen a hálószobában voltak.

-         Amint mindenki lefeküdt aludni! – válaszolt Holdsáp, aki a Térképet böngészte.

Sirius válaszképpen sóhajtott egyet, aztán átfordult a hasára. Lassan vánszorogtak a percek. Egy örökkévalóságnak tűnt a várakozás.

-         Azt hiszem, indulhatunk! – jelentette ki vidáman Holdsáp, miközben összehajtogatta a Térképet.

-         .Na végre! – pattant fel az ágyról Ágas.

Sirius a következő pillanatban már az ajtónál állt. Nem kellett fölöltöznie, mert fürdés után rögtön farmernadrágot, egy fehér pólót, és egy fekete pulóvert vett fel. A többiek viszont még csak most kapkodták elő a ruháikat.

-         Indulhatunk végre? – kérdezte bosszúsan a fekete hajú, miután barátai felöltöztek.

-         Persze! – válaszolt Peter. – Amint kinyitod az ajtót!

Sirius mérgesen fújt egyet, aztán teljesítette a kérést. Holdsáp megint előkapta a Térképet, és kihajtogatta. Varázspálcájával megérintette a pergamenlapot.

-         Esküszöm, hogy rosszban sántikálok – suttogta, mire vékony vonalak százai futottak végig a lapon, kirajzolva a térképet.

A négy fiú lopakodva indult le a klubhelyiségbe, nehogy valaki fölébredjen. Mikor

leértek, Újból megnézték a Térképet, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a folyosón tiszta a levegő. Nem láttak senkit, ezért kimásztak a portrélyukon, és elindultak lefelé. Remus minden sarkon ellenőrizte, hogy Frics és a macskája nincsenek-e a környéken.

Sikeresen kiértek a parkba, és azonnal meg is bánták, hogy nem vettek fel kabátot. Szakadt a hó, így mire elérték a fűzfát, már mindannyian bőrig áztak. Egymás után bemásztak az alagútba.

-         Baszd meg, Féregfark! – kiabált Tapmancs, mikor a szőke fiú rátaposott a kezére.

-         Nyugi már! – szólt Remus, miközben előre nyúlt, és végighúzta a kezét Sirius hátán. A fiú örült, hogy a sötétség miatt a barátai nem láthatták a zavart kifejezést az arcán.

-         Hogy lehetsz ennyire szerencsétlen? – folytatta mérgesen.

-         Bocs! Véletlen volt – motyogta Peter.

Hamar kijutottak, aztán a házba érve leporolták a ruhájukat. Már nem volt más dolguk, mint várni. Lassan fölsétáltak az emeletre, hogy Remust le tudják fektetni az ágyra, mert már nagyon rossz bőrben volt. A lépcsőn is többször megbotlott, és hogyha Sirius nem fogta volna meg, legurult volna.

-         Ne vigyelek fel? – kérdezte aggódóan a fekete hajú.

-         Nem kell! – hadarta Holdsáp, aztán belekapaszkodott barátja karjába.

Miután fölértek, a fiúk segítettek lefektetni Holdsápot. Sirius leült mellé, és szomorúan nézte, ahogy a fiú teste néha-néha görcsösen összerándul. Legszívesebben sírt volna tehetetlenségében. Borzasztó érzés volt, hogy Remusnak minden hónapban végig kell ezt csinálnia, és nem lehet rajta segíteni.

-         Gyere el onnan! – kiáltotta James, miközben megragadta Siriust, és elvonszolta a hevesen rángatózó Holdsáptól.  A fiú hamar feleszmélt, és rögtön átváltozott kutyává. Barátai követték a példáját. Most már Féregfarknak is elsőre sikerült.

Üvöltés hallatszott az ágy felől. Megindult az átváltozás. Tapmancs ebből a magasságból nem láthatta tökéletesen, de elképzelte, ahogy Remus arca megnyúlik, barna szemei sárgává változnak, végtagjai megnyúlnak, és az egész testét elborítja a vastag szőr.

