-         TE TELJESEN MEGHIBBANTÁL?! – üvöltött Remus, miközben ellökte magától a csodálkozó Siriust.

-         Én csak… azt hittem, hogy… - hebegte Tapmancs. Máskor már rég visszakiabált volna, de ez most teljesen más volt. Erre nem volt fölkészülve. Meg sem fordult a fejében, hogy esetleg tévedett.

-         Idefigyelj! Az, hogy nem rohangálok a csajok után, még nem azt jelenti, hogy buzi vagyok! Világos?! – kiabált tovább Lupin.

-         De én csak… Én azt hittem, hogy… Hogy te ezt akarod – hajtotta le a fejét szomorúan Black.

-         Mégis mit?

-         Azt, hogy… - suttogta Sirius alig hallhatóan. – Én azt hittem, hogy szerelmes vagy belém…

Remus egy darabig csak némán tátogott a döbbenettől, majd közelebb húzódott a másik fiúhoz, és az arcát fürkészte.

-         Te tényleg nem vagy normális! – suttogta. - Miből gondoltad ezt?

-         Azért csináltam, mert úgy gondoltam, inkább járok veled, minthogy vége legyen a barátságunknak! – mondta Black még mindig nagyon halkan. Látszott rajta, hogy már a sírás határán van.

-         Sirius! – mondta lágy hangon Remus, miközben rátette a kezét a fekete hajú vállára. – Honnan szedted ezt az ökörséget?

Kis szünet, aztán:

-         Jaj, Remus, én annyira sajnálom! – válaszolt remegő hangon Tapmancs. – De egyik éjjel beleolvastam a naplódba!

Sirius a kezébe temette az arcát. „Most vége! Holdsáp utálni fog! Vége a barátságnak!” Tönkretette az egészet, pedig ő csak jót akart.

Lupin értetlenkedve meredt barátjára.

-         A naplómban olvastad? – ráncolta a homlokát.

-         Igen, ott!

-         Én ilyesmit nem írtam bele! Gyere, mutasd meg, hol találtad!

Holdsáp elengedte Siriust. Egy darabig kotorászott az éjjeliszekrényben, majd visszafordult, kezében az ismerős könyvecskével.

-         Na, mutasd meg! – mondta újból.

Sirius elvette a kezét az arcától, és megfogta a könyvet. Belelapozott, kereste az ismerős részt. Nem akart beleolvasni, de kénytelen volt, különben nem találta volna meg. Lapozott néhányat, és végre megakadt a szeme a keresett részen.

„ ...Eddig magamban tudtam tartani. De most már nem. Már annyira sóvárgok a szép hosszú fekete haja, a szép kék szeme, a gyönyörű fehér bőre, bársonyos hangja után. Már nem bírom magamban tartani. Le kellett, hogy írjam. Nem bírom már ezt a vágyakozást. Lépnem kell valamit. Nem akarom, hogy Sirius megharagudjon rám. Hiszen egy ilyen örökre tönkretehet egy barátságot. De ha nem teszek valamit, akkor beleőrülök! Siriusnak meg kell értenie, hogy szeretem Rachelt…”

Tapmancsnak leesett az álla, amikor végigolvasta. Érezte, ahogy kiszáll belőle a vér. Remus is elolvasta, és kitört belőle a röhögés. De azonnal abba is hagyta, amikor ránézett a falfehér, remegő fiúra.

-         Ő az a Rachel, aki nekem tetszik? – kérdezte elhaló hangon Black.

-         Igen – válaszolt türelmesen Holdsáp. – Nem akartam, hogy emiatt haragudj rám, ezért nem szóltam róla. Bocsáss meg!

-         Örülök, hogy kinéztél végre valakit magadnak! – morogta halkan a kék szemű. – Egyáltalán nem haragszom!

-         Gondolom, hogy az utolsó mondatot nem olvastad el, és ezért értetted félre – folytatta Lupin.

Tapmancs lassan bólintott, és érezte, hogy az ájulás kerülgeti. Hogy lehetett ekkora marha? Amúgy is elég kétértelmű volt az a rész, amennyit ő először látott. Meg kellett volna bizonyosodnia róla, mielőtt cselekszik!  

Remus látta, hogy barátját mennyire megviselte ez a dolog, ezért óvatosan átölelte őt, és simogatta a hátát.

-         Nyugodj meg! – suttogta a fiú fülébe. – Bárkivel előfordulhat ilyesmi.

Sirius nem válaszolt, mert igyekezett nem sírva fakadni.

-         Ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek! – mondta pár perc után, még mindig a könnyeivel küszködve.

