Sirius a következő napokban inkább elkerülte barátait. Mindig ő kelt fel a legkorábban és hagyta el a hálószobájukat, és mindig ő ért vissza a legkésőbb. Az étkezéseknél is mindig a lehető legtávolabb ült barátaitól. Nagyon rosszul érezte magát. Tudta, hogy még várnia kellett volna ezzel, de ő olyan türelmetlen volt. Ezzel a butasággal tönkretette Remus estéjét, amit már olyan régóta várt. Nem volt szép dolog. Csak saját magára gondolt. Nem akarta, hogy James és Remus kihagyják őt a buliból. Most már tudta, hogy ezzel Remust bántotta, aki mindig kedves volt hozzá, aki sohasem csak magára gondolt, aki mindig olyan odaadó volt a barátaival. Már nem bírta tovább. Felkereste Hisztis Myrtle vécéjét. Berontott levágódott a legeldugottabb sarokba és sírt. 

Vagy fél óráig gubbasztott ott, amikor meghallotta a hangot, amit nagyon nem akart ebben a pillanatban hallani. Bugyborékolás hangja hallatszott az egyik vécéből és közvetlenül a hang után megjelent Hisztis Myrtle, a szellemlány.

-         Csak nem eltört a mécses? – kérdezte Siriust nyavalygós hangján.

-         Hagyj békén! – mondta Sirius miközben dörgölte a szeméből a könnyeket.

-         Ugyan már szépfiú! – mondta mosolyogva és végighúzta szellem-kezét Sirius hátán.

Sirius megborzongott erre az érintésre.

-         Hagyj békén! – mondta újból sírós hangon.

-         Az ilyen nagyfiúk sosem sírnak! – vigyorgott tovább Myrtle és újból megsimogatta Siriust.

-         Nem érdekelsz!

-         Valami lány van a dologban? – kérdezte tovább a lány. – Csak nem kikosarazta valaki a nagy Sirius Blacket?

-         Semmi közöd hozzá! – csattant fel Sirius.

-         Ááá! Szóval tényleg egy lány van a dologban! – vigyorgott Myrtle.

-         Nem lány! És most már tényleg hagyj békén! - Sirius újra a könnyeivel küszködött.

-         Akkor valamelyik barátoddal összevesztél?

Sirius nem bírta tovább, a könnyei legyőzték. Nem érdekelte, hogy ott van a szellemlány, nem érdekelte, ha kineveti! Nevessen csak! Úgyse számít! Fölnézett arra számítva, hogy Myrtle vigyorgó arcával találja szemben magát. Tévedett. A lány arca kivételesen nem volt gúnyos, sőt, talán inkább az együttérzés halvány árnyalata tükröződött rajta.

-         Na! Nyugi már! Mondd el, hogy mi történt! – Myrtle újból megérintette szellem-kezével Sirius vállát, és leült mellé

Miután Sirius nagy nehezen kibökte, hogy mi bántja, Myrtle rosszállóan megcsóválta a fejét.

-         És miből gondolod, hogy most utálnak? Ha tényleg a barátaid, meg fogják neked bocsátani! Egy biztos, ha bocsánatot kérsz attól a fiútól, abba nem fogsz belehalni.

Sirius természetesen kicsit elferdítve adta elő a történetet. Azt a részt kihagyta, hogy Remus vérfarkas.

-         Kérj bocsánatot! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon Myrtle.

-         Lehet, hogy igazad van! – szipogta Sirius. – Nem veszíthetek vele semmit.

-         Akkor menj! És ne feledd, az ilyen nagy fiúk nem sírnak!

Sirius megmosta az arcát, hogy ne látszódjon, hogy sírt, majd elindult kifelé a lányvécéből. Az ajtóban megfordult és rámosolygott a lányra.

-         Kösz! – motyogta.

Myrtle visszamosolygott rá, azzal egy hatalmas loccsanás kíséretében fejest ugrott a legközelebbi vécécsészébe, elárasztva ezzel a helység nagy részét.

Sirius kis megkönnyebbülést érezve a lelkében indult el a könyvtárba, hogy megkeresse Remust, és bocsánatot kérjen tőle.

