Sirius betegsége hamarosan elmúlt – a karácsonnyal együtt. Most már ő is részt vett a hatalmas hócsatákban, amiket a parkban rendeztek. Nem egyszer kényszerült arra, hogy hóembert csináljon Holdsápból, mert a fiú rendszeresen képen dobta egy-egy hógolyóval, amikor nem figyelt.  H

Közeledet az újév. Az itt maradt diákok már jóval előtte eltervezték, hogy egy fergeteges bulit fognak csapni. Tapmancs nem is merte remélni, hogy Holdsáp is csatlakozik hozzájuk. A fiú a legtöbb bulit végigolvasta a szobájukban. Persze voltak kivételes alkalmak, amikor ő is jelen volt, de akkor is hamar elvonult. Siriusék már jó pár nappal a buli előtt megrendelték a kellékeket. Kölcsönkaptak egy nagy hifit (aminek óriásai hangfalai voltak, és még a Roxfortban is működött), rengeteg alkoholt és sok-sok rágcsálnivalót.

Nem sokan maradtak az iskolában a Griffendélből, de akik ott maradtak, mind részt vettek a buliban. Még Remust is sikerült elcsalogatni a szeretett könyveitől. A másik nagy csoda az volt, hogy Tapmancs még éjfélkor annyira józan volt, hogy együtt tudott koccintani a többiekkel. Tizenhárom éves kora óta ivott nagyobb mennyiségű alkoholt Szilveszterkor. Jobb esetben már tizenegyre kiütötte magát, és Remusnak köszönhetően mindig az ágyában csicsikált. Rosszabb esetben pedig valami nagyon nagy őrültséget követett el. Tavaly például az asztal tetején táncolt mindenki szeme láttára egy szál alsógatyában, és csak a barátainak köszönhette, hogy nem szabadult meg attól is. Másnap, mikor elmesélték neki, égett az arca a szégyentől, de szerencsére hamar túltette magát ezen is.

-         Csodálom, hogy még nem vagy hulla-részeg! – mondta neki Holdsáp olyan hajnali két óra körül.

-         Mert holnap nem szeretnék másnapos lenni! – válaszolt a fiú.

-         Érdekes. Eddig még sosem zavart különösebben, ha az vagy!

Sirius egy vállrándítással válaszolt, és elindult a hifi felé, hogy kicserélje a CD-t. Egyszer mutatták meg neki, hogy kell használni, és onnantól már könnyen ment neki. „Nem is olyan bonyolultak ezek a mugli-biszbaszok!” gondolta magában, miközben kicserélte a lemezt.

-         Kezdek álmos lenni! – ásította, mikor visszatért Remushoz.

-         Akkor szerintem menj aludni! – válaszolt a fiú.

-         Te nem jössz?

-         Minek? Egyedül nem tudsz aludni? – nevetett Holdsáp. – Mondjak neked esti mesét?

-         Kapd be! – mondta bosszúsan Sirius, aztán elindult felfelé.

Biztos volt benne, hogy Lupinban kicsit sok a pia, mert nem szokott ilyen sokáig ébren lenni. Persze neki is akkor kell berúgnia, amikor Sirius végre józan marad! Még hallotta, hogy lent dübörög a zene, de már olyan álmos volt, hogy tudta, hogy a zaj nem fogja különösebben akadályozni abban, hogy elaludjon. Gyorsan átöltözött, és lefeküdt az ágyába. „Igen! Holnap megteszem!” gondolta.  „Mindenképpen meg kell tennem, mert ez az utolsó alkalom!”