Még egy utolsó eszelős üvöltés hasított a levegőbe. A következő pillanatban az immár vérfarkas Lupin leugrott az ágyról. Tűhegyes fogait kivillantva végigmérte az előtte álló három állatot. Beleszimatolt a levegőbe, aztán megindult a fekete kutya felé. Tapmancs állta a tekintetét. Vagy három percig nézett a két állat farkasszemet. Végül Holdsáp volt az, aki feladta. Óvatosan közelített a kutyához, aztán körbeszaglászta, végül horkantott egyet, aztán távolabb lépett.

A szarvas elindult lefelé, a többi állat pedig követte. Az alagútban le kellett hajtania a fejét, nehogy beakadjon valahova az agancsa. Mikor kiértek, Tapmancs körülnézett. Már elállt a hóesés, és a felhők is elvonultak az égről, így jól láthatták a teliholdat. A szél néhol felkavarta a frissen lehullott havat. Sirius örült, hogy a bundája megvédi a hidegtől. Ha ember lenne, és csak egy pulóver lenne rajta, biztosan nem kéne sok ahhoz, hogy megfagyjon. A szeme sarkából látta, amint egy csont-sovány kéz nyúlik ki az egyik bokor tövéből, de mire odafordult, addigra eltűnt. A kutya megrázta a fejét, aztán visszafordult. Lehet, hogy csak káprázott a szeme. Beleszimatolt a levegőbe, de nem érzett emberszagot. Nem mert odamenni. Nem tudta mért, de hirtelen elfogta a félelem. Vakkantott egyet, jelezve a többieknek, hogy ő már szeretne menni.

A n égy állat elindult a Tiltott Rengeteg felé. Féregfark rendszeresen lemaradt, mert pici patkánylábaival nehezen tudta tartani az iramot. Miután már vagy ötödszörre várták be, Tapmancs megunta, és a szájába vette a patkányt. Peter először hangos visítozásba kezdett, de aztán  rájött, hogy mit akar Sirius, és ezután hagyta, hogy a kutya a szájában vigye. „Fúj, de rossz ízed van!” morgott magában Tapmancs. „Nem ártana, ha néha megfürödnél!” Mikor végre beértek az erdőbe, azonnal kiköpte Petert, aki visítás és kapálózás közepette ért földet. James mérgesen fölmordult. Sirius ha ember lett volna, egy vigyorral és egy vállrándítással intézte volna el a dolgot, most viszont egyszerűen megrázta magát, aztán kikerülve a szarvast, elindult a feketeségbe.

A Tekergők egész éjjel az erdőben csavarogtak. Szerencsére nem találkoztak senkivel és semmivel. Biztosak voltak benne, hogy a két nagyobb állat vissza tudta volna tartani Remust, de valahogy mégiscsak jobb volt balhé nélkül. A hátrahagyott nyomaik miatt nem kellett aggódniuk, mert reggelre úgyis belepte a hó.

Már hajnalodott, ezért el kellett indulniuk a Szellemszállás felé, hogy időben visszaérjenek a kastélyba.  Már majdnem kint voltak az erdőből, amikor a vérfarkas megállt, és hangosan nyüszítve a földön fetrengett. A szarvas és a patkány hátrébb húzódtak, a kutya viszont tett egy lépést a vonagló test felé. Remus hörgött, mint aki a halálán van, aztán elkezdte szaggatni a szőrét, ami csomókban vált le róla. Sirius visszaváltozott emberré, hogy betakarhassa Lupint a pulóverével. Holdsáp már nagyrészt visszanyerte emberi alakját, de szemei még mindig sárgán és gonoszul villogtak. Mikor észrevette Black-et, felé kapott, hogy belemarjon az arcába. Tapmancsnak az utolsó pillanatban sikerült visszaváltoznia kutyává, így a sérülés nem változtatta őt is vérfarkassá. Fölnyüszített a fájdalomtól, de szerencséje volt, mert a karmok épp csak elkerülték a jobb szemét. A sebeket borzasztóan csípte a hideg levegő. Vissza akart változni emberré, de nem mert, nehogy a méreg a szervezetébe kerüljön. Lefeküdt a földre, és érezte, hogy egész testében remeg. A következő pillanatban gyenge kezek ragadták meg a fejét, és úgy fordították, hogy ráessen a fény.