-         Megígérem! – hangzott az őszinte válasz.

-         Jameséknek se!

-         Nekik se!

Remus még néhány percig a karjaiba fonta Siriust, aki egyre nyugodtabb volt. Remusban eddig is megbízhatott, és ezután is.

-         Ne haragudj rám! – suttogta, mikor már kissé jobban érezte magát.

-         Nem haragszom! – válaszolt szelíd hangon Holdsáp, miközben tovább simogatta barátja hátát.

-         De te még visszakapod!

-         Mégis mit követtem el, ha szabad tudom? – tolta el magától egy pillanatra Siriust a barna hajú.

-         Semmit! – válaszolt amaz vigyorogva. – De fél évig nem csajoztam miattad!

-         Óh, te szegény! – nevetett Remus, és újból magához ölelte Tapmancsot. – Szeretlek, de úgy, mint barátot!

-         Én is!

Másnap a két fiú együtt ment el a vonatállomáshoz, hogy találkozzanak a többiekkel. Most nem esett a hó, de ennek ellenére nagyon hideg volt. Holdsáp a peron szélén állt, és arrafelé bámult, amerről érkezni fog a vonat. Sirius pedig egy oszlopnak vetette a hátát, és unottan piszkálgatta a havat a cipője orrával.

-         Unatkozom! – sóhajtott Tapmancs fél óra után.

-          Nemsokára meg kell érkeznie a vonatnak! – válaszolt Remus, aki időközben megunta a síneket, így csatlakozott a fiúhoz. – Mások is vannak már itt!

Sirius megvonta a vállát, aztán beletúrt a hajába. Majd kis idő után megszólalt.

-         Holdsáp!

-         Igen?

-         Ugye, nem mondod el nekik?

-         Sirius! – mondta bosszúsan Lupin. – Tegnap este csak tízszer, ma pedig még csak huszonötször kérdezted meg ezt tőlem! Ennyire nem bízol bennem?

-         Ne haragudj! – válaszolt lassan Balck. – Én csak nem akarom, hogy megtudják! Ez olyan égő!

-         Tőlem nem fogja senki megtudni!

-         Köszi!

Pár perc múlva Tapmancs távoli zajra lett figyelmes. A vonat közeledett az állomás felé.

-         Na végre! – rikkantotta.

-         Mi van? – kérdezte Holdsáp kissé idegesen, mivel Siriusnak sikerült közvetlenül a fülébe intéznie a szavakat.

-         Jön a vonat. Nem hallod?

Erre Remus is elkezdte hegyezni a fület.

-         Látod, mondtam, hogy mindjárt itt van! – mondta vidáman.

-         Ja – gúnyolódott Black. – Mikor is mondtad? Másfél órával ezelőtt?

Éles füttyszó hasított a levegőbe jelezve a vonat érkezését. A többi várakozó diák is felpattant, és a vonat irányába nézett. A jármű lassítani kezdett, és végül megállt. Kinyíltak az ajtók, aztán elkezdtek rajtuk kihömpölyögni a diákok. A két Tekergő épp egy ajtónál állt, így hamar elsodorta őket a tömeg. Jobbnak látták, ha kicsit hátrébb mennek, és onnan lesik a másik két fiút.

-         Sziasztok! – köszönt rájuk egy ismerős vörös hajú lány.

-         Csá, Bélus! – vigyorgott rá Sirius.

-         Hello, Lily! – így Lupin.

-         Hogy telt a szüneted? – kérdezte Black.

-         Egész jól! – válaszolta a lány. – És nektek?

-         Megvoltunk mi is - mosolygott Holdsáp.

-         Gondolom, most Potteréket várjátok.

-         Eltaláltad! – nevetett Sirius. – Nem láttad őket?

-         Dehogynem – fintorgott Lily. – Épp a hátatok mögött álnak.

-         Hello, mindenki! – vigyorgott James.

-         Sziasztok! – köszönt egyszerre Holdsáp és Tapmancs.

-         Én megyek is! – mondta a lány. – Pápá, Lujzi!

-         Csá, Bélus! – köszönt neki Black.

-         Hova mész Lily? – kiáltott utána Ágas, de a lány nem válaszolt, hanem eltűnt a diákok között.

-         Mit csináltatok szünetben? – kérdezte Peter.

-         Majd megbeszéljük, de most induljunk befelé, mert mi már mindjárt idefagyunk! – kiabálta Holdsáp, mert a zsivaj miatt már alig hallották egymást.

-         Jól van, menjünk be! – válaszolt James. Felkapta a csomagjait, Féregfark követte a példáját, azzal a négy Tekergő elindult a kastély felé.