Másnap dél körül ébredt fel. Remus akkor még nagyban húzta a lóbőrt. Sirius lassan fölült az ágyban, pislogott néhányat, majd felállt, és elindult a ruhásszekrény felé, hogy felöltözzön. Ekkor megmozdult a másik ágyon fekvő fiú. Tapmancs mozdulatlanná dermedt. Nem akarta fölébreszteni őt, mert volt egy olyan érzése, hogy barátja kicsit morcos lesz így másnaposan. Lábujjhegyen ment tovább gondosan ügyelve arra, nehogy zajt csapva felébressze a békésen szunyókáló barátját. Miután felöltözött, visszament az ágyához, és leült rá. Egy darabig Remus arcát bámulta, és még egyszer átgondolta ezt az egész dolgot. Meg kellett tennie! Ismerte már Holdsápot annyira, hogy tudja róla, hogy ha rajta múlik, akkor élete végéig csak várni és vágyakozni fog. Most az ablak felé nézett kék szemeivel, és a lassan szálingózó hópelyheket bámulta. Már majdnem visszaaludt, amikor észrevette, hogy Holdsáp megint mocorog. Odanézett, de a fiú csak a másik oldalára fordult át.

„Nem leszek rá képes!” kesergett magában. Még mindig nem tudta elképzelni magát, amint egy másik fiúval csókolózik, és kéz a kézben járják a folyosókat. Beleborzongott a gondolatba. Erre ő nem lesz képes! Nem fogja tudni megtenni! 

Ekkor Remus újra megmozdult. Morgott valamit, aztán felült.

-         Hát te már ébren vagy? – kérdezte rekedt hangon. – Mennyi az idő?

Holdsáp igen szánalmas látványt nyújtott karikás szemeivel, kócos hajával és rekedt hangjával.

-         Fél egy – válaszolta Sirius, miközben nyújtózkodott.

-         El se hiszem, hogy ennyit aludtam! – sopánkodott Lupin. – Mindjárt szétesik a fejem!

Sirius kuncogott egy kicsit, aztán hanyatt dőlt az ágyán.

-         Mikor feküdtél le? – kérdezte a plafont bámulva.

-         Nem is tudom. Olyan négy, vagy öt körül.

-         Köszöntelek a F.A.Sz.-ban! – nevetett a fekete hajú.

-         Hogy miben? – értetlenkedett Holdsáp.

-         F.A.Sz. Fiatal Alkoholisták Szövetsége – magyarázta nagy bölcsen Tapmancs.

-         Aha. Nagyon jó! – morgott Lupin. – Te mit szoktál csinálni ilyenkor?

-         Hétköznap órán vagyok, hétvégén meg lazulok.

-         Jó, de… TUDOD, HOGY ÉRTEM!

-         Tudom, tudom! – vigyorgott Sirius. – Először is fürödj meg, aztán majd mondom a többit!

-         Jól van! – nyögte Remus, miközben feltápászkodott az ágyról.

Tapmancs vigyorogva nézte, amikor barátja bebotladozott a fürdőszobába. „Na ennyit a kedvességről!” gondolta magában keserűen. Tudta, hogy a fürdés nem sokat segít, de azért ilyenkor nem árt. Legalább büdös nem lesz, csak dühös… egy kicsit…

Nem sokkal később visszatért kissé rendezettebb külsővel.

-         És most? – kérdezte.

-         Most várd meg, amíg elmúlik! – válaszolt unottan Tapmancs, még mindig a plafont bámulva. 

-         Mondták már neked, hogy nagyon vicces vagy? – gúnyolódott Remus.

-         Ja. Már mondták néhányan!

Remus ekkor fölkapta Sirius párnáját, és fejbe vágta vele a fiút. A másiknak se kellett több. Fölkapta a takaróját, rádobta Holdsáp fejére, aztán a takarón keresztül megragadta a fiút, és ledobta az ágyra. Lupin kapálózott, de nem sokáig, mert Sirius ráült a derekára és elkezdte őt dögönyözni.

-         Engedj el! – kiabált a „csomag”. – Mindjárt megfulladok!

