Hajnalban �bredek. Silmeumbar m�r l�that�lag r�g felkelt. Most nem messze t�lem fekszik �s valami kisebb �llatot eszik. Mikor k�zelebb �rek, akkor l�tom, hogy az egy ny�l, m�r amennyi m�g megmaradt bel�le. Nagyon �hes vagyok, de a f�lig sz�tmarcangolt tetemnek a l�tv�ny�t�l felfordul a gyomrom.

-         Te nem k�rsz? – k�rdezi Silmeumbar.

-         Nem, k�sz! – v�laszolom leplezetlen undorral.

-         Fogok neked m�sikat! – folytatta a s�rk�ny, mivel l�tta a rajtam, hogy mindj�rt r�k�zom. – Azt megny�zhatod, �s megf�zheted.

-         Ink�bb kihagyom! – felelem m�g mindig h�nyingerrel k�szk�dve. M�skor mindig megettem a h�st, de most teljesen rosszul vagyok att�l, hogy meg kell ny�znom egy �llatot. Magamban megfogadom, hogy veget�ri�nus leszek.

-         Te tudod! – mondja a s�rk�ny, mik�zben lenyeli az utols� falatokat. – Ne agg�dj! M�g s�t�ted�s el�tt el�rj�k Bakf�ld�t! A hobbitok mostan�ban igen vend�gszeret�k. Biztosan adnak neked enni!

Elmosolyodom, �s arra gondolok, milyen j� lesz m�r ott lenni. Nem tudom, milyenek azok a h�res hobbitok, de m�r nagyon k�v�ncsi vagyok r�juk. Nem tudom, mit esznek, nem is nagyon �rdekel, csak ehet� legyen! Nem csak kaj�ra lenne sz�ks�gem. F�r�dn�m is k�ne. Mi�ta itt vagyok, az�ta nem mosakodtam. �rzem, hogy ragadok az izzadts�gt�l �s a koszt�l. Tal�rom szakadt, s�rral �s porral szennyezett, �s m�g bele is izzadtam. J� lesz v�gre levenni.  

-         Indulhatunk? – k�rdezi Silmeumbar, mire �n �sszerezzenek.

-         Aha! – felelem mosolyogva, �s m�r indulok is az erd� fel�.

-         Honnan tudod, hogy arra kell menni? – k�rdezi kiss� szemreh�ny�an, mik�zben elrugaszkodik a f�ldt�l, hogy p�r m�terrel felettem k�r�zz�n.

-         Nem tudom, csak �gy! – v�laszoltam nevetve.

-         Biztos, hogy ember vagy? – k�rdezi a s�rk�ny a magasb�l kiab�lva le hozz�m.

-         Mi m�s lenn�k? – csod�lkozok, mert a hangj�b�l hallom, hogy nem viccnek sz�nta.

-         A t�nd�k tudnak ilyen j�l t�j�koz�dni!

-         T�nd�k?

-         Jaj, csak azt ne mondd, hogy r�luk se hallott�l m�g! – sop�nkodik Silmeumbar.

Azon gondolkodom, mik lehetnek azok a t�nd�k. �llatok nem lehetnek. Nem tudom, hogy ezt mib�l gondolom, csak tudom, hogy nem azok. Ha ezen a f�ld�n az ember mellett m�s �rtelmes l�nyek is �lnek, akkor ezt val�ban egy m�sik vil�g. Szeretn�m megkapni a magyar�zatot erre az eg�szre. M�r biztos vagyok benne, hogy a f�gg�ny m�sik oldal�n vagyok. Egyre nagyobb a k�v�ncsis�gom e dologgal kapcsolatban. J�, hogy most m�r tudom, mi van ezen az oldalon, de m�g �gy se tudok szinte semmit. Nem �n vagyok az els�, aki a f�gg�ny �ldozat�ul esett. De akkor hol vannak a t�bbiek? Rem�lem, hogy tal�lkozok valakivel, aki m�r r�gebb �ta itt van, h�tha tud valami magyar�zatot adni.

