Egyre hidegebb lett, és egyre többet esett az eső. A fákról már lehullott a maradék levél is. A nap sugarait egyre sűrűbben takarták el a felhők. A szél pedig a tél illatát hozta magával.

A délelőtt eseménytelenül telt a Tekergők számára. Miután kényelmesen elhelyezkedtek a klubhelység egyik sarkában álló asztalnál, Sirius beszámolt a másik két fiúnak az éjszaka történéseiről, Remus pedig elment a könyvtárba.    

- Csak azt nem tudom, hogy mit akarhat azzal a dobbal Voldemort… - ráncolta a homlokát James.

- Várjuk meg Holdsápot! – válaszolt Sirius. – Biztos sikerül neki kideríteni valamit!

            Remus másfél óra múlva visszatért, kezében egy rakás könyvvel.

-         Na, találtál valamit? – kérdezte Sirius.

-         Igen, de várd meg, amíg leülök! – lihegte Remus, miközben igyekezett letenni az asztalra a könyveket.

-         Na? – nézett rá kérdően James, miután Lupin elfoglalta a Sirius melletti széket.

-         Ki az a Fracis Drake? – kérdezte Sirius.

-         Mire jó az a dob? – így Peter.

-         És hol van? – hajolt előre érdeklődve James

-         Várjatok már! – intette le őket Remus. – Csak sorban, jó?

Remus előkotorta a rakás alján lévő vastag barna bőrkötésű könyvet, és kinyitotta. Egy darabig keresgélt benne, majd végre megtalálta, amit keresett. Sirius belekukkantott a könyvbe. Nagyon réginek nézett ki. A lapjai sárgásak voltak, betűi pedig cirkalmasak. Volt ott egy fekete-fehér rajz is. A dobot ábrázolta. Azt nem lehetett belőle megállapítani, hogy mekkora, de az oldala tisztán látszott. Valamiféle érthetetlen mintákkal volt telerajzolva.

-         Azt írja Francis Drake I. Erzsébet egyik legkiválóbb admirálisa volt – Kezdett bele Remus.

-         Hát eddig nagyon izgalmas! – gúnyolódott Sirius, mikor Remus megállt egy percre, de James egy pillantással elhallgattatta.

-         Halála után a dobja visszakerült a feleségéhez. Állítólag a dobbal meg lehet idézni Drake-et. Drake a halála előtt megígérte, hogy amikor a hazájának szüksége van a segítségére, akkor, ha a dobot megszólaltatják, akkor ő visszatér, és megvédi Angliát. Az első és a második világháború idején is megszólaltatták. Ekkor a hírek szerint rejtélyes dobpergést hallottak Anglia délnyugati részén.

-         Ezt nem értem! – csóválta a fejét Sirius. – Malfoy most vagy nagyon hülye, vagy Voldemort meg akarja menteni Angliát valamitől.

-         Azt nem mondanám! – folytatta Holdsáp. – A másik könyvben másról is szó volt. Nem csak Drake-t lehet vele megidézni, hanem démonokat és szellemeket is.

-         Így már valamivel világosabb! – mondta James.

-         Arról sajnos nem találtam semmit, hogy most hol lehet ez a dob.

-         Ha akarod, segítek neked áttúrni a könyvtárat! – ajánlotta Sirius.

-         Nem kell! Már mindent megnéztem.

-         Ilyen rövid idő alatt?

-         Még szép! Úgy ismerem a könyvtárat, mint a tenyeremet!

-         Szerintem, nem lenne jó, ha Malfoy kezébe kerülne az a dob! – mondta Peter.

-         Szerintem sem! – így Sirius. – Malfoynak semmi ritmusérzéke nincs!

-         Szerintetek ő akar megidézni valamit, vagy csak Voldemortnak akar benyalni? – kérdezte James.

-         Fogalmam sincs! – rázta a fejét Remus. – Mindenesetre nem szeretném, ha Malfoy megkaparintaná!

-         Akkor mért nem szólunk valamelyik tanárnak? – aggodalmaskodott Féregfark.

-         Azért, te nagyon okos, mert talán mi nem vagyunk olyan gerinctelenek, mint a mardekárosok! – húzta fel magát Sirius. – Különben is! Egy kis balhé belefér! – kacsintott.

-         Jól beszélsz, Tapmancs! – ugrott fel James a székből. – Egy kis izgalom nem árthat!

A fiúk nem sokkal később már a parkban sétálgattak és a közeledő roxmortsi kirándulásról beszélgettek. Már november vége volt. A legtöbb diák, már most készülődött a karácsonyra és a szünetre. James, Peter és Remus eredetileg otthon töltötték volna a szünetet, de mivel Sirius nem mehetett haza, ők is itt akartak vele maradni. Sirius persze ellenkezett. Nem akarta, hogy a barátai őmiatta ne töltsék a családjukkal az ünnepeket. James fölajánlotta, hogy ha az anyjáék megengedik, akkor mehetnének hozzájuk a szünetre, de ebből sajnos nem lett semmi, mert Potterékhez volt hivatalos az egész család, így már nem tudtak elszállásolni még három embert. Ez azt is jelentette, hogy Jamesnek mindenképpen otthon kellett lennie.

Peter úgy döntött, hogy ő is a családjával lesz, mert a nagymamája beteg, és biztosan felvidulna, ha láthatná az ő kis unokáját.

Remus ott akart maradni Siriusszal, de ezt a fiú nagyon ellenezte. Nem csak azért mert tudta, hogy Remus családja mennyire vágyik arra, hogy viszont lássák őt, hanem azért is, mert újra eszébe jutott az, amit a naplóban olvasott. Valahogy nem akart Remusszal édes kettesben maradni egy szobában. Nem szerette volna, ha történik valami kis „baleset”.

 Sirius az utóbbi időben sokat gondolkozott. Biztos volt benne, hogy Remus szerelmes belé, de mégis annyira nehéz volt felfogni. Nem tudta, mi lenne a helyes. Talán ha tovább ellenkezik, Remus megharagszik rá, és akkor vége a barátságnak. Még a gondolattól is rosszul lett. Remus igazi barát volt, akiben tökéletesen megbízhatott, és bármikor biztos lehetett benne, hogy mellette áll. Nem akarta ezt a barátságot tönkretenni. Talán még bele is ment volna a kapcsolatba, hátha sikerül a fiút másképp is megszeretni, de irtózott a gondolattól, hogy egy azonos neművel járjon.

-         Hiába ellenkezel, Sirius, akkor is maradok! – jelentette ki Lupin egyik alkalommal, mikor vacsoráztak.

-         Menjél haza! – mondja félig mérgesen, félig vidáman Sirius. – Jól el leszek én! Lehet, hogy Pipogyusz is itt marad, hogy legyen kivel szórakoznom!

-         Na látod? Egyel több ok, hogy itt maradjak!

-         NEM! NEM! ÉS NEM! – csapott az asztalra Tapmancs. – Haza kell menned!

-         És ha nem megyek? – vigyorgott Remus.

-         Akkor becsomagollak, ráírom a csomagolásra, hogy „instant vérfarkas”, és elküldelek anyukádnak!

-         Na, azt megnézem! – nevetett Holdsáp.

-         Oké! Ha akarod, már most elkezdem! – vigyorgott Black és nyomott egy barackot barátja fejére.