Tapmancs nem szólt semmit, csak vigyorgott, miközben leszállt áldozatáról. Remus sietve lerángatta magáról a takarót, aztán a kezébe kapott egy párnát, mert látta, hogy időközben a másik fiú is fölfegyverkezett egy másikkal. Sirius vigyorgott, aztán rávetette magát Remusra. Ezzel kezdetét vette a „vérre menő” párnacsata…

            Nem sokkal később már mind a két fiú lihegve feküdt a földön.

-         Holdsáp, te egy vadállat vagy! – nevetett Sirius.

-         Tudom – vigyorgott a barna hajú. – De te se voltál semmi! Majdnem letépted a karomat!

Tapmancs csak nevetett, aztán fölült. „Megteszem!” mondta magában. „Nem lesz olyan rossz! Meg fogom tudni szokni!” Ránézett Holdsáp arcára, de nem tudott megmozdulni. „Nem vagyok képes rá! Nem tudom megtenni!”

-         Mi van? Nem láttál még fehér embert? – kérdezte nevetve Remus.

-         Láttam már, de ilyet még nem! – válaszolt Tapmancs.

-         Milyet? – vonta fel a szemöldökét a barna hajú.

-         Ilyen… kócosat!

-         Hát akkor nézz tükörbe, mert te sem vagy semmi!

Sirius még mindig nézte a kuncogó Holdsápot, és érezte, hogy egyre hevesebben ver a szíve. „Nem tudom megtenni! Nem tudom! Nem tudom!” siránkozott magában. „Majd ő megteszi, ha komolyan gondolja!”

A nap hátralevő részében kint sétálgattak a parkban néhány ismerősükkel. Sirius nem figyelt oda rájuk, mert még mindig rágódott. Érezte, hogy Remus nem fog semmit csinálni, pedig muszáj. Ez az utolsó alkalom. Holnap visszatérnek a többiek, és akkor már nem tudnak túl sokat kettesben maradni.

Éjjel már csak ketten maradtak a klubhelyiségben, mert a többiek már elmentek aludni. Varázsló-sakkot játszottak, de Sirius most sem tudott odafigyelni.

-         Mi van veled ma? – kérdezte Remus, miközben az egyik gyalogja leütötte Sirius királynőjét.

-         Semmi, csak kicsit fáradt vagyok – morogta Sirius, aztán ásított egy nagyot.

-         Akkor menjünk föl! Úgyis sakkban vagy.

-         Oké!

A fiúk eltették a sakkot, aztán fölmentek a hálószobájukba. Miután mindketten megfürödtek, Remus még olvasott, Sirius pedig az ágyán feküdt, és győzködte magát, hogy tegye meg. „Ez az utolsó alkalom… Holdsáp nem meri, hiszen sohasem mert kezdeményezni… De nekem ez megy… Nem vagyok rá képes… Gyáva nyúl vagy, Tapmancs...”

Sirius hirtelen felült az ágyban, és Remust nézte. Sóhajtott egyet, aztán felállt, és odament barátja ágyához.

-         Mit olvasol? – kérdezte, miközben lehuppant az ágyra.

-         Egy könyvet – válaszolt Lupin, szemét le nem véve az olvasmányról.

-         Na ne mondd! – vigyorgott Sirius, miközben közelebb hajolt a másik fiúhoz. – Miről szól?

-         A varázserő öröklődéséről – hadarta a fiú a könyv mögül.

-         Nagyon érdekes lehet! – suttogta Black, és még közelebb hajolt.

-         Az, de most már légyszíves hagyjál olvasni!

-         Túl sokat olvasol! Még a végén okos leszel! – nevetett Tapmancs, és kikapta Holdsáp kezéből a könyvet.

-         Hé! Add vissza! – kiabált a barna hajú.

-         Nem kell az neked! – vigyorgott Sirius, miközben eldobta a könyvet az ágy végébe.

A két fiú farkasszemet nézett egymással, és Tapmancsnak hamar lehervadt a vigyor az arcáról. Mélyen belenézett a másik fiú világosbarna szemeibe. „Most, vagy soha!” gondolta magában, és megcsókolta Holdsápot…