-         A hobbitok emberek? – k�rdezem Silmeumbart, aki erre morg�sszer� nevet�sben t�r ki.

-         M�g hogy emberek! A hobbitok! – neveti. – Enniyre te sem lehetsz tudatlan!

-         Honnan tudn�m szerinted, ha soha nem j�rtam m�g itt? – h�borodok fel.

-         J�l van, na! Le ne harapd a fejem! – morogja, mik�zben m�rgesen csap egyet a sz�rnyaival.

Az erd�ben m�g mindig s�t�t van. Itt annyira nem elevenek a f�k, mint ott amerr�l j�tt�nk, de itt is �rzem bel�l�k a fenyeget�st. Id�r�l-id�re leszakadnak kisebb �gak. M�r nem ijedek meg t�l�k. Ahogy haladunk, a f�k egyre fiatalabbak, �s egyre nagyobb hely van k�z�tt�k. M�g mindig neh�z a j�r�s, de ahhoz k�pest, ami eddig volt, ez aszfaltos �t. A suttog�s is egyre halkabb, el�fordul, hogy egy�ltal�n nem hallok semmit a sz�l s�v�t�s�n �s Silmeumbar sz�rnycsap�sain k�v�l.

Ahogy a nap egyre magasabban j�r, �gy n� az �n j�kedvem is. M�r nincs s�t�t a f�k k�z�tt. Innen n�zve eg�sz kellemes kis erd�, csak ne lenne beljebb olyan nyomaszt� �rz�sekkel tele az ember lelke.

F�ln�zek, �s l�tom, hogy a s�rk�ny egyre lejjebb ereszkedik. El�sz�r megijedek, nehogy valami fa�g fels�rtse, vagy �tsz�rja a finom v�kony h�rty�t a sz�rny�n. De hamar r�j�v�k, hogy f�l�sleges volt agg�dnom, mert miel�tt el�rn� a f�k koron�it, �sszeh�zza a sz�rnyait, �s lezuhan. Nem t�rt�nik baja, mert itt m�r viszonytag alacsonyak a f�k. Hangos puffan�ssal �r f�ldet mellettem. �rzem, ahogy megremeg alattam a talaj, majd nevetve megjegyzem:

-         Nem gondolod, hogy ideje lenne fogy�zni?

-         M�g �gy is n�n�m k�ne! – v�laszol szemreh�ny�an. – K�l�nben is! Neked sem �rtana, ha nagyobb lenn�l! �gy egy sz�lvihar sim�n elvisz. Ebben a furcsa ruh�ban meg majd kedvedre vitorl�zhatsz.

Furcsa morg�sszer� hangot ad, amib�l tudom, hogy nevet. Nem s�rt�d�m meg a tr�f�j�n, ez�rt �n is vele nevetek.

Lassan haladunk a f�k k�z�tt, mert a s�rk�ny n�h�ny helyen nem �r �t, �gy sokat kell ker�ln�nk. Nem b�nom. J�l �rzem magam. Most nincs bennem az a fesz�lts�g, amit az�ta minden percben �reztem, mi�ta megsz�ktem Azkabanb�l. Itt senki sem keres engem, senki sem akar visszavinni a b�rt�nbe, senki sem tud az el nem k�vetett b�n�mr�l. Legal�bbis nagyon rem�lem.

Ahogy gondolataimba mer�lve megyek a s�rk�ny ut�n, �szre sem veszem, hogy megy le a nap. Az �hs�get m�r megszoktam, de biztos voltam benne, hogy m�r nem b�rn�m sok�ig, r�ad�sul m�g szomjas is voltam. Hirtelen meg�llunk, �s �n feln�zek a f�ldr�l, amit eddig b�multam. Egy magas �s iszonyatosan s�r� s�v�ny van el�tt�nk. Nem tudom megmondani, hogy milyen fajta, mert m�g sohasem l�ttam ilyet.

