Szeptember elseje, reggel volt. Alig múlt pár perccel tíz óra. A nap besütött a sötétítő függönyön, elárasztva a szobát zöldes fénnyel. Sirius hangos dörömbölésre ébredt. Az öccse, Regulus Black, volt a zaj forrása, amint üvöltve dörömbölt Sirius szobájának ajtaján. Valami olyasmit kiabált, hogy ,,mindjárt elkésünk!” meg „ne várd meg, amíg apa jön fel”. Siriust egy csöppet sem érdekelte öccse szóáradata, de ez a zaj nem hagyta aludni. Lassan föltápászkodott az ágyból. Végigsimított kócos fekete hosszú haján, és csak bámult ki a fejéből. Regulus még mindig dörömbölt, ezért bátyja felállt az ágyról, odasétált az ajtóhoz, elfordította a kulcsot és egy erős és hirtelen mozdulattal öccséhez vágta az ajtót. Mikor, meglátta, hogy a fiú orrából patakzik a vér, magában elvigyorodott.

-         Mi a fenének keltettél fel? – kérdezte mérgesen.

Regulus első ránézésre hasonlított Siriusra. De ő alacsonyabb volt, kissé zömökebb. Szeme sötét volt, még bátyjáé világoskék. A haja mind a kettőnek fekete volt. Siriusé hosszabb és tépettre volt vágva.

-         Minek? Bakker! Sirius, le fogjuk késni a vonatot! Megint te leszel a hibás! Emlékszel, mi volt tavaly is?

-         Jól van! Kussolj már be! - mondta bosszúsan Sirius. Ő is nagyon jól emlékezett a tavalyi esetre, amikor éppen csak fel tudtak ugrani a vonatra.

„Nem tudom, minek kell állandóan rinyálni!” gondolta „tavaly se késtük le”. Siriusnak majdnem mindenhonnan sikerült az utóbbi időben elkésnie.  A szülei persze, minden ilyen esetért alapos fejmosással jutalmazták. De hol érdekelte az a fiút? Neki tökmindegy volt. Így is ő volt a „család szégyene”. Nem gondolta magáról, hogy olyan kifejezetten hanyag és rossz magaviseletű lett volna. A magyarázat az volt, hogy a szülei túl sokat vártak el tőle. Csak villogni akartak vele a többi máguscsalád előtt, de ez nem jött össze.

 Sirius nagy nehezen elvonszolta magát a ruhásszekrényig. A szekrény nem tűnt túlságosan nagynak, de Sirius összes ruhadarabja elfért benne. Mellette állt a könyvespolc, ami roskadásig volt rakva különféle regényekkel, térképekkel és szótárakkal. Sirius a nyári szünet alatt nem mehetett el sehova, mert Regulus elpanaszolta a szüleiknek, hogy bátyja, még mindig mugliivadékokkal barátkozik. Siriust soha nem érdekelte senkinek a származása. Ami egyedül számított, az az volt, hogy milyen volt a Siriusra tett első benyomás.

 Miután a fiú felöltözött, bevonult a fürdőszobába. Odabattyogott a tükörhöz és belenézett a saját szemébe. Regulus újbóli zaklatásának a hatására megfésülte fekete haját, majd megrázta, hogy ne legyen olyan „anyuci kedvence – feje”. Erről eszébe jutott barátja, James Potter, a kiváló kviddics-játékos, aki mindig nagyon ügyelt arra, hogy haja eléggé kócos legyen ahhoz, hogy olyan benyomást keltsen, mint aki épp abban a pillanatban szállt le a seprűjéről. Erre a gondolatra Sirius elmosolyodott. Már hiányoztak neki a barátai. Alig várta, hogy ismét együtt garázdálkodhassanak az iskolában. Még egyszer utoljára belenézett a tükörbe, majd kisétált a fürdőszobából. Mikor kinyitotta az ajtót, apja dühödt tekintetével nézett farkasszemet.

-         Jó reggelt, apa! – vigyorgott rá Sirius

-         KÉSÉSBEN VAGYUNK, TE VARÁZSLÓVILÁG SZÉGYENE!!! – kiabálta Sirius képébe az apja – TAKARODJ LEFELÉ!!!

Sirius eleget tett a kérésnek. Lesétált a lépcsőn dühös apja és vigyorgó testvére kíséretében. Úgy tűnt Regulusnak már sikerült elállítani az orrvérzést. Mikor leértek, az anyja már várta őket. Sirius néha jobban félt az anyjától, mint az apjától. Az apja magas nagydarab fekete hajú ember volt. Legtöbbször halkan beszélt, a családból eddig még csak Sirius tudta elérni, hogy üvöltözésbe kezdjen. Az anyja egy hangyányival rosszabb volt. Ő már az első figyelmeztetésnél felemelte a hangját. Nagyon szigorú asszony volt. Az ő haja is fekete volt, mint a család többi tagjának. Kissé túlsúlyos volt. Körmeit mindig pirosra festette, arcát vastag festék borította, és mindig igyekezett elegánsan kinézni. Ez nem is zavarta volna különösebben Siriust, ha nem akarta volna rá is ráerőltetni, hogy mindig elegánsan nézzen ki.

 Ahogy meglátta idősebbik fiát, elfordította róla tekintetét. Mrs. Black egy ideje nem nagyon óhajtott tudomást venni Siriusról.

-         Indulhatunk végre?- kérdezte a nő

-         Remélem igen – válaszolt Mr. Black – attól függ, hogy a fiatalúr összekapta-e már magát.

Ha apja a ,,fiatalúr” szót használta, az sose jelentett jót Sirius számára, ezért inkább nem válaszolt, csak a kezébe kapta a csomagjait. Regulus követte a példáját, majd a család elindult a pályaudvar felé.