Újból eljött a holdtölte. Sirius megfogadta magában, hogy akármilyen nagy a csábítás, ellenáll neki, és nem megy el a Szellemszállásra. Kár, pedig nagyon jó kis balhé lehetett volna, mert James és Peter is mentek. Amikor megkérdezték Blacket, hogy mért nem akar jönni, akkor ő mindig csak egy vállrándítással válaszolt. Azt akarta ezzel is elérni, hogy Holdsáp megsértődjön rá, és hazamenjen a szünetre a családjához. A telihold utáni reggelen indult a vonat. Sirius kíváncsi volt, hogy Jamesék hogy fognak időben fölkelni.

Tapmancs magányosan ült a szobájuk ablakában, és bámult ki a sötétbe. Vágyakozott a barátai után. Most vette észre, hogy milyen kihalt ez a kastély nélkülük. Talán mégis jobb lesz, ha Remus itt marad vele. De nem, nem és NEM! Ő nem fog vele egy szobában aludni két hétig! Mi van, ha Remus nem bír majd magával, és ezt Sirius hátsó fele fogja bánni? NEM! Remus semmiképpen sem maradhat itt!

Lassan vánszorogtak a percek, Tamancs pedig már majd meghalt az unalomtól. Még mindig az ablakban ült, de egyre nehezebbnek érezte a szemhéját. Váratlanul kinyílt az ajtó, és ő olyan gyorsan kapta oda a fejét, hogy megrándult a nyaka.

-         Szia, Black! – mondta az ajtóban álló vörös hajú lány.

-         Cső, Lily! – erőltetett vidámságot magára Tapmancs.

-         Túl nagy volt nálatok a csend, ezért gondoltam, megnézem… - kezdte Lily. – Hol vannak a többiek?

-         Nem tudom! – vonta meg a vállát a fiú.

A lány odasétált hozzá és leült mellé az ablakpárkányra. Kisimított egy vörös tincset az arcából és mélyen Sirius szemébe nézett.

- Valami baj van? – kérdezte. – Összevesztetek?

- Nem, dehogy is! – mosolygott a fiú. – Nem vesztünk össze.

- Az a baj, hogy nem engednek haza a szüleid? – folytatta a faggatózást Lily, mire Sirius csak egy vállrándítással válaszolt.

Egy ideig némán ültek egymás mellett, és Black kezdte kissé kényelmetlenül érezni magát.

-         Mért jöttél? – kérdezte, miután már nagyon bosszantotta a lány jelenléte. Nem mintha Lily idegesítő lány lett volna, de Sirius most egyáltalán nem vágyott senkinek a társaságára.

-         Már mondtam. Gondoltam, itt maradok, ha már ilyen szomorúan üldögélsz itt, de ha akarod el is mehetek! – mondta, miközben felállt.

-         Ne! – sütötte le a szemét a fiú. – Ne haragudj! Bocs, csak most nincs valami jó kedvem.

-         Talán, ha elmondanád mi a baj… - ült vissza Lily.

-         Semmi, csak olyan hülyén érzem most magam! – sóhajtott a fekete hajú, miközben bámult ki az ablakon.

-         Értem. Én is így érzek néha, bár legtöbbször fogalmam sincs, hogy mi miatt!

-         Ja, most kábé én is! – hazudta Sirius. Igazából nagyon jól tudta, hogy Remus miatt érzi magát így, de a világért se mondta volna el senkinek. Legszívesebben ordított volna tehetetlenségében és tanácstalanságában, de nem. Ő soha nem mutatta ki, ha szenvedett, sohasem láthatta senki gyengének. Mindig erősnek és magabiztosnak mutatta magát. Még a legjobb barátai sem látták őt sohasem sírni. Pedig néha nagyon maga alatt volt. Az a sok keserűség, ami 15 év alatt felgyülemlett benne, egyre jobban nyomta a lelkét. Sohasem adta ki magából, talán már nem is tudta. A szülei mindig arra nevelték, hogy a legrosszabb helyzetekben se veszítse el a fejét, és mindenhez vágjon jó képet. Mindig magában tudta tartani a feszültségét, de egyre nehezebben. Sokszor úgy érezte, hogy nem bírja tovább, és most törni-zúzni fog. Egyszer,amikor nem voltak otthon a szülei, eltervezte, hogy majd szépen kitombolja magát, és akkor minden rendben lesz, de amikor eljutott ide, akkor már tudta magából kiadni, így újból csak benne maradt a keserűség.

