A fiúk egész úton némán követték a tanárnőt. Sirius egy kissé azért parázott, mivel volt rá esélye hogy az anyja kiveszi az iskolából. Számított rá hogy ezek után nem McGalagony lesz az, aki erősködni fog, hogy ő itt maradjon. Aggodalmait nem osztotta meg Jamesszel, de a fiú valószínűleg látta rajta a félelmet, mert finoman hátba veregette.  

Mikor odaértek Dumbledore irodája elé, McGalagony elmondta a jelszót kőszörnynek, ami azonnal félreugrott az útjukból.

Mind hárman beléptek az irodába. Sirius nagy meglepetésére, nem csak Dumbledore várt rájuk…

-         Mrs. Black, nyugodjon meg! A fia most van kamaszkorban! Majd csak kinövi! -

kacsintott az igazgató Sirius anyjára. – Áh, Minerva! Ilyen hamar ide is értek? Szervusz, Sirius, Szervusz, James, Szervusz, Perselus!

-         Hát itt vagy, te utolsó, senkiházi… - rikácsolta Mrs. Black.

-         De asszonyom! – szakította félbe McGalagony. – Blacknek és Potternek beszéde van Dumbledore professzorral.

-         Mrs. Black, ha megbocsátana egy pillanatra… - mondta kedvesen az igazgató.

Az említett kissé dühösen, de elvonult a szoba másik végébe, és leült egy székre.

-         Hallgatom – fordult oda a fiúkhoz Dumbledore.

-         Igazgató úr, mi csak…- kezdte James, de nem tudta befejezni, mert McGalagony közbevágott.

-         Black úr és Potter úr megint bántalmazta Pitont!

Dumbledore kissé felvonta szemöldökét, de még mindig pajkosan csillogott a szeme félhold alakú szemüvege mögött. Sirius ebből arra következtetett, hogy az igazgató már rég hozzászokott a fiúk effajta csínytevéseihez, és legfeljebb csak azért kapnak némi büntetést, hogy házvezetőnőjük megnyugodjon. Eközben Sirius anyja gyilkos szemekkel méregette fiát.

-         Nos, fiúk! Talán nem először mondom, hogy hagyjátok kedves évfolyamtársatokat villogni a barátai előtt! – Itt egy újabb kacsintás következett. – Mondanom sem kell, hogy a házirend megszegése miatt kénytelen vagyok titeket némi büntetőmunkával jutalmazni, amit majd házvezetőnőtök szab ki.

-         Köszönöm a türelmét Mrs. Black! – szólt oda végül Sirius anyjának.

A nő felpattant a székből és dühösen fújtatva odalépett Sirius és az igazgató elé, szemét le nem véve fiáról.

- Sirius! – sziszegte. – Ilyen szégyenbe hozni az öcsédet!

- De anya, nem csináltam semmit vele!

- Nem hát! Mégis miattad kellett büntetőmunkára mennie!

- De anya!

- Nincs semmi de! Azonnal kiveszlek az iskolából, és te szépen mész dolgozni valami ócska helyre!

- Mrs. Black, kérem, Sirius még nem nagykorú, nem is engednék dolgozni! – mondta Dumbledore teljesen higgadtan.

- Nem érdekel! Akkor sem maradhat itt!

- Gondolja meg jól! – ezúttal (Tapmancs nagy meglepetésére) McGalagony kelt Sirius védelmére. – Sirius nagyon tehetséges. Sokra viheti.

- Méghogy sokra! Még csak nem is a Mardekárba került! Ilyen szégyent hozni a családunkra!

Sirius már oda sem figyelt anyja szidalmaira. Figyelmét a Piton arcán elterülő elégedett mosoly foglalta le. Még szép, hogy az a kis gerinctelen szemétláda itt maradt, hogy láthassa a Black család újabb botrányát. Már nem először fordult elő ilyesmi, hogy Mrs. Black drasztikusabb módszerekhez folyamodott fia megnevelése érdekében. Siriust már csak azért sem érdekelte különösebben anyja szövegelése, mert szinte mindig csak ugyanazt hajtogatta. Sirius töretlenül nézett farkasszemet anyjával, miközben a gondolati egészen máshol jártak.

-         Jól van fiam! Maradhatsz. De ha még egyszer panaszt hallok rád, azonnal kiveszlek innen! – mondta az anyja, mire Sirius felkapta a fejét.

-         Ha? – kérdezte udvariasan és értelmesen.

-         Na tessék! Erről beszéltem! – füstölgött Mrs. Black, majd mérgesen távozott az irodából.

Sirius kérőn nézett az igazgatóra, akinek még mindig bujkált az öröm az arcán.

-         Úgy gondolom, sokra viheted, ha tanulsz! – mondta az öreg. – a varázslóvilágnak szüksége van az ilyen tehetségekre. Főleg most…

Sirius nem értette, mire utálhat az a „most”. Lehet, hogy talán Voldemorttal kapcsolatos. De ezt az ötletet hamar elvetette, hiszen Voldemortnak akkor még nem volt túl nagy hatalma. Dumbledore fél kézzel el tudta volna intézni.

-         Megint mázlid volt, Tapmancs! – nevetett James, miközben sétáltak vissza a klubhelység felé.

-         Mi? – nézett fel Sirius, majd vigyorogva hozzátette: - Hát igen!

James eresztett felé még egy vigyort majd a szembe jövő lányokon legeltette a szemét, akik viszont Siriuson. Sirius néha egy-egy csinosabb lánynak visszamosolygott, barátnőik edig ilyenkor viháncolásba kezdtek, vagy nagy sóhajtások közepette majd’ elolvadtak.

„Hülye agyatlan libák” jegyezte meg magában Sirius, miközben elégedetten vigyorgott.

Örömmel töltötte el, hogy a nők a lábai előtt hevernek, de azért nem szerette volna az életét ilyen idióta barátnő mellett leélni.