 A folyosókon alig volt egy-két diák. Mindenki kint élvezte a napsütést. Sirius is egyre bátrabbnak érezte magát. Tudta, hogy ha Remus igazán barátjának tartja őt, akkor meg fog bocsátani. Belépett a könyvtárba, ahol, mint mindig, most is félhomály volt. Sirius szeme hamar megszokta a fényviszonyokat. Elindult, hogy megkeresse Remust. Nem kellett sokáig keresgélni. Remus a könyvtár legeldugottabb részén állt egy polc előtt, ami kivételesen nagy és réginek tűnő köteteket tárolt. A barna hajú fiú elgondolkozva ráncolta a homlokát és közben az állát piszkálta. Úgy tűnt valami nagyon fontos dolog után kutat. „Biztos a bájitaltan házihoz” gondolta magában Sirius.

- Szia, Holdsáp! – köszöntötte kissé félénken. – Csak azért jöttem, hogy…

- Tudom – szakította félbe Remus. –, bocsánatot akarsz kérni, amiért elrontottad az estémet.

Sirius lesütötte a szemét és bólogatott. Remus elmosolyodott majd magához ölelte a másik fiút.

-         jaj Sirius! Csak nem hitted azt, hogy egy ilyen hülyeség miatt megharagszom!

-         Hát izé… De – válaszolta Sirius

Remus újból nevetve magához ölelte őt. – Milyen barát az, aki ilyenen örök haragot esküszik?

-         Ez nagyon költői volt, Remus! – nevetett Sirius, de hamar elhallgatott, mert a könyvtáros nő hangos köhécselése figyelmeztette, hogy „a könyvtárban nem hangoskodunk!”

Miután kiértek a könyvtár álmosító csendjéből, Siriusnak megint megjött a hangja.

-         Következő holdtöltén már biztos át fogok tudni én is változni! – mosolygott. – Ellátogathatnánk Roxmortsba is…

-         Hééé, Tapmancs, ne olyan hevesen! – nevetett Lupin. – Először csak jussunk el odáig!

-         Jaj, bocs, bocs! – mondta egy negyedikes griffendéles lány, Susan, miután majdnem sikerült fellöknie Siriust.

-         Semmi! – mondta kedves hangon Tamancs.

Susanről köztudott volt, hogy bárkivel szívesen szóba elegyedik, és nem nagyon zavartatja magát a hülyeségi miatt sem. Vállig érő sötétbarna haja és barna szeme volt. Sirius válláig ért. Hosszú bő barna szoknyát és hosszú ujjú barna fölsőt viselt. Az egész iskola dilisnek tartotta, de ő láthatóan nem vette a lapot.

-         Merre mentek, fiúk? – kérdezte vidáman.

-         Le a parkba! – mondta Sirius azzal megragadva Remus karját megfordult és elindultak a másik irányba.

-         Hú de jó! Én is épp arra megyek! –lelkendezett a lány. – Én is veletek megyek!

Sirius bosszúsan nézett, Remus pedig a szemét forgatta. Vagy öt percig mentek anélkül, hogy Susan megszólalt volna, majd egyszerre vége lett ennek is.

-         Black! Ha egyszer kiveszik a vesédet, akkor majd odaadod, nekem? – kérdezte Susan komoly arccal. – Tudod, én gyűjtöm őket.

Sirius felvonta a szemöldökét és rámeredt a lányra. „Ez most normális?!”, gondolta, majd összenéztek Remusszal. Alig tudta megállni, hogy fel ne röhögjön.

-         Tudtátok, hogy mért van az oroszlánnak farka? – kérdezte a lány, majd meg sem várva a fiúk reakcióját válaszolt is rá – Azért hogy ne lógjon a bojt csak úgy a levegőben.

Susan ezen a nagyon humoros viccen vagy fél órán keresztül kacarászott.

-         Hahaha! – mondta unottan Sirius.

A lány erre sértődött arcot vágott. Egy darabig úgy tűnt, hogy végre sikerült őt lerázni, de ekkor Remus kezében hirtelen lángra kapott a könyv.

- Hé! Mit művelsz? – förmedt rá a lányra Sirius. - Megőrültél? Ez könyvtári!

Erre a láng elaludt és a lány dühösen fújtatva otthagyta a két fiút.

-         Hála a jó égnek! – lelkendezett Remus.

-         Ha még egy ilyen hülye poént elsüt, én felrúgom! – mondta mérgesen Sirius. - Az se fog zavarni különösebben, hogy lány!