-         Bocs, de én most megyek vissza a csajokhoz! – szakította félbe Lily a fiú gondolatmenetét. – Ha akarsz, gyere te is!

-         Nem kösz! – válaszolt mosolyogva Sirius. – Nem hiszem, hogy túlságosan örülnének nekem.

-         Ne aggódj! – nevetett Lily. – Te most már „jófejnek” vagy elkönyvelve náluk.

-         Óh! – vigyorgott Sirius. – Már bírnak, mi? És még azt mondják, hogy nem a ruha teszi az embert! – ezt már magas hangon mondta, mintha nő lenne.

-         Azt valljuk be, hogy egész csinos voltál! – gúnyolódott Lily.

-         Csak azt ne mondd, hogy feleségül akarsz venni?

-         Honnan tudtad, szivi?

-         Óh! Úgy meg vagyok hatódva! – mondta Sirius még mindig nagyon magas hangon, miközben úgy tett, mintha a könnyeit törölgetné.

-         Krézi Lujzi kisasszony, hozzám jössz feleségül? – kérdezte nagy komolyan Lily, miközben letérdelt Sirius elé.

-         Hogyne, Béluskám! – nevetett Tamancs, aztán beleugrott Lily ölébe.

-         Hé! – sikoltotta a lány, mikor mind a ketten elestek, és Sirius teljes súlyával rajta landolt. – Agyonnyomsz!

-         Milyen gyenge legény vagy te! – sopánkodott nőies hangos Black.

-         Nem én vagyok gyenge! – vágott vissza a férj. – Te vagy nagyon kövér!

-         Még hogy én kövér? Tudd meg, egy hölgynek nem így kell udvarolni! Vegyél nekem virágot és csokit, aztán majd beszélhetünk arról, hogy ki a dagi!

Sirius lekászálódott a lányról, aztán a falnak vetette a hátát és úgy ült le vele szemben. Lily odamászott hozzá és megpaskolta a hasát.

-         Látod, dagikám, hogy rezeg a hájad?

-         Ez nem háj, jó?! – vágott mérges képet a fiú. – Úgy hívják, hogy hasizom.

-         Hát, ha te így hívod, akkor legyen hasizom! – nevetett Evans, és egy nagyot rácsapott az említett testrészre. – Ez akkor is csak zsír!

-         Ez neked zsír? Akkor beszéljünk inkább a te sonkáidról! – játszott felháborodást Tapmancs, azzal rácsapott egyet Lily jobb combjára. – Na, látod? Ez háj!

-         Jaj már, te! Ha még egyet beszólsz, meghúzom a hajadat!

-         Maradjál már! Mire felemeled a féltonnás karodat, addigra én már… - vigyorgott Black, de Lily jól mellbe vágta, így nem tudta befejezni.

Még egy darabig vidáman huzakodtak egymással, míg végül Sirius egy hatalmas ásítással adta Lily tudatára, hogy ő most inkább lefeküdne aludni.

-         Akkor majd találkozunk a szünet után, szivi! – kacsintott az ajtóból a lány.

-         Oké! Csá, te macsó bika! – köszönt Black, aztán küldött egy puszit „férje” felé.

-         Jóéjt, Tapmancs! – szólt lágyabb hangon Lily, aztán, mielőtt Sirius válaszolni tudott volna, becsukta az ajtót.

Sirius felállt, odasétált az ágyához, beledőlt, és szinte azon nyomban elnyomta az álom.