-         Innen egyed�l kell tov�bbmenned! – sz�lal meg Silmeumbar.

-         De mi�rt? – k�rdezem �rtetlen�l. – �n nem ismerem a hobbitokat!

-         Tudod, Sirius, itt nagyon nem kedveleik a s�rk�nyokat. Nem is tudj�k, hogy �n itt vagyok.

-         De h�t, mi bajuk van veletek? – k�rdezem sz�nakozva, mert �rzem a s�rk�ny m�lys�ges f�jdalm�t.

-         R�gebben �ltek itt s�rk�nyok – s�hajt Silmeumbar. – De mostanra m�r nagyon kevesen maradtunk. Ezen a vid�ken rajtam k�v�l egy se �l.

-         De… - kezden�m �rtetlenkedve, de nem tudom befejezni.

-         A r�gi id�k s�rk�nyai nem voltak ilyen szel�dek. Halomra gyilkolt�k le a hobbitokat, t�nd�ket �s embereket. Ne hib�ztasd �ket, ami�rt ut�lnak minket!

-         �rtem. – v�laszolok szomor�an. – Engem is sokan el�t�lnek a sz�rmaz�som miatt.

-         M�rt? Honnan sz�rmazol? – k�rdi a s�rk�ny.

-         Nem nagyon tudom elmondani, hogy honnan, mert azt sem tudom behat�rolni, hogy hol vagyunk. K�l�nben is, nagyon hossz� lenne elmondani.

-         R��r�nk! – mormolja, mik�zben lefekszik velem szemben, �s k�rd� tekintettel v�rja, hogy mes�ljek.

Le�l�k vele szemben, �s mes�lek. Besz�lek neki arr�l, hogy var�zsl� vagyok, a Roxfortr�l, Jamesr�l, Remusr�l, �s arr�l a szem�tl�da Peterr�l.

-         T�nyleg �t tudsz v�ltozni kuty�v�? – k�rdezi hitetlenkedve, mikor a holdt�lt�kr�l mes�lek.

-         Aha. – v�laszolom. – Ha akarod, megmutatom!

-         Szeretn�m! – csillan fel a szeme.

-         H�t j�! – mondom, mik�zben vigyorogva fel�llok. Er�sen koncentr�lok, hogy �t tudjak v�ltozni. Siker�l. A k�vetkez� pillanatban m�r egy hatalmas, lompos fekete kutya vagyok. Silmeumbar elt�tja a sz�j�t.

-         Te t�nyleg var�zsl� vagy! – ki�ltja vid�man. – Sohase hittem volna, hogy tal�lkozok igazi var�zsl�val.

-         Ez t�k j�! – nevetek, miut�n visszav�ltozom emberre.

-         M�st is tudsz m�g? – k�rdezi a s�rk�ny �mulattal a hangj�ban.

-         Persze! – v�laszolom vigyorogva, majd lehervad a sz�mr�l a mosoly. – De nincs n�lam a p�lc�m, �s �gy nem biztos, hogy tudok var�zsolni.

-         Egy igaz var�zsl� p�lca n�lk�l is k�pes r�!

-         Az igaz, de nagyon sok�ig kell tanulni hozz�!

-         �rtem. De most m�r indulj, mert nemsok�ra bes�t�tedik, �s akkor m�r bez�rj�k az ajt�ikat!

-         Ok�! – v�laszolom, �s m�r indulok is a s�v�ny fel�.

-         Ne ott menj kereszt�l! – sz�l r�m Silmeumbar. – Ott van egy kis alag�t. Ott tal�n �tf�rsz.

-         Te itt maradsz? – k�rdezem kiss� agg�dva.

-         Holnap ugyan itt v�rlak. Ha lehet, akkor siess vissza, mert min�l el�bb szeretn�k indulni!

-         Rendben! Akkor holnap tal�lkozunk! – ki�ltok, azt�n lem�szok az alag�tba.