-         Te bolond vagy! – súgta rekedten Remus a kutya fülébe, aztán átölelte a nyakát, és ráhajtotta a fejét.

Sirius kinyitotta a szemét, és látta, amint a szarvas és a patkány visszaváltoznak emberré. A két fiú sietős léptekkel indult feléjük. James levette a pulóverét és ráterítette Remusra, aztán elővett egy zsebkendőt, és elkezdte vele törülgetni Tapmancs sebeit. 

-         Muszáj neked mindig ilyen hülyének lenni? – kérdezte fejét csóválva. Hangja inkább aggódó volt, mint mérges, de Sirius tudta, hogy már megint jobb lett volna, ha nyugton marad.

-         Most már visszaváltozhatsz! – szólt meg Holdsáp, miközben feltápászkodott. Még remegtek a lábai, ezért James oldalról támogatta.

Sirius visszaváltozott, és elfojtott egy fájdalmas üvöltést. Amikor látta, hogy James nyújtja felé a kezét, magától felugrott, és megrázta a fejét.

-         Nincs semmi bajom! – mondta, és belekarolt Remus másik karjába, hogy segítsen visszavinni a Szellemszálláshoz.

Ott ahol az előbb feküdt piros volt a hó a vértől. James követte a tekintetét, aztán egy pálcasuhintással eltűntette a vért. Sirius elvigyorodott volna, de a mosoly fájdalmas grimaszba torzult, ahogy húzódtak a sebei. Végighúzta szabad kezét az arcán, aztán megnézte. Csupa vér volt.

Lassan elindultak a fűzfához. Tapmancs egész úton azon gondolkozott, hogy mit fognak szólni, akik meglátják ilyen fejjel. Leültették Remust a fűzfától kellő távolságban, aztán James és Peter bementek az alagútba, hogy kihozzák a fiú ruháit.

-         Sajnálom! – szólalt meg Remus remegő hangon. – Én nem akartalak bántani!

-         Nem a te hibád! – válaszolt lassan Black. – Én voltam a hülye!

-         Nagyon fáj? – kérdezte, miközben kisimította a hajat Sirius arcából.

-         Túlélem – vonta meg a vállát a fekete hajú, aztán hátradőlt a hóban.

-         Meg fogsz fázni! – aggodalmaskodott Holdsáp.

-         Te is!

-         Kelj már föl!

-         Jól van! – válaszolt Sirius, miközben felült. – Már itt is vannak Jamesék!

Mikor visszaértek a kastélyba, James és Peter elvitték Holdsápot a gyengélkedőre, Sirius pedig felment a Toronyba, és bezárkózott a fürdőbe. Már nem volt túl sok idő, amíg a többi diák felkel, de neki muszáj volt megmosakodnia. Nem csak a képe volt véres, hanem a haja, és a ruhája is. Odahajolt a mosdóhoz és megmosta az arcát hideg vízzel. Fölszisszent, ahogy a hideg folyadék hozzáért a sebekhez, de folytatta a mosakodást. Mikor végzett, odasétált a kádhoz, és kinyitotta a csapot. Ekkor dörömböltek az ajtón.

-         Jól vagy Tapmancs? – kiabált James.

-         Aha – válaszolt a fiú. – Csak meg kéne fürödnöm.

-         Oké, de siess! Nemsokára órára kell mennünk!

-         Siess! Siess! Még hajat is kell mosnom! – bosszankodott a fiú, aztán levetkőzött és beleült a kádba. Nem mert szappant használni, nehogy csípje a sebeket.

Feltérdelt, aztán belelógatta a haját a vízbe. Pár percig így maradt, és az egyre vörösödő vizet bámulta. Érezte, hogy álmos. Azon gondolkodott, hogy fogják kibírni így ezt a napot. Ekkor újabb dörömbölés törte meg a csendet.

-         Sirius! Igyekezz! Indulnunk kell! – kiabált vékony hangon Peter.

-         Mindjárt megyek! – hadarta Tapmancs, miközben kiugrott a kádból. Sietve felöltözött, aztán megfésülködött.

Mire kiért, a másik két fiú már átvették az iskolai ruhájukat, készen arra, hogy induljanak az első órájukra. Ahogy Sirius összekapta magát, már el is indultak.