Sirius oldalába éles fájdalom nyílalt, ami miatt szinte fölugrott az ágyból. Hirtelen nem tudta, hol van, de aztán egy kis gondolkodás után rájött: a gyengélkedőn. Remus hozta ide, miután visszataláltak az erdőből. De hát az reggel volt! És most hajnal van! Átaludt egy egész napot! Ránézett az ajtó fölötti órára és kissé nyugtalanul, de visszafeküdt az ágyába. Még csak öt óra volt. Sosem szokott ilyen korán ébren lenni. Mikor tanítás van, akkor is épp, hogy csak időben odaér az első órára. Körbenézett a szobában. Majdnem felkiáltott örömében, amikor meglátta a mellette levő ágyon az édesen szunyókáló Remust. Láthatóan már sokkal jobban volt, mint amikor az erdőben voltak. Békésen aludt, miközben egy-két barna tincs az arcába lógott. „nem is olyan rossz” mondta magában Sirius, majd a következő gondolata ez volt: „Nem, nem! Ilyesmi eszembe sem juthat!”. Félt, hogy nem tud majd visszaaludni, de pár perc múlva újból leragadt a szeme.

Nem sokkal később arra ébredt, hogy valaki a kezét szorítja és beszél hozzá. Sirius kinyitotta a szemét. Meglátta Remust, amint az ágya mellett ül, fogja a kezét és beszél hozzá. Sirius nem értette, mint mond, ezért újból becsukta a szemét és visszaaludt volna, ha Remus hagyja. De nem hagyta. Tovább simogatta a kezét, és beszélt hozzá. Sirius újra kinyitotta a szemét, és Remusra nézett. Még mindig nem értette, hogy mit mond. Beszélni akart hozzá, de hang helyett csak egy sóhaj jött ki a torkán. Ettől kissé megzavarodott. Megpróbált felülni, de a teste nem engedelmeskedett neki. Sirius megijedt. Először arra gondolt, hogy megbénult. De az nem lehet, attól még értené Remust. Olyan volt az egész, mint egy álom, de tudta, hogy ez nem az. Próbált figyelni Holdsápra, miközben mozgásra kényszerítette a kezét. Nem tudott megmozdulni. Néha úgy hitte, hogy most sikerült, de aztán azt tapasztalta, hogy csak álmodott. Egy idő után arra a következtetésre jutott, hogy ébrenlét és álom között lebeg. Nem tudott megmozdulni, nem tudta irányítani a saját testét. Gondolta, megpróbál akkor visszaaludni, ha felébredni nem sikerül. Az álom még rosszabb volt, olyan érzés volt, mintha valaki ki akarná szívni az agyát, így hát ezzel is felhagyott. Ismét Remusra figyelt, aki folyamatosan beszélt hozzá. Ahogy figyelte, egyre értelmesebbé váltak a szavai, végül Sirius már mindent értett. Remus fel akarta őt ébreszteni.

-         Sirius! Sirius! Ébresztő! Fel kell kelned! Már egy napja alszol! Kérlek, ne csináld ezt…

„Istenem! Remus mekkora ökör vagy! Rázz fel!” akarta üvölteni Sirius, de hang még mindig nem jött ki hang a torkán. Újra próbálta mozgatni a kezét, de nem sikerült. Még arra sem volt képes, hogy a fejét elfordítsa. Így tovább bámulta Remust, és magában könyörgött hogy rázza végre meg. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy Sirius bepánikoljon. Fel akart kelni abból a nyomorult ágyból. Kétségbeesésében próbált kiáltani, de csak egy halk nyögést sikerült kipréselnie magából. Ez szerencsére elég volt ahhoz, hogy Remus végre észre vegye. Kiáltott valamit a gyengélkedő másik vége felé, amit Sirius már nem értett, mert újra visszazuhant a kábulatba.

Mikor legközelebb felébredt, már teljesen magánál volt. Remus még mindig mellette ült az ágyon és a javasasszonnyal beszélt, közben hevesen bólogatott. Mikor észrevette, hogy Sirius felébredt, felé fordult és rámosolygott. Madam Pomfrey közben továbbsétált, hogy megnézze a többi beteget is.

-         Sirius, remélem, most nem leszel egész nap álmos, mert több mint egy napot aludtál. – mosolygott Remus.

-         Nem tudtam fölkelni! Én ébren voltam, de nem tudtam megmozdulni és… - hadarta Black.

-         Shh! Nyugi, Siri! Most már ébren vagy! – nyugtatgatta Remus. – Nem lesz semmi baj.

-         Remus, én nagyon sajnálom, ha valami bajod esett miattam!

-         Nekem nincs semmi bajom, de te megsérültél. Madam Pomfrey valamennyire begyógyította a sebedet, de elég csúnyán elfertőződött. – Itt felvett Sirius éjjeliszekrényéről egy kis tubust. – Ezzel kell minden nap legalább egyszer bekenned. Lehet, hogy csípni fog.

-         Jó, de… mért nem tudtam fölkelni? Az mi volt?

-         Madam Pomfrey azt mondta, hogy a túl sok alvás miatt volt. Már a tudatodnál voltál, csak a tested még nem ébredt fel. Nem kell megijedni!

-         Akkor jó, mert én ezt nem akarom még egyszer! – morgott Tapmancs, miközben lekászálódott az ágyról.