Éjjel egy óra volt. A szél lágyan mozgatta a Tiltott Rengeteg fáinak nagyrészt kopasz ágait. A Holdat és a csillagokat nem takarták felhők, így a parkra szórhatták ezüstös fényüket. A kastélyban már mindenki mélyen aludt, kivéve Siriust. A fiú az ablakban ült és a csillagokat bámulta. Fájt a feje, és ez nem hagyta aludni. Nem akarta kinyitni az ablakot, nehogy a többiek megfázzanak. Neki se volt túlzottan melege, de úgy gondolta, egy kis friss levegő jót tenne neki.

            Lemászott az ablakból és lábujjhegyen odament Remus ágyához. Finoman megrázta a vállát, mire a fiú morgott valamit, de nem ébredt fel. Sirius újra megrázta, ezúttal kicsit erősebben.

-         Mi van már? – morogta Lupin.

-         Remus, gyere ki velem!

-         Minek? Menj inkább vissza, aludni!

-         De nem tudok! – suttogott Sirius. – Gyere velem ki sétálni!

-         Nem akarok! Menjél aludni!

-         Holdsáp! Légyszi!

-         Nem!

-         De!

-         Nem!

-         De fáj a fejem! – nyavalygott Sirius, miközben feltérdelt Remus ágyára.

-         Akkor feküdj le aludni!

-         De nem tudok aludni!  

-         Jól van! – sóhajtott lemondóan Remus. – Tudom, hogy úgyse nyugszol le, amíg nem megyek ki veled.

Remus föltápászkodott az ágyból, majd egy nagyot ásított. Sirius nagy megkönnyebbülést érzett, ugyanis prefektusi kíséret nélkül nem tudott kimenni a parkba. Magukra kaptak pár meleg ruhát, aztán felkapták a Térképet, és elindultak kifelé.

-         Köszi, hogy lejöttél! – mondta lágy hangon Sirius.

-         Nincs mit! – válaszolt ásítva Remus.

Hűvös volt. Sirius néha megborzongott a hidegtől, de jól esett neki a friss levegő. Már szinte teljesen elmúlt a fejfájása.

-         Jobban vagy már? – kérdezte kissé szemrehányóan Holdsáp.

-         Aha.

-         Oké, akkor menjünk vissza!

-         Ne! Még ne! – kérte Sirius. – Maradjunk még kicsit!

Remus beleegyezően sóhajtott. Még sétálgattak egy darabig, majd Sirius hirtelen emberi hangokra lett figyelmes. Megtorpant. „Nem csak mi ketten vagyunk itt” gondolta.

-         Mi a baj, Siri? – kérdezte Remus, miután beleütközött Tapmancs kinyújtott karjába.

-         Shh! Hallok valamit! Van itt valaki!

-         Maradj már! Nincs itt se…- nem tudta befejezni, mert Sirius rátapasztotta a szájára a kezét.

Ha Remus nem is, de Tapmancs tisztán hallotta, hogy valakik beszélgetnek, és ráadásul a hangok egyre közelebbről jöttek. Sirius gondolt egyet és beugrott a mellettük lévő bokorba, Remust is magával rántva. Remus is meghallhatta a hangokat, mert egy szót sem szólt. Tapmancs emberi beszédet hallot, de még nem tudta megmondani, hogy ki a gazdájuk. 

Egy darabig csendben lapultak a bokor rejtekében, a beszélők pedig egyre közelebb értek hozzájuk. Sirius arra már rájött, hogy ketten vannak. Nem kellett sokat várni, mert Sirius hamar rájött, kik közelednek. Malfoy és az ő drága öcsikéje. Remus idegesen elkezdett mozgolódni, Sirius viszont mozdulatlan maradt. Szerencsére nem hallották meg őket, mert a két mardekáros rendületlenül haladt feléjük.

-         Nem lehetsz ennyire béna, Black! – mondta flegmán Malfoy. – Nem tudom elhinni, hogy még erre sem vagy képes! Ennél még az a semmirekellő bátyád is jobb!

-         Megmondtam, hogy megszerzem, csak légy türelmes! – válaszolt Regulus nyugalmat erőltetve magára, de még így is volt némi feszültség a hangjában.

-         Türelmes? Már tudod, mióta várok rá?

-         De minek az neked? – kérdezte Regulus, miközben elhaladtak a Siriusék búvóhelyéül szolgáló bokor mellett.

-         Hogy minek? Hallottál te már egyáltalán Francis Drake dobjáról?

-         Persze, hogy hallottam! Te meséltél róla a múltkor. Csak azt nem értem, hogy mért pont ezzel akarsz bevágódni Voldemortnál!

-         Hallgass, bolond! – torolta le a szőke. – Még meghallja valaki!

-         Ki hallaná meg? Nincs itt rajtunk kívül senki!

-         Én ebben azért nem vagyok olyan biztos! – itt egy pillanatra megállt. – Menjünk vissza a kastélyba!

Azzal a két fiú sarkon fordult, és sietős léptekkel elindult a kastély felé. Siriusék még pár percig ottmaradtak a bokorban, majd miután meggyőződtek arról, hogy a másik kettő elment, előmásztak.

-         Mi a fene az a Francis Drake dobja? – kérdezte Sirius, miközben leporolta magát.

-         Fogalmam sincs! – válaszolt Remus. – De holnap kiderítem!

Némán indultak a kastély felé, majd pár perc múlva Sirius törte meg a csendet.

-         Mit akarhat Malfoy Voldemorttól?

-         Gondolom, be akar állni csatlósnak.

-         Nem értem, mért jó az, ha valakinek csicskázhat az ember… - mondta Sirius, miközben nyújtózott egyet. – Mit gondolsz? Jamesnek és Peternek szóljunk róla?

-         Még szép, hogy szólunk!

-         Már csak azt nem tudom, hogy Regulusnak mért olyan nehéz megszereznie azt a dobot, vagy egyáltalán honnan tudja megszerezni?

-         Ezt hogy érted?

-         Úgy, hogy nem tegnap óta követeli rajta Malfoy. Emlékszel, amikor Regulusszal voltam büntetőmunkán?

-         Aha.

-         Amikor Frics megtalált minket, már akkor is hallottam, hogy Regulus valamit nagyon meg akar szerezni ennek az idiótának.

-         Aha.

A két fiú ezek után némán battyogott tovább. Sirius érezte, hogy egyre álmosabb. Már biztosan elmúlt három óra is. Látta, hogy Remus is fáradt, mert néha-néha megbotlott, de szerencsére mindig visszanyerte az egyensúlyát, és nem esett el.

Mikor visszaértek a hálószobájukba, Sirius már olyan álmos volt, hogy amint bedőlt az ágyba, már be is vágta a szunyát.